Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

7-8. szám - Dr. Leél-Össy Sándor: Karrosodás és karros formák

Hidrológiai Közlöny 32. évf. 1952. 9—-10. sz. 301 vei jelentős mértékben hozzájárul a lejtőfelszín fel darabolásához és lepusztításához. A lejtő fokozatos eltűnésével együtt fokozatosan veszít erejéből a lejtő karrosodása is. Mire a térszín nívókülönbségei kiegyenlítődnek a karr-lejtő is átalakul karr-mezővé, és így fejlődik tovább az előbbiekben vázoltak szerint. Tehát normálisan lefolyó denudációs folyamat esetén minden karr-lejtő előbb-utóbb átalakul karimezővé. Fordítva azonban már csak részben érvényes ez a szabály: ugyanis nem minden karrmezőt előz meg karr-lejtő. A lejtők karrosodásánál már jobban kijelölthetők a fejlődés egyes szakaszai (juvenilis-, maturis- és szenilis-állapot), de természetesen itt is erősen egybefolynak a különböző fázisok, és éles elhatárolásról nem lehet szó. A fejlődésről mondottakat a következőkben foglalhatjuk össze: 1. A karrosodás fejlődési folyamata — a karr-mezőknél és karr-lejtőknél egyaránt — az idő függvénye. 2. Normális denudációs folyamat esetén a lejtő lealacsonyodása után minden kaír-lejtőböl karr-mező lesz. .3. A karrosodás mindaddig art, amíg karszt — lepusztulása során — teljesen el nem vékonyodik. (6.) • A mészkőtől sok tekintetben különböző, speciális karrosodási folyamatot figyelhetünk meg a dolomiton. Ennek megértéséhez tudnijnk kell, hogy az erősen repedéses szerkezetű dolomit a mészkőnél sokkal kevésbbé oldódik, egyáltalán nem mállik, hanem a repedései mentén elválva egyre kisebbedő breccsás darabokra aprózódik szét. Ez az aprózódás fizikai folyamat, ugyanis a kőzet anyagának vegyi összetétellét nem változtatja meg. (Szemben a mállással, amely kémiai folyamat. ) \ dolomit aprozódását — véleményünk szerint — általában az inszoláció és télen a fagyhatás idézi elő, mely erőhatások működését nagyon megkönnyíti a dolomit repedéses szerkezete. A pleisztocén koiban még nagyobbarányú lehetett a dolomit aprózódása. Scherf Emil szerint a közönséges dolomitaprozód'ást (amikor nincs kőporosodás) he.yi tektonikus erőhatások idézik elő, tehát á dolomit-breecsát dörzsbreccsának tartja. (7.) Ez a felifogás csak helyenként és csak kis mértékben fogadható el. A dolomit lepusztulása helyenként egészen különleges formában jelenik meg, úgy. hogy nem lehet normális inszolációs aprozódásnak tekinteni. Így pl. a Buda-Pilisi hegység területén a dolomit sok helyen nemcsak apró darabokra hullik szét, hanem lisztszerű, laza fehér porrá esik széjjel: „kőporosodik". (Reibsand.) Vegyi összeételét azonban eközben nem változtatja meg. (Tehát tulajdonképpen ez a folyamat is aprózódás.) A dolomit kőporosodását a geológusok sokféleképpen igyekeztek megmagyarázni. Ez elméletek kőziil Scherf magyarázata látszik, a legvalószínűbbnek. Szerinte a kőporosodást a törésvonalak mentén feltörő hajdani geyzirszerű hévforrások szénsavban dús, nagy nyomás alatt álló, túlhevített vizének az átkristályosító hatása idézte elő. (Hidrotermális kőzetmetamorfozisl. Scherf ez elméletét a kőporosodásának törésvonalakhoz kötött előfordulásával (Budai hegyek), geokémiai vizsgálatokkal és a kőporosodások közelében előforduló egyéb hidrotermális nyomokkal (hidrotermális ásványok, kovásodás) bizonyítja. A régebbi geológiai irodalomban másként próbálták magyarázni a kőporosodást: Szabó J. (8) és Hofman (9) légköri tényezők hatására bekövetkezett mállásnak tartották. Üjabb geológusaink közül Schafarzik Ferenc és Vendl Aladár elfogadták Scherf hidrotermális elméletét (10.) Sokan azonban ma is más véleményen vannak. Mindebből a geomorfológiát csak az a tény érdekli, hogy a dolomiton egy a karrosodástól különböző denudációs folyamat is lejátszódik. Az aprózódás és a kőporosodás jelentős mértékben akadályozzák a dolomit típusos karrosodását, mert a nagymennyiségű dolomitbreccsa törmelék és kőpor eltömi a barázdákat. Scherf velünk szemben ellenkező véleményen van: szerinte a kőporosodás elősegíti a dolomit karrosodását, mert lazábbá, kevésbbé ellentállóvá és könnyebben oldhatóvá teszi a kőzetanyagot '

v7.|. A természetbeni megfigyelések azonban nem igazolják Scherf feltevését, sőt ennek épp az ellenkezőjét láthatjuk A dolomitnak a mészkőtől eltérő lepusztulása kézenfekvővé teszi azt a feltevésünket, hogy a dolomitnak a mészkőtől különböző vegyi összetételében — tehát magnézium tartalmában — keressük a különbség okát. Ebből viszont az következik, hogy minél nagyobb a dolomit magnézium tartalma a calcium tartalommal szemben, (normális esetben 1 : 1 az arány) annál inkább aprózódik, és annál kisebbarányú ra jta a karrosodás. Ha a Ca tartalom viszonylag erősebb, akkor a karrosodás is jelentősebb mértékű. De az aprózódás mindig nagyobb arányú a dolomiton a karrosodásnál. Tehát a dolomit karrosodása kisebbmértékű, mint a mészkőé. Egyéb jellegzetességek: a dolomiton inkább csak a karr-lejtők Ikieletkeznek, ikarr-mezők csak ritkán fordulnak elő rajta. A dolomit karrosodása rendszerint (bár nem kizárólagosan) a hegyoldalak magasabbfekvésű részeire korlátozódik, ahol gyérebb a növényzet és több a csapadék. Más kőzetben is létrejöhet a karrosodáshoz hasonló jelenség a korrozió hatására. Főleg a kemény grániton és bazalton (1. 11.). A laza szövetű löszön, márgáni és homokkövön kevésbbé fordul elő. Ez azonban jóval kisebbarányú és nem tipikus jelenség. Igazi karrosodás csak mészkövön és a dolomiton fejlődik ki. Itt meg kell még említenünk, hogy a mészkövön is előfordulhat inszolációs aprózódás sőt kőporosodás is. Az előbbi inkább csak a pleisztocénban volt nagyobbarányú, amikor a fagyhatás is segítette, ma jelentéktelen. Az utóbbi itt is