Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Láng Sándor: „Dr. Mosonyi Emil: Vízerőgazdálkodásunk időszeri feladatai” c. könyv ismertetése

146 I.áJzlóffy W.: Kél új vízrajzi évkönyv leolvasásával (nálunk 3 naponkénti Jeolvasás dívik). Követésre méltó, hogy a kutak helyzetének leírása mellett röviden a talajviszonyokra is kitérnek. Megtudjuik az évkönyvből, hogy Drezdában külön talajvízkutató szolgálat működlik, amely a földtani intézetből vált ki (Landesgrundivasserdienst des Min. ffír Land- und Fnr.ilwirtschaft). • Módszertani szempontokon kívül adatainyaga révén is érdekel bennünket az osztrák vízrajzi évkönyv. (Jahrbuch des Hydrographischen Zentralbiiros im Bundesministei\ium fiir Land- und Forstioirtschaft, Bd. 56, 1948). Nyugati szomszédaink az évkönyveik sorozatában a német megszállás és a háború folytán előállott liézagot az 1934—1947 évekről kiadott, csupán a legfőbb hidrológiai adatokat tartalmazó füzetekkel töltötök ki, és az előttünk fekvő 1948. évi kötettel kezdték dl új évkönyveik sorát. Az, hogy az adatok mielőbbi közreadását fontosabbnak tartják a részletes feldolgozásnál, kitűnik ebből a kötetből is. A mienkhez hasonlóan fotolitografiai sokszorosítással készült, de egyetlen ábrát, sem összefoglaló leírást nem tartalmaz. A mi Vízrajízi Évkönyvünkhöz hasonlóan bőséges hidrometeorológiai anyagot is adnak. Az adatok 5 egyező beosztású résziben vannak csoportosítva (Ra jnavidék ; Inn és Duna az Inn beömlése fölött; Duna az Inn beömlése alatt; Mura és Rába; Dráva ). A jórészt Ihiegyvidéki Ausztria vízmércehálózata sokkalta sűrűbb, mint akár a keletnémetországi, akár a hazai. Átlag 171 km'-re jut egy állomás, és még ha csak a főmércéket tekintjük is (amelyekről napi adatokat közölnek), 380 km

2-re I A rajzolómércék száma 65 (a főmércék 30%-a). Ugyancsak a földrajzi viszonyokból következik, hogy talajvízkút j'ik száma viszonylag kicsi : 147, vagyis 570 km

2-re esik egy állomás. A 7801 csapadékmérő állomás közül (108 km

2-ként egy) 56, azaz 7,2% van esőíróval felszerelve, és ugyanezeken a helyeken rendszeresen mérik a hótakarón víztartalmát is. Szerény kiállítása ellenére az osztrák évikönyv is igen tanulságos. Mindenekelőtt érdekes, hogy a csapadékmérő állomások nagyobb része (74%) a vízrajzi szolgálat kezelésében van. Ez nagyon is érthető, mert a sűrű hálózat fenntartása leginkább hidrológiai érdek. A 780 állomás közül 573-ról közti az évkönyv a hótakaró tartósságára, és 56-ról a víztartalmára vonatkozó adatokat. Az esőírók nagy száma folytán használható adatokat tudnak közölni a Tövididejű nagy csapadékokról, és iitt különválasztják a tulajdonképpeni nagy esőt az előkészítő és utóesőzéstől. A vízállási rész szegényesebb a miénknél, mert sem 10 éves összehasonlító anyagot, sem vízállásgörbéket, sem gyakorisági és tartóssági adatokat nem tartalmaz az évikönyv. De takarékossági szempontból figyelmet érdemel, Ihogy 480 mérce közül csak 220ról közölnek napi adatokat. A kisvízfolyásokról csak a havii és évi közepeket és szélsőségeket adják meg. — többre a gyakorlatban nincs is szükség. Előttünk járnak az osztrákok a vízhozamadal oh közlésével. 95 szelvényre adják meg a ihavi és évi jellemző vízhozamokat, köztük 81 állomásról a napi értékeket is. E tekintetben évkönyvük jóval gazdagabb a németekénél is, bár több éves összehasonlító anyagot nem hoz. Vízhőmérsékleti adatokat 66 állomásról találunk a kötetben (havi és évii közepeket, továbbá évi szélsőségeket), de ezeknél

