Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Schulhof Ödön: A magyar gyógyfürdők problémái az ötéves tervben

228 Schulhof ö.: Gyógyfürdőink problémái az ötéves tervben lervvel, hogy minden új fejlődési szakaszban a megfelelő számú szakorvos és egészségügyi szak­személyzet állhasson rendelkezésre. Az utolsó évek folyamán gyógyfürdőink leg­nagyobb része köztulajdonba ment át, de még mindig nincsenek mindenütt egységes vezetés alatt. Ahhoz, hogy igazán a népegészségügy szol­gálatába lehessen gyógyfürdőinket maradéktala­nul beállítani, arra is szükség van, hogy azoknak minden vonatkozású ügye egységesen az egészség­ügyi minisztérium megfelelő osztályán fusson össze. A Szovjetunió példáját tekintve azt latjuk, hogy ott teljesen az egészségügy szolgálatába van­nak beállítva a gyógyfürdők. A beutalások rend­szere nagyon pontos és alapos orvosi vizsgála­tokra van felépítve és a fürdőkúra közben is megfelelő számú szakorvos áll rendelkezésre a betegek gyógykezelésének irányítására és ellen­őrzésére. A Szovjetunióban 1932—33-as években rendezték a gyógyfürdők ügyeit és már akkor eljutottak oda, hogy a gyógyfürdőt csak orvosi rendelésre és orvosi ellenőrzés mellett lehet hasz­nálni. Nálunk ezt még nem tudtuk elérni, de okvetlenül ebben az irányban kell a fejlődésnek haladnia, hogy az a természeti kincs, melyet ha­zánk földje a gyógyforrások alakjában nekünk nyújt, tényleg a közegészségügy és a szocialista termelés szolgálatába legyen állítható. (Folytatás a 225. oldalról) Kovács György az összes kitüntetettek nevében meg­köszöni a MTESz megtisztelő ajándékát és kiemeli, hogy még sokan vannak, akik úgy dolgoztak, hogy a kitünte­tést megérdemelnék. A jutalmat, mint a Társaság vezető tagjai kapták, de meggyőződése, hogy ha ezzel a tiszt­séggel másokat bízott volna meg a kartársak biza'ma. azok éppen olyan <*H. vagy jobban ellátták volna mun­kájukat. Minden kartárs nevében ígéri, hogy igyekeznek munkájukat még inkább megerősíteni és a MTESz cél­kitűzéseit a Társaságon belül megvalósítani. Dr. Schweitzer Rudolf né befejezésül a következőket mondja: Végül, de nem utolsósorban szól a MTESz kö­szöneie dr. Masonyi Emilnek, aki nemcsak, mint a Ma­gyar Hidrológiai társaság elnöke, de, mint a MTESz központi elnökségi tagja is olyan munkát végzett, hogy a számára átnyújtandó könyv csak szerény kifejezője az őt illető elismerésnek. A MTESz által adott könyvek átnyújtása után elnök megköszöni, hogy a Társaság tagjainak ilyen megérde­melt örömet szerzett azzal, hogy az Egyesület vezetősége által kiosztott jutalmakon túlmenően kitüntette azokat, akik komoly munkát végeztek. Ezután Bözsöny Dénes főtitkár a Közgyűlés elé ter­jeszti a MTESz kongresszusi küldötteket: Károlyi 7nUán, dr. Schulhof Ödön, dr. Papp Ferenc, dr. Papp Szilárd. Németh Endre, Szilágyi Gyula, dr. Maucha Rezső, Serf Egyed, Bokor Mihály, Bözsöny Dénes, Pap István, Ven­kovits István, Kovács György, Páter János, Csajághy Gá­bor, Póttagok: Török László, Horváth József, Békési Já­nos, Mátrai István, dr. Woynarovich Elek. Közsyűlés a fenti előterjesztéshez hozzájárul. Elnök fe'kéri Bözsöny Dénes főtitkárt, hogy a Köz­gyűlésen hozott határozati javaslatokat o'vassa fel. Határozati javaslatok; A főtitkári beszámolók és hozzászólások alapján az Egyesület munkájának megjavítása, valamint a népgaz­dasági tervürtk tudományos és műszaki feladatai