Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

7-8. szám - Könyvismertetés

Hidrológiai Közlöny 32. évi. 1952. 9—10. sz. 311 3. Feldmann, W. M.— Bayliss, M. W.:, Biomathematics. London, 1915. 4. Hentschel, E.: Grundzüge der Hydrobiologie. "Jena, 1923. , 5. Jacobs, VV'.: Problem des spezifilschen Gewiebte bei Wassertiereu. Arch. f. Hydrobiologie, Bd. XXXIX. Ilet't 3. 1943. 6. Juday, C.: The Productivity of Green Laké, Wiscosin. Y'erh. d. Intern. Vérein f. theoret. u. alig. Lüivnologie, 1924. 7. Kolkwitz, R.: Pflanzenphysiol'ogie,^ Jena, 1935. 8. Kolkwitz, R. Tödt F.,- Einfache Untersuchungen von Boden und Wasser. Jena, 1941. 9. Krümmel, O.: Handbucli der Oceanographie. T/11. Stuttgart, 1907. 10. Maucha, R.: Das Gleichgewicht des limnischen Liebensraumes. Arch. f. Hydrobiologie, Bd. XXXIX., »1942. 11. Maucha, R.: Üjabb szempontok a vizek termelőképességének megállapítására. Magyar Kémikusok Lapja, II. évf.' 1947. 12. Naumann, E.: Daplinia magma Strauss als VersucWstier. Lund, 1935. 13. Naumann, E.: Grundlinien der experimentellen Planktonforschung. (Thienema'nn: Die Binnengewásser, Bd. VI.) SMItdart, 1929. 14. Riebesell, P.: Die mathematische Grundingen der Variatiotas- und Vererbungslehre. Leipzig, 1916. 15. Shk, H.: Mathematik für Náturwissenschaftler und Chemikier. Leipzig, 1942. 16.Szabó, '/,. ifj.: A plainktonlénjsek méreteinek nieglialározáisa. Matehematikai és Térmészeludományi Értesítő, LXII., 1943. 17. Szabó, Z. ifj.: A vízi szervezetek átlagos testsűrűsége. Hidrológiai Közlöny, XXIX., 1949. 18. Szabó, Z. ifj.: Bioindiká torok ökológiai jelentősége. Hidrológiai Közlöny, XXX., 1950. 19. Thienemann, A.: Die Untersuchung bestimmler Gewasser. (AbderhaJdcn: Hb. d biol. Arbeitstmiathoden.), 1927. 20. Walger, E.: Die chemische und physikalische Untersuchung der Gewasser für bio'logische Zwecke. (Abderhalden: Hb. d. biol. Arb.-methoden.) 1927. 21. Weber, E.: Varialions- und Erblicbkeitisstatisiik. München, 1935. 22. Wundsch, II. II.: Die Arbeitsmethcden der Fischereibiologie. 1927. 23. Zságyin, W. ./..- Zsizn pre.szmyik wod Sz. Sz. Sz. R. Moszkva—Leningrád, 1950. 24. Zernov, Sz. A.: Obcsaja Hydrobiologija. Moszkva, 1949. A. P. Scserbakov: A meretek és a súly összefüggése az édesvízi planktonrákoknál. (Dokladü Akademii Nauk SzSzSzR., 84. köt., 1. füz.. 153—156. old., Moszkva, 1952. 2 ábrával. A tavakban folyó élet szájm-zerű fejlődéséneik jellemzésére nem elegen d,ő az élő szervezetek m. nnyiségére vagy bőségére vonatkozó adatok közlése, hanem tekintetbe ke'l venni a biomasszát is, mivel ennék nagysága — különösen a halgazdaság szempontjából — a tó táplűlóképeisségének legfontosabb mutatószáma. Szerző abból az elgondolásból indul ki, hogy li>a a tengeri planktonban található evezőlábú rákok hossza és súlya között megállapítható összefüggés van, akkor ugyanezen rend édesvízi tagjainál is hasonló összefüggésnek kell fennállnia. Különböző szerzők adatait és saját méréseinek eredményéi felhasználva a szerző négy Cgclops és egy Diaptomus fajba tartozó összesen 26 egyed átlagos hoszszát és súlyát állapította meg és azt találta, hogy a ;ji<7-okban kii - jeaelt súly köbgyöke és a mm-ekl>en kifejezett hossz egymással egyenes arányban áll. amit az is igazol, hogv á szóbanforgó adatok koordinátarendszerben való feltüntetésénél a kapott eredményeket jelző pontok egy egyenes mentén helyezkednek el. Az édesvízi planktonban található evezőlábú rákok biomasszája nagyságának 'számításához az egyedek súlyát elegendő pontosságúul állapíthatjuk meg a köv.lkezö képlettel: súly mg-ben = (hosszúság mm-ben X 0,34 — 0,03)

