Hidrológiai Közlöny 1951 (31. évfolyam)

BENDEFY LÁSZLÓ: Kéregszerkezet és hidrográfia

Kéregszerkezet és hidrográfia Dr. BENDEFY LÁSZLÓ A magyar mérnökök 18. és 19. századi vízgazdálkodási tevékenysége szinte teljes egészében folyók szabályozásában és mocsarak lecsapolásában merült ki. A Lászlóffy szerkesztette, Magyarország középkori vízrajzi viszonyait ábrázoló kitűnő térképet [1] szemlélve elgondolkoztató és kutatásra késztető az a kérdés: vájjon mi az alapoka annak, hogy a magyar Nagy- és Kisalföldöd a szabályozások előtti időszakban olyan páratlanul súlyos gondokat okozó, két évszázad anyagi erőfeszítéseit felemésztő vízviszonyok alakultak ki. Vizsgálataink végső soron arra az eredményre vezettek, hogy ezt a ritka hidrográfiai képet, amelyhez némileg foghatót Európában csak a lengyel, az ukrán és a fehérorosz síkságokon találunk, a posztpannóniai és főként a pleisztocén szerkezetalakító mozgások hozták létre, de lényeges szerephez jutottak annak végső kialakításában a jelenkori szerkezeti mozgások és az azokkal kapcsolatos kompakciós folyamatok is. E jelenségre hazánkban elsőnek Schafarzik Ferenc figyelt fel. A Hidrológiai Közlemények I. kötetében az azóta megjelent dolgozatok hosszú sorát megnyitó, kimagasló értékű paleohidrográfiai tanulmányában [2] a Duna Budapest környéki szakaszának kialakulásával, a főfolyó és mellékpatakjai mederágya által kirajzolódó szerkezeti kép felvázolásával foglalkozik. Számos kiváló kutató elemezte és vizsgálta előtte is a Magyar medence vízrajzi viszonyait, de senkinek sem tűnt fel az a sajátságos medervonalzás, amely a Duna váci nagy könyöke alatt a folyam mindkát oldali mellékpatakjaira jellemző. Schafarzik a Duna mai Budapest környéki szakaszának kialakulását az óholocén szerkezeti mozgásokra vezeti vissza. Megállapítja, hogy ezek a szerkezetképző mozgások a Duna-balparti haránttöréseket kivétel nélkül mind felélesztették és olyan felszíni nagyformákat hoztak létre, amelyek még az út- és vasúthálózat vonalzását is megszabták. A Duna-jobbparti haránttörések — kivétel nélkül mind! — ÉNy—DK csapásúak, s ezeket a patakok idővel völgyekké fejlesztették. Különösen kitűnik közülük a Szentendre—Izbégi völgy, a Csobánka—Pilisszentkereszti-, az Aquincum—Pilisszántói-, a Solymári völgy, a budai Ördögárok stb. Mindezek a jobbparti völgyek, miként az rendesen lenni szokott, lefelé irányított hegyes szöggel közelítik meg a főfolyót. Ezzel szemben a bal parton ..ámulva látjuk, hogy a Fóti vizet kivéve valamennyi többi patak hegyesszög alatt fölfelé fut, és így ömlik bele a Dunába. Ezek: a Tece patak, a Gödi-árok, a Fóti patak (Mogyoród és Fót közötti) felső része, a Csömöri-, a Sós patak, főleg pedig a Vörösvári völgy irányának folytatásába eső Rákos patak. Olyan rendellenesság ez. amelynek bekövetkezését csakis az óholocén vége felé a Duna völgyében végbement lezökkenéssel lehet értelmezni." Ezek a kéregmozgások a terület ÉNy—DK-i töréseit felújították és a csapadékvizeket a friss törésekbe terelték. A Duna balparti részének óholocén lezökkenése tulajdonképpen a budapesti termális vonal (erős szerkezeti törés) mélyebb szintre kerülésével kapcsolatos. Amikor Schafarzik erre rámutat, egyben egy igen meszszire utaló meglátását is közli. Ezt írja: „Folyománya enne!-: a lezökkenésnek továbbá, meg talán az is, hogy a soroksári Duna-ág kialakulásához is hozzájárulhatott. Mellesleg említve: a budai—pesti termális vonal olyannak tűnik előttem, mely a Gellert-hegy fokától nem délnek, hanem DK-nek. Soroksár felé veszi az irányát, további folytatásában pedig egyenesen Kecskemét szeizmikus területe felé céloz." Schafarzik Ferenc ezzel a felismerésével hatalmas lépéssel vitte előre a hidrográfia és a tektonika kapcsolatára vonatkozó tudásunkat. Érdekes módon az irodalom n?m figyelt fel rá. Kiváló dolgozatának kisebb jelentőségű megállapításai rögtön átmentek a köztudatba, gyakran idézték azokat az irodalomban, de ez a "megállapítása elsikkadt, észrevétlen maradt. Pedig ug- anez a fiondolat megtalálható Réthlynél [3] és Simon Bélánál [4] is: mindketten erős szeizmotektonikai vonalkánt jellemzik a Kecskemétet Budapesttel összekötő vonalat. Vendl Aladár — Daubrée [5] és Davis [6] nyomán — ilyen vonatkozású vizsgálataival tovább lépett [7], Míg Schafarzik a szerkezeti törések, ő a szerkezeti nagyformák: az antiklinálisok ás szinklinálisok, valamint az ezeken kialakult boltozatok és zárt teknők hatását vizsgálja a recens vízhálózat kiformálódására (1. ábra). Ebben nagy segítségére vannak azok az eredmé1. ábra. Antiklináliscm kialakult kueszták határozzák meg a vízhálózat kialakulásának fő irányait (Davis után). 4