Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

3-4. szám - Értekezések - LEEL-ÖSSY SÁNDOR dr.: Az Arló melletti hegycsuszamlás és az általa létrehozott tó

hegycsuszamlásnak. Hatalmas, nyelvalakú tömege nagy, karélyos szakadásfelülettel vált el a hegyoldaltól. A csuszamlásnyelv nem egységesen összefüggő tömeg, hanem több egymás alatt lépcsőzetesen elhelyezkedő, meredek és kiugró peremű leszakadásból áll. Az egyes lépcsőzetesen leszakadt tömegek olyan közel vannak egymáshoz, hogy közöttük utcaszerű szakadékok alakultak ki. Ezek nagyjából párhuzamosak egymással, általában horizontálisak és kulisszaszerűen helyezkednek el. A meredek lépcsőperemek megfelelnek a Cholnoky által hupáknak, Bulla által helyesebben koporsóknak nevezett suvadásos formáknak. A Csuhó-hegy DNy-i oldalán a hegycsuszamlás olyan nagyarányú volt, hogy a Szohony-völgybe lecsuszamlott tömegek a völgyet teljesen elzárták, és a patak vizét kisebb tóvá duzzasztották fel. Az arlói hegycsuszamlás területén tipikus csuszamlásról van szó: a felső, laza, permeabilis homokrétegen átszivárgó csapadékvíz átnedvesítette az alsó, impermeabilis agyagréteg felszínét és ezen mint csúzdán csuszamlott le a lejtős hegyoldalon a felső réteg a völgybe. Tehát a főok a közetminőségben keresendő. Jelentős szerepe volt még a lejtők meredekségének (juvenilis lejtők), továbbá a kíméletlen erdőirtásnak is, mely a laza talajt megfosztotta összetartó védőtakarójától (1). A legfontosabb tényező azonban emberi eredetű : a környéken, főleg a 20-as években, a Rimamurányi Rt. több szénbányát létesített, melyekben az agyagréteg alatti kettős széntelepet igyekeztek kitermelni. Egyrészt a bányák táróinak kifúrásával, másrészt a kihasznált tárók beomlasztásával akaratlanul is — nagyarányú hegycsuszamlást indítottak meg. Főleg az ÉK-felől: Somsály bányatelep irányából a Csuhó-hegy alá fúrt bányának volt e tekintetben nagy hatása. Az arlói hegycsuszamlás igen fiatal, recens felszíni jelenség, napjainkban, a szemünk előtt játszódott le. Maga a folyamat többfázisú volt: az I. csuszamlás 1860 körül történt, amikor először kezdték meg a vidéken a szénbányászatot. Ekkor keletkezett a Szohony-völgyben először tó, melyet később lecsapoltak. A II. hegycsuszamlás 1910 körül következett be, de ekkor nem duzzadt fel tó. Végül a III. és utolsó csuszamlás 1929—1937-ig tartott. Ez tulajdonképen a félbemaradt II. csuszamlás folytatása és befejeződése (1). A hegycsuszamlás igen lassú, szabad szemmel nem igen követhető tömegmozgási folyamat. Az egyes csuszamlási fázisok évekig eltarthatnak. Legnagyobb a csuszamlás sebessége a mozgás megindulásakor, ekkor naponta több centiméter útat tesz meg a lecsúzó tömeg. Az idő előrehaladtával fokozatosan csökken a csuszamlási sebesség, lassan megmérhetetlenül kicsi lesz, míg végül teljesen megáll. Egy többéves csuszamlási fázis alatt azonban többször megujul a csuszamlás és megnövekedik a sebessége. Ezeknek a szakaszos csuszamlásoknak a következményei az egymás alatti lépcsős leszakadások és a párhuzamos szakadékutcák. Az Arlói-tó (200 m t. sz. f.) genetikailag igen közeli rokona a szintén hegycsuszamlás által létrehozott erdélyi Gyilkos-tónak. Bár tájképi szépségekben nem vetekedhetik a Gyilkos-tóval, de változatos környezetével, a suvadásoktól sebhelyes meredek és kopár agyagdombok között, a mély völgyben megbúvó kékeszöld víztükrével, és főleg a hegycsuszamlás óriási nyelvével és hatalmas, karélyos szakadási felületével, nagyon szép látvány. A tó ma kicsiny állóvíz, de kezdetben jóval nagyobb volt. 1930 elején kb. 50 kat. hold volt a területe és 5 m a mélysége (1). Ekkor az elzáró csuszamlásnyelvet átfúrták, és a tavat vascsövön át lecsapolták. Később a hegycsuszamlás továbbfolytatódott és a tó területe újra növekedésnek indult. A csuszamlás megszűntével újra, még erőteljesebben hozzáfogtak a lecsapolásához, de ez teljesen máig sem sikerült. Ma kb. 300 m a tó hossza, 400 m a szélessége és 5—6 hold a területe. Nagysága és vízmennyisége — a csapadékviszonyoktól függően — erősen ingadozik. Minthogy a gyérvizű Szohony-patakon kívül csak a belehulló csapadékvíz táplálja, száraz években erősen csökken a kiterjedése, míg nedves, csapadékos években újra növekszik. Tavasszal és ősszel is bővebb a vize, mint nyáron és télen. Végül hangsúlyozom, hogy az arlói hegycsuszamlás nagyon jó bizonyíték arra, hogy a felszíni formaképződés (a felszíni erőhatások és az általuk létrehozott formák) ismerete ma már elengedhetetlenül szükséges a fejlett és tervszerű gazdasági élet minden ágában : vidékünkön különösen a bányászatban, fgy elkerülhetők az arlói hegycsuszamláshoz hasonló katasztrófák is. IRODALOM 1) Temesy Győző: Hogyan keletkezik nj magyar tó? (Földgömb, 1930.) 2) Jaskó Sándor : A Rima és Tarna közének oligocén rétegei. (Földtani Közi. 1940.) 3) id. Noszky Jenő: A Mátra-hegyes, geomortol. viszonyai. (Honismeret, III. 1927.) 4) Vadász Elemér: A borsodi szénmedence. (Földtani Int. Kiadv. 1929.) 5) Schréter Zoltán : A borsod-hevesi szén- és lignitterül. (Földtani Int. Kiadv. 1929.) 6) Szentes Ferenc: Jelentés a Mátra északi oldalának földtani felvét. (Földtani Int. Évi Jel. 1933—35. II.) 152