Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Láng Sándor: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne

194 Láng S.: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne harmadkori kavicstakaró, de a hegység alacsonyabb tönkjeit már elérték a kavicsos-homokos miocénkori rétegek. Egy része karsztplató (abaligeti karszt). A Villányi hegység a Mecsekhez hasonló felépítésű alacsony horszt. Legmagasabb tetői (Szársomlyó 442 m, Tönkös hegy 408 m) juraés triászmészkőből vannak. Kissé karsztos terület. A Balaton-Sió vízgyűjtőjének legnyugatibb szárnya a Zala vízgyűjtője. Ez a folyó törésvonalak mentén alakította ki mai völgyét. Korábbi időben a felső Zalavölgy a Marcal felé csapolódott le, régi terraszai is erre vezetnek, ez azonban kb. a középpleisztocénben megszűnt. A Zala felső vízvidéke a nyugatmagyarországi erősen feldarabolt, kavicstakarós felszínre terjeszkedik ki, a kavics fekiijében a pannon-pontusi rétegsor homokos-agvagpados tömegei találhatók. Ez az n. n. Zalaf dombvidék, melynek egyes rögei 270—340 m magasságig emelkednek s térszínét a tektonikus törések darabolták nagyobb egységekre, a nagyobb rögök között pedig eróziós eredetű ÉD irányú ú. n. merídionális völgyek vágódtak be, ilyen pl. a Principális csatorna völgye Zalaszenliván és Nagykanizsa között, vagy Zala alsó völgye és a Hévízi völgv Hévízfürdőnél. A Zala vígyűjtő területén évi 700—750 mm a csapadékösszeg. A lefolyástényező 18—20%-ra tehető. A Balaton fiatal tektonikus árka az újpleisztocéroban süllyedt be, sok más kisebb dunántúli medencéhez (Fertő, Lenti medence, Sárrét, Zámolyi medence, Velencei tó medencéje) hasonlóan. A többiek jórészt már teljesen feltöltődlek, a Balaton azonban még csak kevéssé. Ennek oka a Balaton sajátos vízháztartásában rejlik: vízutánpótlása ugyanis kb. 35—40%-ban karsztvízzel történik, melyet a Balatonfelvidékről (tehát a Bakony D-i pereméről) beömlő karsztos patakok, pl. a Hévízi patak, a Tapolca, az Egervíz stb. szolgáltatnak. Ezek pedig számottevő hordalékot nem visznek a tóba. A Zalla napjainkig csak a Kis-Balatont töltögette fel, a Somogy felől jövő kis vízfolyások pedig a déli part fiatal turzásokkal elrekesztett öbleinek, a balatoni berkeknek a feltöltését mozdították elő. A déli parton a homokból álló turzásrendszernek a hullámok segítségével való építése jelenleg is nagy erővel folyik A legnagyszerűbb ilyen képződmény a Fonyódi hegyet kétfelől a somogyi dombvidékhez kötő turzás (ma már nincs jelentősége, mert a balatonboglári-ordacsehi berek is és a Nagyberek is kiszáradófélben van), valamint a szántódi háromszögalakú turzás. A Balaton közeli szomszédságában a csapadékösszeg Ny-ról K felé fogy: Keszthelyen még 700 mm feletti az évi összeg, de Aügánál már 600 mm alatt van. A Sió felső folyása a Kapós torkolata felelt terrasztalan. Ez a völgyszakasz a Balatont és Kiilső-Somogy élénk reliefű, 316 m-ig emelkedő • pannon-pontusi és levantei rétegekből álló dombvidéket csapolja le. A Simontornyánál beleömlő Kapós középső Somogy, a Zselic pedig a Mecsek északi széle és a tolnai Hegyhát lefolyását biztosítja. Csak újpleisztocén terraszai vannak, sokszor vastag lösszel fedve. E terülteteken, a csapadék összege 650—750 mm körül van az ÉK-i részek kivételével. , A felszínen a Kapós forrásai felé sok a permeabilis fiatal futóhomok, az óriási nagy laposokat pedig a szintén elég permeabilis lösz fedi, míg a tektonikusán többnyire jól felszabdalt Somogyi és Tolnai dombvidék meredekebb röglejtőin Váltakoznak a vizet rekesztő agyag és a vizet áteresztő homok, vagy homokkőszintek. A Somogyi dombvidék legjellemzőbb morfológiai sajátságai egyébként a Zalából már ismeretes eróziós eredetű s a Balaton árkából kiinduló merídionális, valamint az ezeket közel derékszögben keresztező amazoknál fiatalabb eróziós völgyek. A kétféle völgyhálózatot kijelölő meridionális és transzverzális tektonikus törések mentén bevágódott völgyek hálózata főleg Somogy felszínének rácsos külsőt ad. A rácsok vonalai közti egyes pannon-pontusi és levantei rétegekből fagvag, homok, levantei szürke agyag) álló rögök kissé délnek vannak billenve és nincsenek mindenütt egészen egyforma magasságban sem. A Sárvíz a Bakony K-i, a Vértes D-i és a Mezőföld Ny-i részének vizeit gyűjti össze. Székesfehérvár alatt széles vizenyős tektonikus árokban folyik, terraszai nincsenek, hordaléka is nagyon kevés, mert igen sok kartszvizet szállít. Forráságai Kisbér felé Felsődobos pusztánál erednek, majd előbb a keleti Bakonyból a Bakonynánánál eredő Gaja patakot, Székesfehérvárnál pedig az Északi- és Déli-Bakony határán Veszprém mögött eredő Sédet veszi fel. Utóbbi a Sárrét várpalotai szárnyát és a Veszprém melletti feltörő karsztvizektől vizenyős mélyedéseket csapol ja le. A Sárvízbe ömlik a Velencei tó lefolyása is. E tó is részben karsztvíz. A Velencei tavat ugyanis a vérlesalji Zámolyi medence peremének karsztos forrásai táplálják elég sok karsztvízzel. A Sárvíz vízgyűjtőjén a Bakonyt kivéve a csapadék aránylag kevés, 550—600 mm között van. A lefolyástényező kb. 0,10-re tehető. .4 Rába vízgyűjtőterületére jutnak a nyugatmagyarországi hegységek, az Alpok nyúlványai: a Soproni hegység, a Kőszegi hegység és a kicsiny Vashegy, amelynek exhumált térszínét a Pinka töri ál. A Rába forrásvidéke már Ausztriában (Kelétstájerország) van, az 1783 m magas, kristályos kőzetekből álló Weclisel masszívum területén. A folyó forrásai egészen közel a Mura völgyéhez, az 1550 m-es Osser felemelt tönkje peremén vaniiak, amely devonkori palákból van felépítve A tönk déli lábánál megjelennek a majdnem 1000 ni magasságig felemelt miocén és pliocén rétegek a Passail körüli kis medencében. Tőle D-re a Kis Rába a Grác közeli S'chökl hegy (1446 m) gneiszből álló horsztján ered. A Kis Rába felvétele után a Rába hamarosan