Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

3-4. szám - Értekezések - GELLÉRT JÓZSEF dr.: A legkisebb vízi élettér átmeneti véglény formái - MEGYERI JÁNOS dr.: A szegedi Fehér-tó Entomostraca rákjai

között védelmet nyújt a nyomásokkal és ütődésekkel szemben. Plazmája egészen világos, kocsonyaszerűen átlátszó, halvány kékes színben játszik. Igen jól láthatók benne a tápoduk, melyek az egész testben elszórtan helyezkednek el. Csillózata igen érdekes megjelenésű. Összetapadt csillócsoportokat, illetőleg csillópamatokat találunk. Certes, Maupas és Prowazek leírása szerint a test szélén elhelyezkedő csillópamatok 6—8, a testfelületen levők 2—3 (néha több) csillóból állnak. Ezzel szemben vizsgált példányaimon (legalább 150 db) e csillópamatokatíkivétel nélkül 6—6 csillóból Fig. 6. ábra. Phacodinium szájszervei osmium rögzítés és nátronlúgos ezüstözés után, cca 750- x . Phacodinium. Les organes de la bouche. (Fixation avec osmium et coloration par nitráté d'argent. Environ 750-xj állónak találtam, bárhol legyenek is azok elhelyezve. Hasoldalán 9 pamatsor van. Ezek közül 4 az 5 borda által befogott 4 bordaközben fut végig, 2—2 sor pedig a két szélre esik. Ez utóbbiak közül a szélső sorok tulajdonképpen a hátoldal fele áthajló domború perem hasoldal felőli részén fekszenek és ezért az 1. ábrán teljesen a szélre rajzoltam. A 9. hasoldali sor (szájnyílás felőli) teljesen a peremen fut, de mivel e perem elég jelentős szakaszon csak a hasoldalon halad, ezt a sort is hasoldalinak vettem. Az 1. ábrán ezt a sort a peremre rajzoltam reá. Hasoldali csillózatát, illetve azok alapi-testeit, elhelyezkedésük pontjait és sűrűségét az 1. ábra mutatja. A Kahl-féle határozóban nem találtam semminémű utalást az állat hátoldali csiilózatára vonatkozólag. Vizsgált példányaimon sikerült eme oldal csillóviszonyait kimerítően megállapítanom. Ezen az oldalon is — a hasoldalhoz hasonlóan — csillékből álló pamatokat találtam 9 sorban elhelyezve. Bresslau-féle opálkékkel festett állatok hátoldalán a Heterotricha-csoport irodalmában eddig ismeretlen jelenséget észleltem, nevezetesen itt megjelentek a Hypotrichusokra jellemző érzősörték. A jobboldali három csillósor egységesen csak csillópamatokból áll, míg az utána következő hat sor elejére érzősörték iktatandók be, jobbról balra haladólag 10—11 érzősörtéig szaporodnak fel. Ezek helyzetét a 2. ábra mutatja. Megjegyzem, hogy a 2. ábrán feltüntetett szám nem állandó, az érzősörték száma eggyel több vagy kevesebb. Csiilózatára vonatkozólag még csak annyit jegyzek meg, hogy már a csillóknak ilyen pamatokba való összetapadása a csilló és cirrus közötti átmenetet mutatja és ez a Hypotrichusok cirrusaira emlékeztet. Erző-söttéinek jelenléte pedig világosan a Hypotricha-csoport felé való átmenetet bizonyítja. Szájnyílása a test utolsó negyedében a hoszszanti tengely vonalában van (1. és 3. ábra). A szájnyílás az 5. ábra tanúsága szerint hosszúra kihúzott tölcsér szájadék, melyen át az örvényszerv hatalmas garattölcsérbe nyomul és végül is gömbalakú odúban végződik. Szájszerve egy örvényszervből és két unduláló membranából tevődik össze. Örvényszerve mélyen a garatban, annak legkeskenyebb pontjától indul ki és spirális lefutásban Hypotrichusok módjára áthajlik a hátoldalra, egészen a test elülső végéig. Ennek egész lefutását és helyzetét • igen nehéz leírásban kellőképpen érzékeltetni. Ábráimat is csak úgy tudtam a valóságot megközelítő hűséggel rajzolni, hogy állatomat előzőleg plasztellinból 15 cm-es nagyságban megmintáztam. Az 1. ábrán úgy tűnik, hogy örvényszerve egy plazma-lemezen nyugszik. Ezzel szemben a valóság az, hogy itt egy a testből kinyúló ékszerűen elvékonyodó spirális párkányról van szó. Ezt leginkább az 5. ábra alapján érthetjük meg, melyen láthatjuk az örvény^zervnek a garatba való beszaladását, valamint azt, miként alakul ki az örvényszervet viselő párkány. Ez az ábra az állat hátulsó testvégéről, annak hosszanti irányban kissé ferdén látott hasoldaláról készült. Vizsgált példányaimon kivétel nélkül 46 vitorlából állónak észleltem az örvényszervet. Ez megegyezik Gelei professzor ezirányú megfigyeléseivel. Minden egyes membranella 2—2 csillólemezből áll. Az egyes membranellák állása alapján is kellő módon megérthetjük az örvényszervet viselő párkány spirális lefutását. Az örvényszerv kezdeti, vagyis pharyngeális szakaszán az egyes igen törpe és széltükben is igen keskeny membranellák fölfelé néznek (6. ábra). Innen folytatólagosan szélesednek és hosszabbodnak. Ennek megfelelően az egész örvényszervet viselő párkány is szélesedik, de egyben a külső széle fokozatosan a hátoldal felé dől, majd pedig, miután már áthajolt, az egyes membranellák ismét rövidülnek és a hátoldal elülső negyedében, ahol az örvényszerv végződik, ismét függőleges állásúak. Az örvényszerv spirális lefutását az 1—5. ábrák összehasonlítása alapján érthetjük meg. A garattölcsér felső falán helyezkedik el a két unduláló memhrána. Ezek a szájnyílás közeléből kiindulva párhuzamosan haladnak végig a garat falán, egészen a garatszííkületig, miközben fokozatosan eltörpülnek. Elhelyezkedésüket lásd a 6. ábrán. Kahl leírásában, a szájnyílás előtt, részben ektoplazmatikus ajak alatt elhelyezkedő rövid, keskeny csillómezőről beszél, mely nem hatol be a szájtölcsérbe. Ezzel szemben és ennek helyében a már említett két unduláló membranát találtam, melynek kezdeti vége kilóg a 6. ábrán feltüntetett módon a szájnyílás boltozata alól. E két unduláló membrána a garattöicsérben igen nehezen figyelhető meg és mutatható ki és innen származik Kahl téves megállapítása, mivel csak a szájnyílásból kilógó részt látta. Én is csak igen sok vesződség után, Bresslauféle opálkékkel, valamint osmiuinmal rögzített állatokon tudtam szájszerveik viszonyait teljes 123