Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Venkorits István: Barlangok fejlődésének dialektikája

198 Venkovits I-: Barlangok fejlődésének dialektikája A látottakból különösein Ikli kell emelnünk az aggteleki barlang főjáratát, mint bizonyításra legalkalmasabb példát, jóllehet tudjuk, hogy a barlangon keresztülfolyó patak nem pusztán a karszt belsejéből származó vizek levezetése, hanem távolabbi területek feliszíni vizeinek is a 'klarszljáratokba való csatlakozása. Azonban a horizontális karszt járat okát ősi formájukban már kialakultaiknak kell gondolnunk akkor, amilkor az idegen területről származó felszíni vízifolyások befogadására többékevésblbé már alkalmassá váltak. A barlangiban szakaszonként váltogatják egymást a szűk 12 m

2-es szelvényű boltozatos folyosók és óriás termeik. A boltozatos folyosók méretei egymáshoz viszonyítva eltérőik!. A folyosók méreteinek eltérését a kőzet szerkezete és a folyosók hosszában belépő újabb és újabb függőleges vízcsatornák idézték elő, amelyek a járat kialakulásána(ki idején az átfolyó vízmennyiséget szakaszonként meg változtat ták. A boltozatos folyosók — méretkülönbségeik ellenére is — egyveretűeknek látszanak, ellentétben a termekkel, amelyek méretükben, alakjukban, valamint formaelemeikben is különböznek egymástól. Nyilvánvaló, hogy a vízmaximumok befogadására alkalmas folyosók és helyenként található termek nem azonos földtani hatótényezők következményei. A dialekikus szemlélet e tény megállapításával válik termékennyé, ugyanis a víz — kőzet rendszeren kívüli hatótényező kutatására ikésztet bennünket. Bizonyításunk más jellegű példája a biikkhegységi Kőlyuk I. sz. barlang Nagycsarnoka. Ebbe aiz 540 m

2 alapterületű és 17 m magas boltozatos terembe több irányból torkoltának a terem méreteihez viszonyítva szűk barlangjáratok. Az összefutó barlangjáratok már a kialakulás helyén is egy nagyobb terembe torkollottak. A terem mérete csak annyiban ütött el a többi járat méretétől, hogy alapterülete a járatok érintkezése miatt, a járatok összességének szelvényméretével volt egyenlő, magassága csak annyiban haladta túl a betorkolló járatok magasságát, amennyiben a nagyobb alaprajzú terem boltozatának kialakulását az akkori egyensúlyi helyzet megkívánta. E csarnok alját több helyen alknákkal tártuk fel. 2,5—3 m mélységig a sziklafeneket még nem értük el. A feltárt szelvények újabb adatokat adtak a terem kialakulásához s közvetve a barlang fejlődésére is fényi derítettek. A barlang egy mélycibb részének oildalfölyosójában kutatóaknáink egy homokos — agyagos réteget tártak fel. Ennek anyaga és felépülése különbözik a barlang más helyein tallállt képződményekétől. Jelenléte a barlang mai helyzete alapján nem magyarázható, mert a barlangot magába foglaló Kőlyuk-Gálya hegycsoport minden homokos képződménytől morfológiailag elkülönült. A bükkhegységi barlangok ásatási eredményei alapján e homokos Tétegeket a barlangok legősibb, vízfolyásos üledékeként foghatjuk fel, s így előfordulásukat a Nagycsarnok alján is feltételeztük. A homokos képződményt a mennyezetről leszakadt hatalmas tömibök takarják. Felső részét kutatóaknáink valóban mindenütt elérék. Felfelé laza, agyagba ágyazott fejnagyságú Ikőtuskók váltakoznak cijkö!nagyságú darabokkal. Méretük és mennyiségük a 3 m-es feltárásban fölfelé fokozatosan csökken. A kőtörmelék a felszín alatt 75 cnrre eltűnik. A fedőjükben lévő sárgásbarna és barna agyagrétegek törmelékmentesek. A feltárt rétegekből, valamint a terembe torkolló barlangfolyosók lörmelékmentességéböl a barlangot eredeti méreteire kialakító víz — Ikiőzet rendszer egyensúlyának megbomlását következtetjük. Mind az aggteleki, mind a bükki Kőlyuk 1. sz. barlang esetében földkéregmozgások idézték elő az egyensúlyi állapot megbomlását. E mozgások hatására más térszíni helyzetbe kerülő barlangjáratok az új egyensúlyi állapothoz alkalmazkodtak. Az erőteljes mozgások irányába eső nagyobb termek és folyosók a kőzet összetöredezettsége miatt kezdetben gyorsan, később lassabban fejlődnek az új egyensúlyi helyzetnek megfelelő méretre. Ezért találjuk a kitöltő törmelék szemnagyságát és mennyiségét csökkenőnek a záró üledékek felé. A mozgások főirányából kieső szük barlangfolyosóktól az új helyzet sem kíván más egyesúlyt, ezért üledékeikből a mennyezetről származó éltesszélű mészkőtörmelék minden esetben hiányzik. Mészkőterületeink gyakori karsztjelenségei a töbrök, töbörsorok, sziklakapus víznyelők és felszakadt barlangok keletkezése szemléletünkben ugyancsak tektonikus mozgások hatását tükrözi. E mozgások révén a vizek áramlásos övében kialakult, s rendszerint már egyensúlyi helyzetben lévő barlanghálózat az anyakőzettel együtt magasabb térszíni helyzetbe emelkedett. A mozgások közvetlen hatására, valamint a mozgások által előidézelt új statikai állapot kialakulása következtében az üregek összerogytak, vagy a felszínre felszakadtak. • A barlangok fejlődésének dialektikus beállítása különösen jelentős a gyakorlati élet szempontjából. Nem mellőzhetjük el a barlangok fejlődésének helyes kiértékelését, ha a karsztos területek vízgyűjtéséről, vízvezetéséről és víztárolásáról akarunk helyes képet nyerni. Vízfeltárás vagy vízelhárítás kérdésében is fontos útbaigazítást kapunk, ha meg vizsgáltjuk a nagy-szelvényű üregek kialakulási szintjét, valamint annak térbeli és időbeli változását. Hogy milyen módon alkalmazhatjuk e dia lektikus elveket gyakorlati kiutalásainknál, egy barlang vizsgálatával kapcsolatban mutatjuk be. • A Pálvölgyi-barlang A Pálvölgyi barlang üreghálózata nem egyedülálló földtani jelenség. A mészkővek és a mészköveket oldó csapadókvizek egymásrahatásának karsztos jelenségei közé tartozik. így a barlang kialakulás- és fejlődéstörténetét csak úgy tudjuk