Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Török László: Hő- és vízerőművek gazdasági együttműködése

178 Török L.: Hő- és vízerőművek együttműködése Mivel azonban a rendszer összteljesítménye ismert és állandó, T" -f T" = T

a = const, ezért: dT' = —dT" így előbbi egyenletünk a dB' dB" dT" . ... dB' dB" 0, die tve -— = dT' dT" Hasonlóképpen a vízerőmű pillanatnyi vízszükségletét a Q (T„, Ti) fejezi ki és ennek megfelelően: 9v«it =9 + 9' ^ ( dt , , 3 Q , , aliol q = es q a t

v ( >TJ dr alakot ölti. A legnagyobb fűtőanyagmegtakarítást tehát akkor érjük el, ha bármely adott időpontban a dB-. dr érték az egyes erőművekre nézve azonos. A vízerőműveknél a feliadat elvileg ugyanaz. A fűtőanyagot itt az adott H magasságban elhelyezkedő vízmennyiség adja, melynek „fűtőértékét" szintén kifejezhetjük akár kalóriában is. A különbség csak az, hogy míg a hőerőműveknél a beadagolt fűtőanyag mennyiségét szabadon határozhatjuk meg, addig a vízerőműveknél egy adott szabályozási periódus folyamán adott vízmennyiség áll rendelkezésre. A vízerőművek esetében is felírható tehát az dQ •előbbivel analóg módon egy — = q differenG 1 ciálhányados, azonban ennek értékét az előre meghatározott víztömeg miatt nem vehetjük fel önkényesen Ennélfogva a két differenciálhányados nem lehet egyenlő és a gazdaságos üzem feltételei akkor fognak bekövetkezni, ha a hőés vízerőművek megfelelő értékei egymással ál landó arányban állanak,, vagyis, ha a b/q — l a szabályozási periódus folyamán állandó. A fenti b és q értékeket a szovjet irodalom „viszonylagos növekmények"-nek, a b értékét Hel

1ler László „fajlagos többletszénfogyasztásnak" nevezi. Elemezzük egy kissé ezeket az értékeket: t A b — d BldT tulajdonképpen a hőerőművek egységnyi pótlólagos teljesítményének leadásához szükséges fajlagos fűtőanyagmennyiség. Ha ismerjük a gyakorlatban gyakran használt B = B (T) függvényt, ennek változását is megkaphatjuk a differenciáligőrbe meghatározása útján. A ^dóságban azonban a B = B (T) összefüggés nem áll fenn. Ha ugyanis a teljesítmény változik, a beadagolandó fűtőanyagmennyiség nem csak a beállított új teljesítménynek, hanem a változás sebességének is függvénye. Ezért a függvénykapcsolat helyes alakja: B — B (T

h, TO Hasonlóképpen a b tényező is két részből tehető össze: &vsn — b + b' ahol b = d ^ és b' 8 T„ dt V 9 TJ A Szovjetunióban végzett vizsgálatok alapján kitűnt, hogy ha a számításnál nem vesszük figyelembe a változó viszonyokat, az eltérés a helyes értéktől maximum 8—10% lesz. Még jobb eredményeket kapunk, ha a terhelést ugrásszerűnek és így a terhelés változási sebességét végtelennek tételezzük fel. Ez esetben a helyes értéktől való eltérés nem haladja meg az 5%-ot. Az előbbiekben a gazdaságos üzem megvalósítására azt a feltételt vezettük le, hogy a hőés .vízerőmüvek viszonylagos növekmény ériékeinek viszonya egy adott szabályozási periódus folyamán állandó legyen. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy mennyire vegyük fel a szabályozási periódus időtartamát. Természe.tesen az lenne az ideális állapot, ha az említett viszonyszám hosszú időn, esetleg több esztendőn át. állandó maradna. Ennek azonban vízerőműveknél két akadálya van: 1. a A tényező egyértelmüleg hozzátartozik a szabályozási időtartam alatt lefolyt vízmennyiséghez. Ennélfogva egy meghatározott időszakra vonatkozólag csak akkor tudjuk előre megválasztani, ha előre ismerjük az ez alatt az időtartam alatt lefolyásra kerülő vízhozamokat. Hosszabb időről tehát nem lehet szó. 2. Ahhoz, hogy a szabályozási periódusban a terheléseket és ezzel az álbocsátandó vízhozav mokat tetszőlegesen szabályozhassuk, szükséges, hogy legalább a szabályozási időtartamnak megfelelő tározótér álljon rendelkezésünkre. Az említett két nehézség miatt hazai viszonylatban pl. csak napos, vagy hetes szabályozási időt vehetünk fel, azonban még akkor is, ha a viszonyok megengednék a hosszabb időre állandó X tényező megválasztását, üzem közben előállhatnak olyan feltételek, melyek a A tényező ideiglenes megváltoztatását teszik szükségessé, (pl. a hajózás, vagy tutajozás követelményei). Az elméleti alapok és a fenti általános megjegyzések előrebocsájtása után röviden ismertetni kívánom az említett feladat megoldásának a Szovjetunióban kidolgozott gyakorlati módszereit. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a megoldás még nem tekinthető véglegesnek, mert sok kérdés még nincs egészen tisztázva, sőt sok esetben olyan problémákkal is szembekerülhetünk, amelyeknek megoldása elméleti úton nem is lehetséges. (Pl. a terhelés megosztása komplex vízhasznosítás feltételezése esetén.) A l tényező elméleti meghatározásának a vízhozamelőjelzés bizonytalansága, valamint egyéb befolyásoló körülmények következtében csak rövidebb időtartamra, néhány napra, ese'leg egy hétre van gyakorlati jelentősége. Ha hosszabb időre akarjuk a A állandóságát biztosítani, rend-