Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Schulhof Ödön: A magyar gyógyfürdők problémái az ötéves tervben

Hidrológiai Közlöny 32. évi . 1952. 3- 4. sz. Általános kórházi ágyhiányunk az oka annak, hogy ott, ahol mindkét lehetőség egymás mellett, illetve egymás felett található, a Tétényi úti Erzsébet sósfürdő helyén ma nincsen gyógyfürdőüzem. Párád üzembehelyezése a közeljövőben kilátásba van helyezve. A betegek óriási tömegénél fogva a legnagyobb jelentőségű rheumás betegségek kezelésére számos thermális gyógyforrással rendelkezünk Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló, Harkány meleg gyógyvizei már ma is igen sok beteget gyógyítanak. És itt van még az a számos, alig kihasznált, vagy teljesen parlagon heverő meleg gyógyforrásunk, melyekhez mindhez kerülne abból a sok betegből, aki még ma sem jut hozzá a fürdőkezeléshez. Ezeknek a kihasználatlan forrásoknak közhasználatba vétele fontos feladat, azonban azokon a helyeken, ahol már vannak rheumás betegek befogadására és kezelésére alkalmas létesítmények, még szintén igen sok a javítani és tennivaló. A gyógyfürdők fejlesztésének tehát kétirányúnak kell lenni éspedig egyrészt a meglévők megjavítására, tökéletesítésére, másrészt új intézmények létesítésére kell irányulnia. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most már sürgősen minden gyógyforrás fölé hatalmas, ország-világra szóló palotát építsünk, hanem az ötéves terv lehetőségeinek szem előtt tartásával észszerű és tervszerű fejlesztésbe kell fognunk. Tekintetbe kell ehhez venni a szükségleteiket és lehetőségeket. A szükségletek megállapítása az egészségügyi statisztika feladata, mely éppen az említett betegségek terén még eléggé hiányos és ezért az egészségügyi adatgyűjtés egyik fontos alapfeltétele a tervszerű fejlesztésnek. A lehetőségeket balneologiai értelemben a gyógyvíz gyógyértéke és a forrás vízhozama szabja meg. Nyilvánvaló, hogy nincs értelme aránytalanul nagy befektetéseknek akár a legnagyobb gyógyértékű forrásnál sem. ha annak vízhozama oly csekély, hogy legfeljebb 100 vagy 200 beteget tudnak benne naponta megfüröszteni. Az elmondottak figyelembevételével a fejlesztési terv szempontjából három nagy csoportra oszthatjuk a gyógyfürdőket, éspedig országos fontosságú nagy gyógyintézményekre, gyógyüdülést szolgáló gyógyfürdőkre és helyi jelentőségű népgyógyfürdőkre. A fejlesztési terv súlypontja a nagy intézetek kialakítása és tökéletesítése. A szív- és érbetegek részére Balatonfüred, az emésztőszervek betegségeiben szenvedők részére Bükkszék, a rheumások részére Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló, Harkány, Mezőikövesd azok a helyek, melyek a nagyszabású fejlesztés szempontjából először jönnek szóba. Ezeken a helyeken az orvostudomány korszerű vívmányainak megfelelő gyógyfürdőkórházakat kell létesíteni. A szegedi és szolnoki thermáljs fürdők alkalmasak lennének kórházhoz kapcsolandó rheumaosztályok létesítésére. Gyógyüdiiltetés szempontjából, tehát nem kórházi kezelést igénylő gyógy5* 227 fürdőzők részére fejlesztendő lenne Miskolctapolca, Eger, Karcag, Debrecen. Egy-egy vidék igényeinek közvetlen kielégítésére kellene létesíteni a helyi jelentőségű kisebb gyógyfürdőket Csokonyavisonta, Komló, Tótkomlós, Tiszakürt, Nagyatád, Békés, Mezőberény, Tiszaörs, Szeghalom, Biharnagybajom és Lábod thermális forrásainál. A gyógyfürdőink fejlesztéséneik alapját azonban nemcsak azok a tőkebefektetések képezik, amelyeket a megfelelő helyeken beruháznak, hanem szükséges az is, hogy orvosi szempontból megfelelően alá legyen támasztva a gyógyfürdők használata és, hogy a beutalásokat végző orvosok kezébe olyan kritériumokat tudjunk adni, melyeik alapján a beutalások észszerű és orvosilag jól indokolható módon legyenek keresztülvihetők. Ebben az irányban szerény kezdeményezésként működik ma még igen kis személyzeti létszámmal és anyagi lehetőségeikkel az Országos Balneologiai Kutató Intézet. Ennek fejlesztésén kívül azonban szükséges lesz az is, hogy az egyes gyógyfürdőkön jól felszerelt vizsgáló állomások álljanak rendelkezésre a gyógyfürdő-hatás ellenőrzésére. Gyógyfürdőink a hároméves terv folyamán nagyszabású fejlődésen mentek át. Ha az ostrom utáni állapotot a maival hasonlítjuk össze, ez félreismerhetetlenül áll előttünk. A budapesti gyógyfürdőkön kívül Hévíz^ Harkány, Hajdúszoboszló a példái ennek. Az ötéves tervben ez a fejlődés még fokozottabb mértékben fog érvényre jutni. A fejlődés zavartalan menetéhez azonban néhány akadályozó körülményt kell elhárítani. Ilyen akadálya a fejlődésnek az, hogy nincs korszerű .fürdőtörvény. A gyógyfürdőkkel foglalkozó 1929. XVI. t.c. az ú. n. fürdőlörvény és annak végrehajtási utasításai nagyrészt már régesrég elavultak. Nemcsak politikai szempontból múlta idejét ezeknek a rendelkezéseknek tartalma, hanem hydrogeológiai és orvostudományi szempontból is- Szükségünk van tehát a fejlődés megkönnyítésére új, korszerű fürdőtörvényre. A fejlődés által megszabott szükséglet mutatott rá arra, hogy az egyes gyógyforrások és gyógyfürdők üzemének vezetésében szakmai, főként műszakilag képzett vezetőkben van hiány. A régi szakképzett fürdő- és ásványvízüzemvezetők iköziil már alig van meg valaki, hiszen a legutolsó ilyenirányú tanfolyam 15, vagy talán már 20 év előtt volt megtartva. Sok zökkenő és főként a gyógyforrások műszaki károsodása lenne elkerülhető, ha a gyógyfürdők üzemvezetői részére újból tartanának egy megfelelő továbbképző tanfolyamot. A gyógyfürdő fejlesztésének problémái közé tartozik az orvosi ellátás is. Ha ma valamilyen különleges esemény következtében hirtelen megvalósulásra kerülne az előbb elmondott fürdőfejlesztési programm, a legnagyobb zavarba jönnénk a szükséges orvosi és egészségügyi szakszemélyzet beállításánál. Évekre terjedő rendszeres szakképzésre és utánpótlásra van szükség, amelynek lépést kell tartania a beruházási ütem-