Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Zságyin V. I.: A hidrobiológia jelenlegi állása és feladatai Viljamsz–Micsurin–Liszenko tanításának a megvilágításában

216 Zságyin V. I.: A hidrobiológia jelenlegi állása A biocönozisról A tudományban a biocönozisról két szélsőséges felfogás van. Az egyik teljesen tagadja a biocönozis létezését, a másik pedig éppen fordítva, a biocönozisolk olyan nagy szervezettsége mellett foglal állást, hogy azt egy összetett szövethez hasonlítja és még a biocönozis átültetését is lehetségesnek tartja, hasonlóan a szövet-transzplantációhoz. Zságyin nézete' szerint azok a szerzők, akjk tagadják a biocönozis létezését, azért teszik ezt, mert általános szempontból nem eléggé tanulmányozták ezt a kérdést. Erre vonatkozólag emlékezetükbe kell idézni Engels szavait : „Elegendő kísérleti természetismeret adatainak segítségével lehetséges a természetnek mint összefüggő egésznek a képét megrajzolni, „vagy" élő anyagoknak a kölcsönhatása magában foglalja ezeknek tudatos és öntudatlan együttműködését, de az ugyancsak öntudatos és öntudatlan harcát is". A másik vélemény pedig az idealisztikus (vitalisztikus) irányzatot képviseli, mely a vízben magasabbrendű szervezettséget tételez fel. Viljamsz is azt írja : „Az egyik kategória szervezetei, zöld növények, a többi kategória szervezeteitől, baktériumok, gombák, állatok 'kifejlődésétől függenek . . .." A „biocönozis" kifejezés Zernov orosz hidrobiológustól származik, aki 1913-ban használta ezt a szót. 1877-ben már Möbius beszélt antropomorphikusan „állatok közössége", „állatközösség", „álllattársulás"-ról. Zságyin „elemi bioeönozist" és „összetett biocönozist" (vagy „biom") különböztet meg. Szerinte „a biocönozis a szervezeteknek az idők folyamán létrejött állandó csoportosulása, közösségi lakóhellyel, fővonásokban közös ökológiaibiológiai jellemvonásokkal, amelyek a környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodásuk során jöttek létre. 'A biocönozis mint jelenség, mivel az időben jön létre, kezdettel és véggel bír, kisebb-nagyobb számú tagból állhat és kisebb-nagyobb teret töllthet be". Az „összetett biocönozis" vagy „biom"-ot így fogalmazza meg : ,,a biom a víznek az idők folyamán létrejött népessége, biocönozisokból összetéve, melyet a közös lakóhely (élettér) és a víz történeti fejlődése során kialakult feltételek kapcsolnak össze". A biocönozis felismerése és osztályozása az átalakulás tanulmányozása alapján lehetséges, melynek során az igazságot a bioeönozist összetevő állat-, növény- és baktériumfajoknak ökológiai és biológiai (fiziológiai is) tanulmányozása során közelíthetjük meg. Zsággin ismerteti Beklemisev felfogását, aki kizárólag a biocönozis statisztikai jellemzését tartja fontosnak (hasonlóan a fitocönológusokhoz). Ezt az elgondolást követte Lasztocskin is, aki elkészítette néhány tó és folyó statisztikai analízisét és az időtrabló munka után csak odáig jutott, hogy ilyen nehezen olvasható és még kevésbbé érthető kifejezéseket adott mint: „Fluviatilétum— Tanytarzietum—Limnicytherietum", „Limnodrilletum", „Algetum", „Josinetum" és így tovább. L. A. Zenkevics a faunisztikai komplexumot kutató statisztikájában az előfordulási indexet határozza meg, és a bioeönozist a leggyakoribb fajok kezdőbetűivel jelöli. F. /). Morcluchaj-Boltovszki a domináns indexet állapítja meg és a fajok kezdőbetűi helyett 1948-tól kezdve a fitocönológiai terminolgiára tér át. (Dreissenetum-corophiosum,* Unietumdreissenetum..) A fitocönologusokkal és a felsorolt hidrobiológusoklkal ellentétben Zsággin azt javasolja, hogy a bioeönozist összetevő fajok ökológiájának és biollógiájánalki a tanulmányozásából induljanak ki és a bioeönozist a legjellemzőbb általános ökologóbiológiai jellemvonással nevezzék meg. A Donéhoz hasonló folyó népességénél ilyen fajta megjelöléseket lehet tenni pl.: „Litoreophil biocönozis", „Psamoreophil biocönozis" stb. stb. Azokban a biocönozisokban, amelyekben valamely faj szeromelláthatóan nagyobb számban van képviselve, meg lehet ennek a fajnak a nevét is adni. A biocönozis nomenklatúrájának kérdése még kevéssé kidolgozott területe a hidrobiológiának. A leghelyesebb út az, ha az orosz nyelvet megtisztítják a fölösleges külföldi kifejezésektől. A biocönozis tanulmányozása során a legfontosabb feladat nem azok formális osztályozása, hanem azok származása és • kifejlődésük törvényszerűségeinek a megállapítása. Ezen a téren a Szovjet Tudományos Akadémia Állattani Intézetének hidrobiológiái alosztálya már sokat tett, mert mi már világosan látjuk a psamoreophil biocönozis peleoreophil biocönozissá való átalakulásának törvényszerűségeit, ismerjük a psamoreophil, peleophil és fitophil biocönozisok (oligocheta, tendipedida lárva, molluskák, amphipoda) tömeges képviselőinalk jellegzetes ökologo-fiziológiai sajátságait. Biocönozisonként egyesítve ezeket a megfigyeléseket, ismerjük a jelenségeket a különböző mértékben eliszapolódott tavaknál, eljutottunk a hegyi vizek biocönozisának keletkezése kérdésének eldöntéséhez és felállítottuk az első hipotézist, mely a biocönozis ugrásszerű keletkezését magyarázza a tengerektől kezdve a kontinentális vizeken keresztül a szárazföldig. Ezelk az ismeretek az alapjai annak, hogy előre megmondjuk azokat a változásokat, melyeiken a természetes és mesterséges vizek átmennek és ezek az ismeretek szolgálnak kiindulásul a káros változások megelőzésekor és még arra is, hogy a vizek nyújtotta hasznot az ember számára a legmagasabbra fokozhassuk. Az anyag-körforgalomról Viljamsz szerint a földön két anyag-körforgalom van. Ezek közül az egyik a geológiai nagy körforgalom, melynek során a föld felületére sok millió év alatt anyagok rakódnak le az óceánok mélyén. A másik pedig a kicsiny, a biológiai körforgalom, mely fordított munkát végez ellentétes