Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

5-6. szám - Értekezések - Jantsky Béla dr.: Az európai Szovjetunió hidrogeológiai viszonyai

Magának a talajvíznek a kutatása is igen érdekes eredményeket hozott. Ha u. i. a Szovjetunió területén a talajvizek jellegének változásait figyeljük, azt tapasztaljuk, hogy azok ugyanúgy övek szerint különíthetők el, mint akár a klima vagy a talaj. Pl. az európai Szovjetunióra nézve a talajvizeknek övek szerinti váltakozása a vizek ásványtartalmának fokozatos növekedésében, elhelyezkedésének mélységében és É-ról D-nek irányuló mozgásának mértékében jut kifejezésre. V. Sz. Iljin az európai Szovjetunióra nézva a következő, övek szerint elkülöníthető talajvizeket különbözteti meg : 1. Az örök jég övének talajvizei. Ezek elterjedésének D-i határa kb. a —2°-os évi izotermával esik össze. 2. A tundrák övének talajvizei, melyek a földfelszínhez egészen közel helyezkednek el és állandóan felületi és lápvizeket hoznak létre. Összetételüket tekintve az a jellegzetességük, hogy nagyobb mennyiségben tartalmaznak szerves anyagokat és csaknem teljesen hiányzanak az oldott sók. A helyi jelentőségű vízerek táplálásában jelentős mértékben vesznek részt és ilymódon azok folyását az ismert mértekben szabályozzák. 3. Az északi terület magas talajvizei. Ezek az előbbiektől abban különböznek, hogy a talajban 4—6, ritkán 10 m mélységben helyezkednek el. Ezek valamelyes mennyiségben már tartalmaznak oldott ásványi sókat és szervesanyagtartalmuk kisebb.' Az európai Szovjetunió északi részének jelentős területeit foglalják el és az ország nyugati részén nyelvszerű nyúlványuk a felső Dnyepermedence határáig terjed. Ezek a vizek táplálják a Volga, Káma, Dnyeper, az északi Dvina forrásait és a Néva-medence egész vízhálózatát. 4. A sekélymélységű talajvizek öve, amelyben a víznívó 25 m-re van a felszín alatt. Ezek a vizek nagyobb oldott ásványi sótartalmukkal és elenyésző szervesanyag tartalmukkal tűnnek ki. A felületi vizekkel együtt résztvesznek a folyók táplálásában és a térszin depresszióiban, továbbá a folyóvölgyekben forrásokat hoznak létre. 5. A közepes mélységű talajvizek öve. A víz 25—50 m mélységben van a felszín alatt. Az elhelyezkedés mélysége és az oldott ásványi sótartalom az előzőkhöz képest növekszik. Horizontális kiterjedésben az ásványi sótartalom foka különböző. A folyók táplálásában ezek is résztvesznek. 6. Az 50—60 m mélységben elhelyezkedő mély talajvizek öve. Ezeknek az oldott ásványi sótartalma még nagyobb és ezáltal ivásra sokszor alkalmatlanná válnak. Mélységük miatt nem kerülnek a föld felszínére, csupán megközelítik azt, ami lényegesen megnehezíti a folyók talajvízzel való táplálását. 7. A Fekete-tengermellék menti és a Kaspi-tó menti süllyedékek mély talajvizei. A Fekete-tenger mellékén az ásványtartalomban bővelkedő, némelykor még el is szikesedett vizek 100—120 m mélységben találhatók. A föld felszínre csak a mélyen besüllyedt helyeken törnek fel. Itt él a lakosság zöme. Ugyanilyen minőségű talajvizek jellemzik a Kaspi-tó menti lesüllyedést is azzal a különbséggel, hogy itt a talajvizek különöskép elszikesedtek. A felsorolt vízféleségeken kívül V. Sz. Iljin még u. n. azonális vizeket is megkülönböztet. Ezekhez tartoznak : 1. A végmorénák területeinek talajvizei, melyek a felületi mocsáívizekhez hasonlóan igen rendszertelenül helyezkednek el. Vannak felületek, melyeken a talajvizek a morénák közötti és morénák alatti homokos rétegekben igen mélyen vannak és sokszor a 80 m-t is elérik. A nyomásnélküliekkel együtt nyomás alatt álló, némelykor még felszökő vizekkel is találkozunk ezeken a texületeken. 2. Karsztos talajvizek az Onega-Dvina folyóköz, a kumguii, ufimi körzetben, részben pedig gorkovi, tulszki körzetben és a krimi Jajlán találhatók. 3. Lápvizek, vagyis azon teiületek vizei, amelyekken a talajvíz szintje egyenes arányban van a láp víz szintjének állásával és csaknem teljesen nyugalmi helyzetet foglal el. 4. Altuviállis vizek a jelenlegi vagy a régi folyóalluviumok területén és fluvioglaciális üledékekben találhatók. Ezeknek szintje a megfelelő medencék vízszintjével áll arányban, amelyek vízszintingadozásai az alluviális üledékek talajvizének szintváltozásaiban is megfelelő módon nyilvánulnak meg. 5. Repedéses talajvizek a kristályos kőzetekben és azok mállási termékeiben találhatók (a Kola félsziget talajvizei, a hegyvidékek és a délorosz kristályos masszívum vidékein találhatók). 6. A szikes talajvizei a közép- és mélytalajvizíí övek telítettségig ásványosított mély talajvizei. Ez lenne az európai Szovjetunió talajvizeinek rövid jellemzése. Az ázsiai Szovjetunió talajvizei ehhez hasonlóan oszthatók fel. A talajvizekhez hasonlóan az egyes tektonikai egységek, aitézí medencék hidrogeológiai viszonyait is teljes részletességében ismerik. Az európai Szovjetunió egész területe, mint ismeretes üledékes rétegekből épül fel, kivéve a délorosz kristályos masszívum által elfoglalt kisebb területet. Ez a körülmény a rétegek szerkezetével együtt a földalatti vizek cirkulációja szempontjából igen kedvező. Azokon a helyeken, ahol a rétegek szinklinálist alkotnak, artézi medencék keletkeznek, mint pl. a moszkvai artézi medence, a délorosz medence stb. Az európai Szovjetunió artézi és mélytalajvizei a legkülönbözőbb korú rétegekhez vannak kötve. A Finn-öböl déli partjai mentén és a Ladoga tótól délnek a kambriumi és szilur üledékek egy keskeny öve húzódik. A kambriumi artézi vizeket aránylag magas oldott ásványi sótartalmuk miatt technikai berendezések céljaira csupán azokban az esetekben használják, amikor az oldott anyagtartalmuk foka és jellege nem játszik fontos szelepet. Ezzel ellentétben a szilur-rétegek vizei kevés, 300 mg/l oldott ásványi anyagot tartalmaznak. A szilur-rétegek vizeinek fogyatékossága azok aránylagosan magas keménységében van, (átlagban 15 német fok). Etek a vizek kalcium és magnéziumsókat tartalmaznak, ivásra megfelelnek. Az európai Szovjetunió területén a devonkori üledékek két különálló mezőt képeznek. Ezek a nyugati, ill. a fő devonmező, és a déli ill. középoroszdevonmező. A nyugati devonmező a leningrádi kör165