1 épp úgy nélkülözzük a hosszabbidejű összehasonlító anyagot, mint a talajvízmegfigyeléseknél. Ügyes a kötet végén az eddig megjelent évkönyvek tartalmáról adott áttekintő tábla. • A két évkönyv legfőbb tanulsága: vízrajzi adatszolgáltatásunkban nekünk is minél előbb ki kell fejlesztenünk vízhozamstatisztikánkat. A Vízrajzi Adatok című kiadványban megtettük az első lépést, de ami eddig történt, sem az ötéves terv föladatai, sem a tudományos továbbhaladás szempontjából nem kielégítő. Csupán a vízhozam.statisztika ad lehetőséget a különböző megfigyelési adatok fizikai földrajzi alapon való kezelésére: összehasonlításokra és általános törvényszerűségek megállapítására. (A vízállás mindig csak relatív, és helyi jelentőségű.) Ma sokat beszélnek a Ihidrológiiai kutatás fontosságáról, de sajnos még a szakemberek figyelnie is gyakian csak az egyes konkrét feladatokra irányul. Megfeledkeznek róla, hogy az észlelési adatok általános statisztikai feldolgozása nélkül — nem láthatjuk meg a fától az erdőt. Lászlóffy Woldemár UDC 620.92 : 621.2( 048) (439.1) Vízerőgazdálkodásunk időszerű feladatai DR. MOSONYI EMIL (Ötéves tervünk anyag- és energia kérdései. Budapest, 1950) Bevezetőjében szerző arra hívja fel elsősorban a figyelmet, hogy szemben pl. a szilárd (szén, fa) és a folyékony (kőolaj) energiahordozókkal, a vízienergia állandóan megújuló energiakészlet, a hasznosítás révén nem fogy, míg a felsorolt egyéb energiaikészlet a felhasználás miatt állandóan apad. A vízerőgazdálkodás és a vízerő felhasználása éppen emiatt nálunk is súlyponti kérdés kell, hogy legyen, mint ahogy a világon máshol is sokat foglalkoznak vele. Legjobb példa erre éppen a Szovjetunióban épülő gigantikus méretű kujbisevi és sztálingrádi vízerőmű. Magyarország vízerőkészletéről szólva, szerző szerint hazánk elméleti vízerőkészlete meglehetősen magas. Mennyisége, ha az 50%-os tartósságú vízhozamokat vesszük alapul, összesen 1 millió kW és évi 7,3 milliárd kWó mennyiséget tehet ki. Ebből a Duna és Tisza az egész ország vízerőkincsének mintegy 3/4 részét hordozza. A maradék kisebb folyóink között oszlik meg. Noha a vízerőkészlet fajlagos értéke Magyarországon meghaladja az átlagos európai értéket és a hét világrész átlagának másfélszeresét teszi íki, vízerőkészleteink mégsem sorozhatok a kedvező vízerők kategóriájába. Az elméleti vízerőkészlet kihasználhatósága ugyanis aránylag nem nagy, mert egyrészt folyóink kis esésűek. így a magyarországi (hasznosítható vízerőkészlet mindössze évi 2 milliárd kWó értőkre becsülhető. (Ennek kiépítésével évi 2—2,5 millió tonna jóminőségű barnaszén takarítható meg.) Folyóinkon a kis esés és az alluvium terepviszonyai miatt tározni nem lehet, hanem csakis folyami erőműveket lehet tervezni, ahol a duzzasztásnak meglehetősen szűk korlátai vannak. Az erőmű céljaira az árvízszintnél magasabbra nem lehet duzzasztani. El •