Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

11-12. szám - Értekezések - Pávai –Vajna Ferenc dr.: A „Karsztvíz” és a „Karsztvíz-térképek”

vívmányként — a budai hegyekben és másfelé, ahol nem kétséges, hogy az azokban található formakincs és ásváuykiválások tanúsága szerint azokat termális hévizek, illetve azok gőzei-gázai hozták létre. Többek között éppen az ilyen budai hegyekben, azok lábánál és szomszédságában vannak a karsztvíz által legjobban veszélyeztetett eocén-oligocén szénbányáink. A közelmúltban Venkovits István írta és rajzolta le azoknak a mészkőüregeknek az érdekességeit, amelyeket, vagy folytatásaikat a mélyebb szinten ma is, s a múltban is víz öntötte el. Ezek az üregek a dorogi altáró szintje közelében vannak és ma már szárazok, de lefelé való folytatásuk vízzel telt.

2) Nagyon helyesen állapítja meg Venkovits, hogy az üregek falát összefüggően bekérgező kristályos rétegek nem szivárgó, hanem minden szabad teret kitöltő vízből keletkezhettek. Viszont természetes, hogyha a ma vízmentes üregek lefelé való folytatásában levő víz összetételét vizsgáljuk meg, az sem lehet olyan oldat, amelyikből ezek az ásványok mind és ilyen mennyiségben most is tovább kiválhatnának, egyszerűen azért, mert ez a víz ugyanaz a — tektonikus kiemelés folytán — mélyebb szintre süllyedt víz, amiből már a nyomáscsökkenés és hőmérsékletapadás folytán a fenti ásványok a kicsapódás sorrendjében kiváltak s így nem csoda, hogy alig, vagy semmiben sem különböznek a felszíni beszivárgó csapadékvizektől, legfennebb helyenként langyosabbak. Venkovits nagyon helyesen figyeli meg, hogy a szóbanlevő felső-triászmészkövek tektonikusán preformált üregeinek falait átjáró lithoklázisokat minden esetben kristályos kalcit tölti ki, tehát azok minden parányi üregét eredetileg telített meszes oldat járta át, tehát mélységi és nem felszíni származású. Venkovits továbbá reámutat, hogy több helyen a mészkő porlásosan átalakult, vagyis a tektonikus vonalak mentén ugyanaz, mint a már többször hangsúlyozott kőzet hidrotermálisbontó jelenség, hogy az üregesedés felfelé záródik, sőt azt írja a dorogi altáró 3136 méterénél levő kavernánál, hogy az bár észak-déli irányú törés mentén alakult ki, a törésbe való fokozatos átmenet nem észlelhető s ez az »átmenetnélkülipége indokolatlanul hat«. Nyilvánvaló, hogy itt Dorogon az ásványos bekérgezésekkel elleplezett ugyanazzal a hidrotermális jelenséggel találkozunk, amelyet a közeli Sátorkőpusztai-barlang, vagy a többi Budai hegységi hidrotermális keletkezésű barlangoknál ismertünk meg. Az ásványkiválások ugyanazok, még beszédesebbek, mint ott. Mi akadálya lehetne a megszokott sablonokon kívül, hogy itt is hidrotermális üregképződést és ásványkiválást lássunk. A folyamatot már ismerjük. A triász szedimentálódása utáni szárazulattá válás az az általános kiemelés, ami gyűrődésesen a rétegösszefüggéseket meglazította, összeszakította. Az eocén elején egyes pászták megkezdték a mélybesüllyedésüket, ami a kialakuló tektonikai vonalakat mélyítette, s a fennmaradó kőzetpásztákat még jobban megemelte. Nem kétséges, hogy már akkor megindultak környékünkön a hidrotermális folyamatok. Mivel magyarázhatnók jobban az eocén szeneinkkel kapcsolatos édesvízi mészköveink keletkezését, de más víz hijján a széntelepek mocsárvidékét is? A fiatal eocén transzgresszióval újabb és újabb triász területpászták merültek alá. Ez emelte a termális vizek eddig is felszínig érő víznívóját, tehát az újabb tektonikus vonalakon újabb hegységrészek telítődtek vele a felszínig. Az infraoligocén denudációkor viszonylagos kiemelés után az oligocénben az előbbiekben alámerült pászták nagy transzgressziós 2) Venkovits litván : Adatok a dorogi mezozoos alaphegység szerkezetével kapcsolatot üregekhez és vfzjáratokhoz. Hidr. közi. XXX. 1949. 