Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

9-10. szám - Mosonyi Emil: Az ankét célkitűzései és az ötéves terv

322 Mosonyi E.: Az ankét célkitűzései MISKOLCI HIDROLÓGIAI ANKÉT Május 2—4 között a Magyar Tudományos Akadémia Társaságunkkal közösen nagysikerű ankétot rendezett Miskolcon. Az ankét két napján az előadó és hozzászóló kartársak ismertették a borsodi iparvidék vízgazdálkodásának legégetőbb problémáit: a vízbeszerzési lehetőségeket, a bányák víztelenítésének kérdéséi, a városok és lakótelepek vízellátását. Foglalkoztak a Sajó szennyezettségének kérdésével, a miskolci szennyvíz tisztításának problémájával és a borsodi medence gyógyvízkincseivel. Az előadások iránt megnyilvánuló érdeklődés és az azokat követő élénk vita jól rávilágítottak a felvetett kérdések fontosságára. Ugyancsak a tárgyalt problémák nemzetgazdaisági jelentősége indokolja Elnökségünknek azt a határozatát, hogy az ankét teljes anyagát, mind az előadásokat, mind az azokat követő hozzászólásokat teljes terjedelmükben közöljük le Közlönyünkben. Az anyag sajtó alá rendezése megtörtént, és örömmel bocsátjuk olvasóink elé a Hidrológiai Közlöny 1952. évi 9—10. számát, a „Miskolci számot". UDC. 061.3 (439.131 Miskolc) Hidrológia Az ankét célkitűzései és az ötéves terv MOSONYI EMIL Az ankét és a vele kapcsolatban felvetett témák fontosságára nem gkarok részletesebben kitérni, mert ezt lényegében Hevesi Gyula akadémikus és a többi felszólalóik üdvözlő szavaikban élesen és határozottan megvilágították. Ezekből a felszólalásokból kiderült az ankét szükségessége és egyúttal az az érdeklődés is, amely az ankét iránt megnyilvánul!. Előre kell bocsátanom, hogy az ankét rendezésében — amivel kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémiát és a Hidrológiai Társaságot aposztrofálta a Miskolci Műegyetem professzora — tulajdonképpen a Miskolci Műegyetemnek is kezdeményező szerepe van, s mielőtt rátérnék a célkitűzések felvázolására, legyen szabad ezt nyomatékosan kihangsúlyoznom. Igen tisztelt Ankét! Ha végigtekintünk Magyarország vízgazdálkodásának fejlődésén, akkor azt látjuk, hogy az ország felszabadulása előtti időszak legnagyobb részben a passzív vízgazdálkodás, a vizek kártevései ellen való védekezés jegyében telt el. A közelmúltban volt száz éve annak, hogy megkezdődtek a Tiszavölgy ármentesítési munkálatai. Ha szemügyre vesszük az utána következő évszázadot, azt látjuk, hogy a vízhasznosítások érdekében viszonylag kevés történt. Az elmúlt száz esztendő vizi építkezései a kártételek ellen való védekezés célját szolgálták. Fontos és nagyszabású munkálatok voltak ezek, s előfeltételei a korszerű vízhasznosításnak. A vizek hasznosítása nagyobb mértékben tulajdonképpen csak a felszabadulás után kezdődött. Jnnen számíthatjuk majd az aktív vízgazdálkodás korszakát. Hozzá kell tennem azonban, hogy ez a munka olyan rohamosan indult meg, hogy a vízhasznosítási problémák megoldásához szükséges tudományos erők összefogása eddig nehezen volt megvalósítható. Meg kell ugyanis állapítanunk azt, hqgy a vizek hasznosításának előtérbe kerülésével a vízgazdálkodás hidrológiai tudományos problémáinak megoldásában egészen új szempontok merültek i'el, amit sokszor szoktunk hangsúlyozni, dfe nem lehet elégszer ismételni. Abban a korszakban ugyanis, amidőn az öntözés, a hajózás, az ivóés ipari vízellátás, s más vízhasznosítások a mai nagy lendülettel fejlődnek, ezeket a felmerülő feladatokat nem lehet ugyanazokkal a tudományos eszközökkel és módszereikkel előkészíteni, illetőleg megoldani, mint azt korábban tettük. Röviden rá kell mutatnom a legfőbb szempontokra. A hazai vízgazdálkodás megelőző korszakában, amikor a vizek kártevései elleni védekezés képezte a súlypontot, az intézetek, intézmények, tudományos kutató szervek, külön-külön vizsgáltak egy-egy vízügyi problémát. Az egyik intézmény a felszíni vizeket kutatta, a másik intézet foglalkozott a talajvizekkel meghatározott, de sokszor egyoldalú szempontok szerint. Ugyanakkor a talajvíz-kérdéseikkel — de egészen más szempontokat véve figyelembe — foglalkoztak más szervek is. Ennek a korszaknak vége. Most, amikor a vízhasznosítások terén eljutunk oda, hogy egyes területeken időszakosan vízhiánnyal küzködünk, a vízzel úgy kell gazdálkodnunk, mint bármiigen. más, fontos ipari nyersanyaggal. Nem lehet tovább alkalmazni a régi tudományos kutatási módszereket. Rá kell térnünk arra, hogy egyegv terület, egy-egy vízgyűjtő, egy-egy iparvidék és azontúl az egész ország vízgazdálkodási és hidrológiai tudományos kérdéseit egységesen, komplex módon vizsgáljuk. És ez a leglényegesebb különbség az előző vízgazdálkodási rendszerrel szemben. Ezzel egyidöb n azonban módszertani szempontból is más súlypontok alakulnak ki. Amig régebben megelégedtünk főképpen a vízállások regisztrálásával, ma már mindjobban rá kell Térnünk a vízhozamoknak, — s itt elsősorban a talajvízre gondolok —, az áramlási sebességeknek és irányoknak, valamint minden egyéb olyan fizikai és kémia tényezőnek a mérésére, amelyeket korábban elhanyagoltunk, vagy nem vizsgáltunk kellő mértékben. Már a Vízgazdálkodási Hivatal és a hozzá tartozó Vízrajzi Intézet keretében 1950-ben foglalkoztunk éppen a borsodi iparvidék vízkészletémk a kérdésével. 1950. tavaszán felállítottunk 20