Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

7-8. szám - Értekezések - Mosonyi Emil dr.: Javaslat vízhozamok jellemzésére

A legértékesebbnek mondható új elgondolás olvasható szerző érteke- sében a vízhozamok jellemzésére. A mindenkori vízhozam meghatározására ugyanis a pillanatnyi vízhozamnak a hosszú évek vízállásai alapján számított eszményi középvízhozamhoz való viszonyát javasolja. Szerző értekezésének eredményeit nagvon gyümölcsözően használhatja tehát fel a vízépítés. U. D. C. 551.482.215.!• Javaslat vízhozamok jellemzésére*) DR MOSONYI EMIL Folyók vízjárásának jellemzésére vízállásadatok, vízhozamadatok, ill. azokból szerkesztett idősorok, gyakorisági, tartóssági görbék és egyéb feldolgozási, ill. ábrázolási módok szolgálnak. Az alábbiakban a vízhozamértékeknek a szakirodalomban való közléséről kívánok röviden szólni, ill. az adatközlések kiegészítésére javaslatot tenni. A szakirodalmi közlésekben megadott egyedülálló vízhozamértékek olyan abszolút számok, amelyek nem juttatják kifejezésre, liogy a szóbanforgó vízhozam miképpen viszonylik a vízfolyás jellemző vízhozamaihoz, s így az olvasók jelentékeny része számára nem ad képet arról, vájjon kis- közepesvagy nagyvízről van-e szó, illetve ezeknek milyen fokozatáról. A vízgazdálkodásnak, de különösképpen a vízerőhasznosításnak fejlődésével szokássá vált a vízhozamot tartósságával jellemezni, mégpedig főképpen a tartósság százalékában kifejezve. Valamely vízhozamérték mellé indexképpen írt ilyen értelmű jelzés ugyan már nagyjából kifejezésre juttatja a szóbanforgó vízhozamnak a jellemző, ill. a szélső értékhez való viszonyát, de összehasonlításra ez is csak hasonló jellegű vízjárások esetében alkalmas. Pl. a qso% = 300 m

3/sec írásmód azt jelenti a vízerőgazdálkodásban meghonosodott jelölés szerint, hogy az 50%-os tartósságú vízhozamról van szó. Ugyancsak a vízerőgazdálkodásban jellemző értékként adják meg a 95%-os tartósságú vízhozamokat is. Megállapodás lehet az, hogy a tartósságot nem valamely tetszőleges kiragadott esztendő vízhozamaira vonatkozólag értelmezzük, hanem egy többévtizedes időszak átlagértékeire vonatkoztatjuk. A tartósságával jelzett vízhozamból további következtetés csak akkor lehetséges, ha olyan vízfolyásról van szó, amelynek vízrendszerébe, illetőleg ugyanazon hidrológiai zónába eső más folyó vízjárási viszonyait ismerjük. Pl. tudjuk, hogy egy folyó valamely szelvényében az átlagosan 50%-os tartósságú vízhozam : q50 = a m

3[sec. Ha ugyanakkor ismeretes az is, hogy a hozzá bizonyos mértékben hasonló jellegű szomszéd vízfolyáson az átlagosan 50%-os tartósságú vízhozam az előforduló legkisebb vízhozamnak a-szorosa, akkor az előbbi vízfolyáson előforduló legkisebb vízhozamra közelítő tájékoztatást kaphatunk az aja hányados meghatározásával. Ilyen módon azonban még durva képet sem kaphatunk egy más hidrológiai jellegű vízrendszer vízfolyásairól. A vízhozamra bizonyos mértékben jellemző az is, ha valamely, a vízgazdálkodás egy ágazata tekin*) A Magyar Hidrológiai Társaság 1950 március 9-iki előadóülésén elhangzott előadás. tetében mértékadó szélső vízhozamértékhez viszonyítva fejezzük ki. A vízhozamot egy dimenziónélküli arányszám jellemzi, amely kifejezi a szóbanforgó vízhozamnak és az összehasonlítás tekintetében alapul felvett vízhozamértéknek hányadosát. Ilyen jellemző vízhozam-alapértéknek előszeretettel szokás a legnagyobb vízhozamot, vagy a legkisebb vízhozamot feivenni. Tagadhatatlan, hogy az ilyen irányú jellemzés már sokat mond. Pl., ha közöljük, hogy a Dunának valamely vizsgálat céljából figyelembevett budapesti vízhozama : 2450 m

3/sec (a = 3,5), és előzőleg megállapodtunk abban, hogy a-val jelöjük a mindenkori vízhozamnak a legkisebb vízhez való viszonyát, akkor a fenti megjelöléssel a folyó vízhozamviszonyaira már értékes jellemzést kaptunk. Hasonló viszonyba állítható a mindenkori vízhozam az előfordult legnagyobb vízzel, s így pl. azt mondhatjuk, hogy Tokaj környékén a Tiszából a = 0,25 tényezővel jellemzett vízhozam éri el a partéleket, ill. lép ki a mederből. A most említett jellemzésnek hátránya, hogy ugyanarra a vízhozamra vonatkozó viszonyszám igen sokszor nem állandó, sőt erősen ingadozó, ami nyilvánvalóan abban leli magyarázatát, hogy a legnagyobb vagy legkisebb vízhozamnak a megállapítása legtöhbnyire elég bizonytalan. A régi adatoknak újabb felülvizsgálatával, vagy újabb rendkívüli szélsőséges vizek megjelenésével az összehasonlítás alapja erősen megváltozik. így pl. az említett tiszai szelvényre vonatkozólag voltak olyan régebbi megállapítások, amelyek 80 m

3/secnak vélték a tokaji legkisebb vízhozamot. Egy 320 m

3/sec-os középvíz tehát /9 = 4,0 tényezővel volt jellemezhető, míg az újabb vizsgálatok szerint megállapított 43 m

3/sec legkisebb víz alapulvételével a tényező kereken kétszeresére ugrik fel. A vízhozam jellemzésére tehát olyan mennyiséget célszerű összehasonlítási alapul felvenni, amely nem ingadozó, tehát állandó (stabil) értéknek tekinthető. Ilyen alap lehet a vízfolyás eszményi középvízhozaina, amely az átlagos (többéves) középvízhozam határértékének tekinthető. Természetesen nem minden esetben áll módunkban az eszményi közép vízhozamot, vagy esetleg annak csak jól közelítő értékét is meghatározni. De még ha a rendelkezésre álló vízhozamadatsorozat meglehetősen hiányos, s csak egy rövid időszak, esetleg néhány év középvízhozamát lehetséges megbízhatóan, vagy akár közelítőleg megállapítani, akkor is a többéves átlagból számított vízhozam ingadozása kicsi, s ezért megbízhatóbb alap, mint a szélsőséges értékek. A szerző javaslata az, hogy az irodalmi közlésekben, tanulmányokban közölt vízhozamadatok mel2 257