160. old. periódusa indult meg, s kisebb-nagyobb oszcillálásokkal tartott a pannoniai-pontusi emelet végéig és délen még folytatódott a pleisztocénben is. Ez mind olyan kölcsönös mélyreható tektonikus mozgás volt, amelyik Pálffy, Schréter és Scherf vizsgálatai szerint a felső triászig visszanyúló termális vízfeltörésre vezetett. Ügylátszik belenyugodhatunk abba, hogy a Magyar—-Horvát tercier-pleisztocén medencepászták mezozoos peremhegységei az alámerülő medencerészekből éppen elég kőzetizzadmány termális vizet, sőt kiszoruló üledékvizet is termeltek ahhoz, hogy az a mindenkori erózióbázisok szintjéig alúlról felfelé telítse annak férőhelyeit, miután gőzös-gázos oldataival megelőzően többszörösen barlangokká oldotta, tágította a tektonikusán preformált járatait. Kézenfekvő, hogy amikor a mait megelőző hegységképződéskor az addig kidolgozott vízjáratokból a lehűlt és oldott anyagait vesztett tetszhalott termális víz mélyebb nívóra süllyedt vissza, az oldataiból kivált ásványok szárazon maradva ma Venkovitsiiaií és kutató társainak rendelkezésére állhattak, megfigyeléseiket összegyüjthették s joggal vonhatjuk le egyelőre ezeket a tanulságokat. Véleményem szerint tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a felszíni csapadékvíz nagy mélységekre hatolhat le a mészkövek és dolomitok repedésein s ott felmelegedve és »magmatikus-juvenilis« vizekkel keveredve megint felszíni irány felé áramolhat, mert ennek minden vonalon útját állja és állotta a desztillációs kondenzátum, a termális oldat és a kőzettömörülésből származó üledékvíz, s így karsztvíz alatt csupán az exek erózióbázisokkal megcsapolt víznívóin felrétegződő és lefolyó mindenkori csapadékvíz értendő, vagyis közönséges talajvíz, amelyik feleslegessé teszi ezt a csak morfológiai megkülönböztetést. Ugyancsak tévedtünk éppen mi, Horusitzky Ferenc és én, amikor még ráadásul fosszilis és élő karsztvizet különböztettünk meg, mert a fosszilis karsztvíz alatt származásilag lehűlt és oldatait vesztett tetszhalott termális víz értendő, míg az élő karsztvíz közönséges talajvíz még akkor is, ha akkora patak, mint az Aggteleki, vagy a Postumiai barlangok búvópatakjai. Nyilvánvaló ezek alapján, hogy a szénbányáinkat veszélyeztető vízbetörések vize genetikailag nem a régi értelemben szerepelt »karsztvíz«, még kevésbbé »triászvizek« abban az értelemben, amint azt eddig közvetlen csapadékvíz származási alapon gondoltuk. Ebből következik, hogy most már a genezis ismeretében másképpen kell gondolkodnunk annak a vízféleségnek a helyzeti ábrázolását és az ellene való védekezést illetőleg, ott, ahol veszélyes a bányászat szempontjából, illetve szó lehet az ellene való védekezésről. Megint egy újabb adat arra, hogy minden földi aiiyag és energiaféle.-ég okszerű kutatásának és értékesítésének kulcsa származásának megismerése s így esetünkben a veszélyesség ellen való védekezésnek is. Összegezzük, amit már tudunk : a mészköveinkben, dolomitjainkban — korkülönbség nélkül — vízzel telt járatok, üregek, barlangok, kőzetrepedések vannak, de ugyanakkor, ha in; g it a tömöttnek látszó kőzetet vizsgáljuk meg, azt látjuk, hogy az 1* 403