Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)

11-12. szám - Értekezések. - ALFÖLDY GYÖRGY: A maláriakérdés felszámolása Magyarországon műszaki szemmel

Cpe^Hfra MecswHas TeMPepó

Tvpa a 5yj

aneiuTe^ A havi középh&mérssklet Budapesten. áUaq i90i/3Opj— tob-T'^-l _ L_ esel h7« !í i unc.ro c/iyMaee v bejelentett maláriaesetek. ° száma ' ' átlaq I946/4Í -'to -2cj b-Iql-I: III. I IV V VL vn. VHI. I'HC. i'ubra. I*. XI. XII. 1 dúsát és kifejlődését (pete, lárva, báb, rovar) azáltal, hogy megszüntetjük a szúnyogpeték elhelyezésére alkalmas vízfelületet, elpusztítjuk a lárvákat, e vízfelületek permetezésével, vagy magukat a szúnyogokat nappali nyugvóhelyükön (lakóházakba u, istállókban stb.). A mocsarak felszámolása egészségügyi jelentőségén kívül nemzetgazdaságilag is fontos. Nemcsak a maláriát pusztítjuk el, hanem új földterületet szabadítunk fel a mezőgazdaság vagy települések céljára. A népegészség javulása mellett a maláriaellenes küzdelemre fordított pénz nemzetgazdasági vonalon többszörösen visszatérül. Nemcsak új területeket nyerünk, de megakadályozzuk a dolgozók kiesését munkájukból és gyógyszer válik fölöslegessé. Ez utóbbi szintén tetemes összeget jelenthet. A Panama-csatorna építésénél pl. a dolgozók: ezrei váltak munkaképtelenné, sőt már komolyan veszélyeztették az építkezés befeje zését (malária és sárgaláz). Az anopheles petéit rothadásmentes, füves, sásos állóvizek, vagy igen kis sebességgel folyó vízfolyások felületére helyezi. A védekezésnek a lakóhelytől számított 3 km-es területsávra kell kiterjednie. A szúnyogok ugyanis élelemszerző útjukon még gyenge szél segítségével sem igen képesek ezt a repülési távolságot megtenni. Vízimunkák végrehajtásánál az elfajult vízfolyások, elsásosódott belvízrendező csatornák rendezése (mederkotrás, fenékmélyítés, partkiegyenlítés, növényirtás) nem korlátozódhatik 3 km-re, valamely részszakaszára. A maláriaellenes küzdelem műszaki munkáit az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: A) Lecsatolás. Ha az esésviszonyok és a befogadó távolsága megengedik, a mocsarat vagy állóvizet tei'inészetesen vízfolyásnak lecsapoló árokrendszerrel levezetjük. Ha a geológiai viszonyok lehetővé teszik, függőleges (víznyelő) drénezést is alkalmazhatunk. B) Mederrendezés. igen sok vízfolyásban (akár természetes, akár mesterséges) mederelfajulás következtében annyira lecsökken a víz sebessége (0 3,"> m/sec alá), hogy alkalmas szúnyogtenyészhely lyé válik. Már az sem kívánatos, hogy a vízsebesség 0,50 m/sec alá csökkenjen, mert ez sásosodást vonhat maga után, amely a vízsebesség további csökkenésére vezet. Szélsőséges vízjárású csatornák tervezésénél és építésénél kettős szelvényt kell alkalmazni, azért, hogy stagnáló vizek no keletkezhessenek. C) Feltöltés. Kisebb mélyedéseket, vályogvetőgödrökei, vasúti töltések körüli anyagárkokat (amelyekben a csapadékvíz 10 napnál hosszabb ideig megmaradhat), — ha nem jelent aránytalanul nagy költséget — fel kell tölteni. Sokszor egészen kis kiterjedésű mélyedések válnak szúnyogtenyésző helyekké és felhőszerűen ontják magukból a szúnyograjokat. Ezeket a vízállásé,s helyeket lehetősé? szerint el kell tüntetni. A falvak közvetlen közelében lévő kisebb mélyedéseket legjobb hamuval, vagy szerves anyagokat nem tartalmazó szeméttel feltölteni. Mivel a falusi szemét mindig tartalmaz szerves anyagokat, a légy veszély miatt megfelelő vastag takarórétegről kell gondoskodni. A fentemiitett 10 napos időtartam a szúnyoglárva fejlődésével kapcsolatos. A 14—16 C° vízhőmérséklet alatt nem képesek a lárvák szúnyoggá fejlődni. ' l>) Építkezési rendszabályok. Ezek különösen falvakra és tanyákra vonatkoznak. Az istállókat úgy- kell építeni, hogy a szúnyogtenyésző helyek és az emberi lakótelepek közé, az emberlakta épületektől 30—10 méterre kerüljenek. A cliarkovi Ukrán Maláriakutató Orvosi Parazitológiai ós' Helmintológiai Intézet kísérletei szerint az anopheles egyes fajai (így a nálunk szereplő maculipennis is) •szívesebben táplálkoznak állatvérrel. Ha repülésük útjában, amelyet igen kifinomult szaglásuk vezet, istállókat találnak, ott teleszívják magukat ájlatvérrel és így az emberek mentesülnek szívásuktól. Ezen megfigyelésen alapul a zooprofilaktika, azaz az állatsávos védekezés. Új települések és tanyák, kolhozépítmények és üzemek helyét úgy kell megválasztani, hogy 3 km-nél nagyobb távolságra épülienek a legközelebbi szúnyogtenyésző vízfelülettől. A védekezésnek olykor használható módja még az is. hogy az átlagos esti szélirányt figyelembevéve, a lakóhely határán 10—15 méter széles, magas fákkal beültetett erdősá.vot létesítünk. A szúnyogok maximális repülési magassága nem haladja meg a 4—5 métert, így nem tudnak áthatolni az ilyen erdősávon. Nehezebb a helyzet az öntözéses gazdálkodás esetében és víztárolóknál,' ahol nehéz az üzemmenetet a maláriaellenes rendszabályokkal összhangba hozni. Mégis: a lárvák elpusztulnak. ha egy-egy csatornaszakaszt, amelyben stagnáló víz van, ötnaponkint két teljes napra