Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Láng Sándor: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne

192 Láng S.: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne hosszú, keskeny pásztája egészen Bajáig. Itl eléggé megszűkül a Dunaártér a Baja melletti magasabb alföldi térszin és a bálái pannonpontusi rög közötti kapuban. A kapú alatt a Mohácsi sziget széles süllyedékterülete következik, melyet délen a Báni-hegység röge rekeszt el az országhatáron túl. Valamennyi említett terület régi Dunamedrek kusza halmazával van tele, akár a tiszamenti fiatal, medenceszerü mélyedések. E térszíneken a Dunának pleisztocén terraszai nincsenek, csak óholocén terraszfoszlányok, melyeket először Bulla Béla ismertetett. A Győr alatti és Budapestnél végződő Dunaszakaszon ilyen szélesedő, süllyedő medencejellegű területek nincsenek, ezért végig igen jól kifejlődtek a Duna terraszai. A Kis-Alföld és az Alföld dünavölgyi peremén ugyancsak a pleisztocénkori kaviccsal fedett völgvfenékmaradványok vannak meg, ellenben a Visegrádi-Dunaszorosban még a pliocénkori sziklaterraszok felszínei is kijelölhetők, amelyekről a kavicstakaró már lepusztult. A Dunának Kéz Andor tanulmányai szerint összesen négy pleisztocén (II. sz. újpleisztocén. 111. sz. középpleiszlocén, IV. ópleisztocén és V. sz. pleisztocéneleji-levantei terraisz) és 1—2 pliocénkori (VI., VII.) terrasza lehet kifejlődve, utóbbi kettő azonban már erősen denudá.'t állapotban. A Visegrádi-Dunaszoros, hasonlóan a Felső Duna és az A1 Duna szorosaihoz, Láng tanulmányai szerint antecedens völgy, inert már a szomszédos hegységeik! kiemelkedése eilőtt ugyanezen a helyen volt és utólag vágódott be a felemelkedő hegységbe. A Börzsöny és Pifc szomszédos területei ugyanis a harmadkor végéig lapos tönkké vagyis gyengén hullámos területté pusztultak le és csak a pliocén vége óta emelkedtek ki meg-megújuló fázisokban a mai magasságukra. A szoros nagymarosi részlete egyébként lapos boltozatba, antiklininálisba vágódott bele, amely azóta már összetöiedezett és erősen denudálódott; de az antiklinális nyoma még a morfológiában is kinyomozható, mert a boltozat tetejéről Zebegény felé futnak le hosszabb völgyek, míg Nagymaroson csak kb. feleakkorák. Az egész szorosban sok helyen igen jól megvannak a pleisztocén Duna II., III., IV. és V. sz. terraszának kavicsai kb. 15, 30, 40—50 és 80 m magasan a kisvízszint felett. A Dunántúl A Dunazug hegyvidék a Dunántúli középhegységnek — mely Keszthely és Visegrád között húzódik — a legészakibb része. 3 nagy része van: a Pilis, a Budai hegység és a Gerecse. Igen változatos felépítésű. A budapest-dorogi tektonikus ároktól északkeletre levő része a Pilis csoportja, melynek dunaparti része andezitből és andezittufábólbreccsából álló vulkánikus takaró mégpedig a Szentendre—Visegrádi hegység felemelt tönkje. De e tönk darabjai nincsenek egészen egy magasságban Míg a Dolxigóikő (700 m) és a Keserűs '641 m) a legkiemelkedőbbed (úgylátszik, ezek a legjobban mozdulak el az eredeti helyükből és el is ferdültek), addig a völgyekkel már jól felszabdalt tönkplató többi, részei 500—594 m magasan kulminálnak. A hajdani vuöklánikus formák (kúpok, felszíni lávaárak) már nincsenek meg. Az egykori erupciós központokat az andezittel vastagon kitöltött vulkáni csatornák kúpszerűvé lecsonkult maradványai képviselik (pl. Pomáznál a Csikóvár csoport kúpjai). A Pilis DNy-i keskeny pásztája az a horsztsor, amely a főváros halárától a Pilisvörösvár— Dorog közti völgy Ék-i peremén húzódik a Nagykevély (535 m) — Hosszúhegy (497 m) — Pilis (757 m) — Feketehegy (586 m) rögsoron át kb. Esztergomig s triászkori dolomitból, dachstein mészkőből és kevés hárshegyi homokkőből épült fel. Kissé vízszegény, karsztos terület, sok barlanggal (ezek nagyrésze azonban hévízoldotta) és pár víznyelővel. Az egyes hegységrögök hoszszúak, keskenyed s általában Ék felé a vulkánikus terület felé vannak megbillentve. A Budai hegység a Mezőföld, a Zsámbéki medence és a pilisvörösvári árok között foglal helyet, a Pilis rögsorához hasonló felépítésű, a mészkövek között itt elég sok még az eocénkori nummulinás mészkő is. Több nagy rögplató foglal itt helyet, melyek a harmadkorvégéig kialakult tönkfelszín fiatalkori tektonikus mozgásoktól összetört és különböző magasságra kiemelt horszt jai. Az- egykori lapos tönkfelszín emlékét a legszebben a lapos felszínű és közel vízszintesen felemelt Szabadsághegy — Jánoshegy (529 m) őrzi, továbbá a Vörös pocsolyás hát (554 m) — Nagykopasz (557 m) — Telki hegy (480 m) összeforrt plató rögei, végül a máriaremetei Bemetehegy (423 m) platója. Jobban összetördelődzött a pikkelyes hegyszerkezetéről híres Hármashatárhegy (497 m) rögsora, de egyes tönkplatórészek néhol még itt is felfedezhetők A legerősebben a Csiki hegyek, a Zsíros hegyek — Nagyszénás és a Fekete hegyek dolomitterületei töredeztek össze. A platórögök közt sok medencerészlet sülylyedt be egyidejűleg a fiatal (valószínűleg pannonvégi-pleiszlocén kori) tektonikus mozgásokkal. A hegység töréses szerkezete nagyrészt azonban már a másodkor vége óta meg-megújuló hegységképződések emléke. A fiatalkorú törések és mozgások bizonyítékai a magasan látszó fiatalos barlangnyílások, a magasra kiemelt fiatal édesvízi mészkőtakarók peremén (utóbbiak közül pl. a széchenyihegyi levantei mésizkőtakáró 400—480 m magasan van!), a már megszűnt forrásműködések nyomait hirdető forrástölcsérek, pl. az úttörővasút bevágásában, a hévvízes kőzetmetamorfózis és hévvízi eredetű ásvány társulások jelenléte, s végül a ma is élő budai termális vonal a sok, sok feltörő hévforrással. A Budai hegység karsztosodé, vízben szegény terület. . Dél felől a hegységhez csatlakozik még a Tétényi fensík aránylag nyugodtabb településű