Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Láng Sándor: Hazánk vízgyűjtőjének felszíne

Hidrológiai Közlöny 32. évf. 1952. 5—6. sz. kadó meredek mészkőperemeken pedig bő karsz­tos források fakadnak fel. A hegységben, főleg azonban a DNy-i peremeken elég sok a régi és újabb eruptív kőzet (gabbro, diabáiz; porfir, rio­lit és -andezittufa). A hegységhez ÉNy-ról csat­lakozó 3—500 m magas dombvidéken oligocén és miocénkori agyag-homokrétegek, homokkő­közbetelepüléseik vannak kifejlődve. A Mátra is az Alföld északi peremén emelke­dő középhegység. Majdnerh teljes egészében pi­roxénandezitből és ennek tufáiból épül fel. A vul­kanizmus után kissé laposabbra lepusizlult, majd törésekkel újra megemelkedett a hegység; a vulkános formák már nem jól látszanak rajta. Közepes magassága valamivel kisebb, mint a Bükké, noha fő csúcsai legmagasabb pontjai or­szágunknak. A Cserhát nem is nagyon érdemli meg még a középhegység nevet sem, mert legtöbb része csak a kipreparált, meredekebben kiemelkedő vulká­nikus telérek, vagy a télérek mentén egykor szét­ömlött kisebbfajta andiezittakarók laza halma­zából áll. Legkiemelkedőbb pontjai 500—575 m magasak. A telérek és takarók között pedig jó­val alacsonyabb, mindössze 300 m-es magasságú főleg miocén-, továbbá oligocén-kori üledékből álló dombvidék foglall helyet, itt homok, homok­kő- és agyagrétegek váltakoznak. A Mátra és a Cserhát mögötti Karancs ande­zitből és bazalttakarókból álló vulkánikus hegy­vidék, ahol a vulkáni kőzetek szintén a miocén (mediterrán) homokos, agyagos, de széntelepe­ket is tartalmazó rétegekre települtek, főleg la­pos takarók (Medves), vagy testes tomzsök (Ka­rancs) és kisebb kúpok (Salgó) formájában. A Börzsöny hasonlóan a Mátrához, majdnem teljesen vulkánikus kőzetből (váltakozó andezil és andeziltufa-breccsa takarók, andezit- és dacit­lakkolitok) álló hegység, fő csúcsai ugyanúgy, mint a Mátrában és Bükkben, itt is 800 m fölé emelkednek. Peremein kevés miocénkori üledék (kavics, homok, agyag) van, továbbá kevés fel­sőmediterránkori lajtamészkő. Egyébként a Bör­zsöny, a Cserhát és á Mátra is (Láng szerint) laposabb területté pusztult le a Felvidékről a harmadkor végén az Alföldre siető folyók eró­ziós munkájának folyományaként, majd fiatalon újra magasabbra emelkedett ki*. A harmadikor­végi denudáció emlékei a börzsönyi, cserháti és mátrai kvarckavicstakarók foszlányai, melyek ma már 350—570 m magasságban találhatók meg a hegységek peremi részein. Feküj'ik andezit. A Bükk, a Mátra, és a Börzsöny magasabb, összefüggőbb részei csapadékosabb szigetek az Alföld és az Ipoly—Sajó völgyek környékének csapadékban szegényebb területei között.-A 600 m-es magasság fölötli összefüggőbb, nagyobb ki­terjedésű középhegységi területeken az évi csa­padék mintegy 700—800 mm-t 1 tesz ki. Ez nem túl nagv érték' és ez is, valamint az említett hegységek kis kiterjedése azt eredményezi, hogy nem nagyon bővízüek az ezekben a hegységek­ben eredő patakok. A lefolyástényező a nem 101 — V \ karsztos hegységekben 20—25%, a karsztos te­rületeken kb. 50—65% körül mozoghat. A Gödöllő Irsa közti halomvidék a főváros és a Galga völgye közti Eny—Dk irányú laza üledékekből álló terület, magja északon oligo­cén homok és agyag, valamint kevés andezit­tufa, délebbre, Gödöllő—Isaszegnél pannon­pontusi homok és homokkő fordul elő, amely DK-re Irsa felé haladva egyre kisebb foltokon bújik elő és a felsizint vastag lösz, néhol pedig futóhomok borítja. A halomvidék több kisebb, enyhén délkelet re dőlt tönk felszíni részletből áll, legmagasabb pontjai a szadai Margita (345 m), a gödöllői BolnOka (329 m) és a Pécel feletti Baj-hegy (301 m). A Tisza és a Duna völgye A Tisza alföldi szakasza Sümeghy, Bulla és I áng vizsgálatai szerint egészen fiatall völgy, a geológiai jelenkorban, pár ezer évvel i. e. ala­kulhatott ki a mai helyén. A Tisza-völgy pleisz­tocénkori futását nem ismerjük, mivel azóta és ál­talában az egész pleisztocén folyamán az Alföl­dön állandó üledékképződés volt s a pleisztocén a Tisza mai vonala alatt 200—300 m-nél is-vas­tagabb lehel. Ennélfogva a folyónak az Alföl­dön nincsenek meg a pleisztocén terraszai, inert a terraszképződés helyett itt úgyszólván állandó és erős feltöltődés volt. így nem minősíthetők terrasznak — pleisztocénkori völgyfenéknek — a Kádár Lászlótól egészen a közelmúltban is­mertetett nyirségperemi felszínek sem (Timár, Szabolcs, stb.). A folyó mai medre azokon a holocén süllye­déseken húzódilk végig, amelyeket valamivel magasabb térszínek öveznek. Ilyen süllyedékek az Ecsedi-láp, melyet ugyan a Szamos szel át, de a Tisza.is jól megközelíti, továbbá a Bodrog­köz, a Taktaköz, a délboraodi-hortobiágyi süllye­dők, a Jászság, a Kőrösök s a Maros torkolat­vidéke, stb. E többnyire hosszvikás kis süllye­dlékterületeket, — melyek kisebb méretű térké­pen is jól feltűnnek és kiszélesedik rajtuk a régi Tiszamedrekkel borított sáv — a Tiszavölgy keskenyebb kapui kötik össze. E kapukban a mai ártér is megszűkül, mint pl. a Bodrogköz alsó és felső végénél, vagy Szolnok—Csongrád között, stb. Mind a kis medencékben, mind pedig a kes­kenyedő ártérszakaszokon vastag jelenkori ön­tésiszap, öntésagyag és öntéshomok halmozó­dott fel. Ez az akkumuláció ma a gátak közt gyorsabban folyik, mint hajdan, a szabályozás előtt, amikor a tiszai árvizek a többi alföldi fo­lyó árvizével egyesülve, úgyszólván az egész Ail­föld mélyebb részeit elönthették. A Dunavölgif hazai szakasza is kisebb — és még a jelenkorban is süllyedő — medencéket fűz fel, melyek a Dunántúl-Északnyugati Kár­pátok, ill. az Alföld—Dunántúl szomszédos, ma­gasabb térszínei közé ékelődnek. Ilyen kis stily­lyedék a Csallóköz környéke, amely viszont ro­hamosan fellöltődik, továbbá a Budapest alatti balparti Dunavölgy és a hozzátartozó Sárköz

Next

/
Thumbnails
Contents