3. Az egyedek hosszának lemérése különösebb nehézséget nem okoz, mert az a zooplanikton mennyiségi feldolgozásával egyidejűleg elvégezhető.. Hasonló méréseket eszközölt a szerző iá vízibolháknál is. A rendelkezésre álló kisszámú adat a kérdés végleges eldöntését nem teszi lehetővé, azonban a néhány fajjal végzett számítások eredménye alapján minden reményünk megvan arra, hpgv a jövőben a vízibollhák minden egyes fajára vonatkozólag a fentihez hasonló egyenleteket vezethessünk le Kertész Árpád. K. K. Votincev: Adatok a Bajkál-tó vízében lévő bingén elemek dinamikájáról. (Dokladü Akademii [Nauk SzSzSzR., 84. kötet, 2. füz., 353—356. old., Moszkva, 1952. 1 ábrával.) Szerző az 1948—50. éveikben a biogén elemek vegyületei mennyistgének idényszerű változásait tanulmányozta a Bajiká'I-tó vízében. A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a nitrátok nitrogénjének, a foszfátok foszforának és a kovasiaiv szilikátjának mennyiségében mutatkozó idényszerű ingadozások közös törvényszerűségeknek vannak alávetve és azokat alapjában a vízmedencében végbemenő élettani folyamatok határozzák meg. A biogén elemek minimális mennyisége ia tó trofogén és ezzel szomszédos rétegeiben a titop'.ankton maximális fejlődésének időszakaival esik egybe (április és augusztusi, a Utópiánk ton tavaszi formáinak tömeges kifejlődését felmutiiitó években a ló trofogén rétegéből minden nitrogén felhaszniálódik. A nitrátok és foszfátok június és júliusban megfigyelhető, fokozott mennyiségének különböző mélységekben megállapított ingadozása, valamint a víz oxigéntartalmának 25 és 50 m közötti mélységekben mutatkozó csökkenése wnnai mulat, hogv pHanktonszervezeteik kisebb formáinak pusztulási folyamata á tó vizének felső létegeiben fejeződik be. Ezt a Melosira bajcalensis WISL. algafaj pusztulás utáni elbomlására vonatkozó vizsgálatok is igazolták. Feltűnő sajátsága a Bajkál-tó vizének, hogy ibból legalább is 500 m mélységig hiányoznak a nitritek és az ammónia, ezek csupán a tó fenekén elhelyezkedő \ízrétegben találhatók meg és a felszínen csak a fitoplankten tömeges pusztulása idején jelennek meg. A biogén elemek diniamiké.jának tanulmányozásával kapcsolatban érdekes a nitrogén és foszfor mennyiségének aránya is. Ez a tarvaszi és őszi homotermiáik idején 1,3—1,5 között mozog, míg évi középértéke 1948-ban 1.54, 1950-bein, pedig 1,88 volt, ami az egyéb falvakhoz különösen, az óceánokhoz viszonyítva a Bajkál-tó jelentős oxigénhiányra mutait. Szerző végül ezen hiány okait fejtegeti és ezeket a zoo- és fitoplankton egyes főképviselőinek elbontásánál lejátszódó folyamatokba In találja meg. Kertész Árpád.