teljesí­tésének fokozottabb elősegítése érdekében az alábbi ha­tározati javaslatot terjesztjük a Magyar Hidrológiai Tár­saság 1952. évi rendes közgyűlése elé: 1. A Magyar Tudományos Akadémiával való kapcso­latok fenntartása és további kiszélesítése azálta-', hogy az eddig külön akadémiai és társasági vonalon működő, hasonló témával foglalkozó munkabizottságokat közös MTESz-akadémiai szakbizottságokká szervezzük át, pl. szennyvíz bizottság, Balatoni 'bizottság. Fele'ős: a Műszaki és Tudományos Bizottság felelőse. Haitáridő: folyamatosan. 2. Előadásaink tematikáját fokozottabb mértékben kívánjuk az Akadémia ötéves tudományos tervében rög­zített és az Akadémia Műszaki Osztálya által kiemelt súlyponti kérdések köré csoportosítani. Ezt a szempon­tot mind a központi, mind a szakosztályi előadások 1952. második fé'évi munkatervének összeállításánál maradék­talanul figyelembe kívánjuk venni. A munkaterv összeállításának határideje: 1952. má­jus 31. Felelősek: főtitkár é^, szakosztályi titkárok. 3. A központi előadások programmjának összeállítá­sánál (igye'emmel kell lenni a komplex kérdések egy előadóülésen, vagy előadóülés sorozaton történő össze­függő tárgyalására, illetve megvitatására. Felelős: Propaganda Bizottság felelőse. Határidő: 1952. május 31. 4. Az előadások és munkabizottságok tematikájának megválasztásánál az Akadémia irányító szerepén kívül tekintettet kell lenni a szervezés alatt álló hidrológiai Kutató Intézettet kapcsolatos, valamint az időszerű fel­merülő kérdések megoldására is. Felelős: Műszaki Tudományos Bizottság vezetője. Határidő: folyamatosan. 5. Társaságunk profiljának komplex volta meg­kívánja a vízgépészeti szempontok nagyobb mértékben való érvényesítését. Ennek megoldása elsősorban a Hidraulikai Szak­osztály feladata. Felelős: a Szakosztály titkára. Határidő: 1952. május 31. (1952. második félévi munkaterv.) 6. Az újonnan megszervezett két új szakosztályban a hidrogeo'.ógus és balneológus kartársaink jobb munka­leheőtsége 'biztosíttassák a Társaságon belül. Felelős: ,a két szakosztály titkára. Határidő: 1952. május 1. 7. A Hidrológiai Közlöny megjelenésével kapcsolat­ban szükségesnek tartja a Közgyűlés, hogy a szakszer­kesztő minden egyes szám nyomdába adása előtt a tel­jes anyagot a szerkesztőbizottságnak bemutassa, és ilyen módon a bizottság irányító szerepe érvényesüljön. Felelős: szakszerkesztő. Határidő: folyamatosan. 8. Előadásaink, valamint a Hidrológiai Közlöny­ideológiai és szakmai színvonalának emelésére feltétle­nül szükséges a szovjet dokumentáció jobb megszerve­zése és a dokumentációs anyag biztosítása minden, a Társasághoz tartozó tudományágban. Felelős a Szovjet Dokumentációs Bizottság vezetője. Határidő: folyamatosan. 9. Továb'b kell folytatni és fejleszteni az egyetemi ifjúság hekapcso'ását Társaságunk életébe. Felelős: Karkus I. Pál, titkár. Határidő: folyamatosan. 10. A tagság és vezetőség közti kapcsolat fenntartása és elmélyítése cé'jából szükséges összekötő hálózatunk további kiszélesítése. Fe'.e'ős: Szervező Bizottság vezetője. Határidő: 1952. május 1. 11. Fel kell számolni a vidéki csoportok szervezé­sében mutatkozó elmaradást. Erre a célra fel kell hasz­nálni az év folyamán rendezendő vidéki ankétokat. Fe'elős: Juhász József titkár. Határidő: folyamatosan. (Folytatás a 237. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents