Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

9-10. szám - Értekezések - Páter János dr.: A magyar ivóvízvéleményezés problémái

8—12 G° között van. A gyakorlati vízhigiénikus szempontjából rendkívül fontos az, hogy az íztadó alkatrészek mennyiségének elbírálásakor feltétlen számításba kell venni — az egyéni érzékenység figyelembevételével — a tűrhetőségi értékeket. Nem lehet tehát laboratóriumi és gyakorlati tapasztala­tok nélkül hozott túlszigiorú normák felállításával irreálissá tenni az ivóvízvéleményezést. A tiszta ivóvíznek nincs íze, de a kísérletek bebi­zonyították azt, hogy az ízadó alkatrészek külön­külön feloldva desztillált vízben, és pedig a szab­ványértékek által megengedett mennyiségben semmiféle ízérzést nem adtak. Ilyen íz-vizsgálatot végeztek Friedmann, Kahlenberg, Richards, Holber és Kiesow. Ezek szerint a vizsgálatok szerint a kal­ciumhidrokarbonát, a kalciumszulfát nem okoz ízt, a magnéziumklorid ízének észrevehetőségi határa finom ízérzékkel híróknál 30 -40 mg/l, átlagban azonban csak 75 -100 mg/l mennyiségben kezd az íze észrevehető lenni. A magnéziumszulfát ízét 1.000 mg/l-nél, a magnéziumklorid kesernyés ízét 200 ing/1-nél érezzük. A NaCl és a KCl átlagban 500—600 mg/l mennyiség esetén ad észrevehető ízt. Ezek az adatok desztillált vizes oldatokra vonat­koznak. Természetesen kútvizek esetén az ízérzést lényegesen befolyásolja a vízben jelenlevő sók egy­másra gyakorolt hatása. Az ízérzéssel kapcsolatban a vízben előfordulható sókra sorozatos vizsgálatot végzett Bossert, Assmann, Glotzbach és Rubner (4). Kísérleteik során az egyes sókra megadták az észre­vehetőség, érezhetőség és tűrhetőség határát. Érté­keik azonban olyan tág határok között mozognak és annyira különbözők, hogy a gyakorlati higiénikus szempontjából feltétlenül szükséges az ivóvíz oldott alkatrészei által okozott íz-vizsgálatok folytatása. Ez a Központi Vasútegészségügyi Hivatal Vízegész­ségügyi Laboratóriuméiban folyamatbeli is van. A víz ízére befolyást gyakorol a vízben oldott szénsav. A kútvizekben előforduló szénsavmennyiség, amely az 50 mg/l-t nagyon ritkán éri el, íz-érzést még nem okoz. Bizzozero és Friedmann vizsgálatai szerint csak 120 mg/l körüli szénsavmennyiség ízét kezd­jük észrevenni. Ugyancsak a víz keménységét sem lehet ízalapon megítélni. A kísérletek bebizonyítot­ták azt, hogy 40 német keménységi fokú vizet íz­alapon nem lehet a desztillált víztől megkülönböz­tetni. A szubjektív íz-érzés az ivóvizek elbírálásakor természetesen csak kisegítője lehet az objektív kémiai vizsgálatoknak. A kettő közötti összefüg­gést érdekesen világítja meg a Magyar Államvas­utak kútjainak vizsgálata során összeállított kimu­tatás, amely azt szemlélteti, hogy hogyan viszony­lik egymáshoz a kémiai vizsgálatokon alapuló objek­tív laboratóriumi vélemény és a szubjektív ízérzé­sen alapuló fogyasztói vélemény. II. sz. táblázat Ivóvizek elbírálása a laboratóriumi kémiai vizsgálatok és a vizet fogyasztók ízérzése alapján A labor, vizsg. szerint : Kifogásolt Kifogásolt Jó Jó A fogyasztók szerint : Kifogásolt Jó 1 Kifogásolt Jó 637 kút vizét fogyasztó kb. 3000 személy bevallása alapján 17.7% 18,5% 7,2% 56,6% Az ivóvizek egészségügyi szempontból való elbírálásakor végzett kémiai vizsgálatok során szóbajöhető alkatrészeket két csoportba osztom és pedig egészségügyi véleményezéskor szóbajöhető fontosságuk szerint. Az első csoportba sorolom : az 0 2 fogyasztást, klorid-, nitrát-, nitrit- és ammóniatartalmat. Ezek­nek az alkatrészeknek a korrelatív elbírálása az, amely alapját képezi a kémiai vizsgálat szerinti egészségügyi vízvéleményezésnek. Ha ezeknek egyike,másika a megengedettnél magasabb értékeket mutat, még nem következtethetünk biztosan a friss, szerves szennyezésre. Mert pld. ha csak az oxigénfogyasztás magasabb, ez származhat a víz­ben levő huminanyagoktól. Ha csak a klorid- vagy nitráttartalom magas, de rendes az oxigénfogyasz­tás, negatív a nitrit és ammónia, úgy ez főleg az alföldi kutaknál lehet tellurikus eredetű. De friss szerves szennyeződés esetén korrelatíve megtaláljuk az említett alkatrészek mindegyikének jóval maga­sabb nívóját. A második csoportba sorolom azokat az alkat­részeket, amelyeknek szerepe az egészségügyi elbí­ráláskor másodrendű, azért mert a friss, szerves szennyezés, tehát fertőzési lehetőségnek nem indi­kátorai, amellett a megengedett határértéken felül sem okoznak egészségügyi károsodást. Ide tartozik : az összes szilárd alkatrész, lúgosság, összes kemény­ség és szulfáttartalom. Ezeknek az alkatrészeknek a megengedettnél magasabb értéke a szulfát kivé­teles esetétől eltekintve tellurikus, tehát hidrogeo­lógiai hibákra mutat. Az alábbi táblázatban az említett alkatrészek megengedett felső határértékeit szemléltetem és­pedig az irodalomban szereplő ú. n. ideális ivóvizet, a MOSZ. szabvány által megengedett értékeket (6) és a Magyar Államvasutak Vízegészségügyi Labora­tóriuma által használt határértékeket. III. sz. táblázat Az ivóvíz kémiai alkatrészeinek különböző normái. Alkatrész Ideális víz ! MOSZ.szabvány Máv. értékek Összes szilárd alkatrész mg/1 j 500 1,000 1,500 Ox' génfogyasztás mg0/l 1,5 2,5 3,0 30 100 100 Nitrát mg/l 20 100 100 Nitrit nig.l neg. 0,03 gv. nyom. 0,2 gy. nyom 0,2 Ammónia mg/l [ neg. 0,05 gy. nyom. 0,1 gy. nyom. 0,1 ein 3 n/10 HC1 5 10 összes keménység . . Német fok 5 30 35 S, ulfát mg/' 50 200 300 Nézzük azt, hogy milyen kívánalmakat támaszt a helyes vízvéleményezés a vízvéleményezó'vel szem­ben. Nyilvánvaló az, hogy amíg a vízvizsgálati eljá­rásokat lehet szabványosítani, sőt kell is, addig a vízvéleményezéssel kapcsolatban semmiféle sema­tizálásnak helye nincs. Minden ivóvíz véleménye­zésének egyéninek kell lenni. Említettük már, hogy a helyes vélemény megszerkesztése milyen össze­tevőkhői adódik. Világos, hogy jó vízvéleményező 367

Next

/
Thumbnails
Contents