Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)

9-10. szám - Magyar Szemle - PÁTER KÁROLY: Kötött talajok öntözésének talajtani kérdései

helyi tektonikus okok miatt megkettőződött, 3—4, ill. 5—8 m; a III. sz. 14—24 m-es; a IV. sz. 26—38 m, az V. sz. 42—60 m; a VI. sz. 90— 110 m magasságú. 4. A terraszos völgyek közti oligocén-korú rétegekből álló dombvidék felszínén sok a konzekvens, szubszekvens és tektonikailag különféle módon kijelölt eróziós völgy. Utóbbiak pl. vetők, vagy transzverzális elmozdulások (25, p. 27) mentén alakultak ki s lejtőik igen gyakran nagyon meredek agyaglejtők. A jégkorokban az agyagos kőzetek felszínére hulló port, mely részben vályoggá is alakulhatott, valamint a pliocén-korú kavicstakaró részeit az ú. n. periglaciális területeken működő formakiegyenlítő erőhatások (szoliflukció) rendre elpusztították. Hullóporos (lösznemű) anyag koncentráltabban csak a mészkőhegyvidék védettebb pontjain maradt meg. Sok korráziós völgy is alakult itt ki. A fiatal törések egy részének ugrómagassága oly csekély, hogy az üledékes kőzet dőlésadatai a törés következtében már nem változhattak meg. E dombvidékek túlnyomóan a 300, kisebb részben pedig a 370—380 m magasságú tönkfelülethez tartoznak. 5. A megfigyelt tönkfelületek vázlatos beosztása a következő: I. A legalacsonyabb a 280—300 m-es. Többnyire pliocénkavicsos térszín, normális lejtőkkel hanyatlik le a folyók V. sz. terraszára. Felszíne hullámos, néhol erősen tagolt. A völgyek elég jól összevagdalják. Kora közép- és felsőpliocén. Viszonylagos magassága a Gömöri medence szélein 80—100—150 m. II. Átlagosan 350—380 m-es, még szintén pliocénkavicsos felszín, menedékes, normális lejtővel hanyatlik alá az alacsonyabb tönkfeliiletre. Felszíne hullámos, vagy igen erősen tagolt. Kora középpliocén, kavicsleplek, vagy foszlányok még elég gyakran fedik be. Felszínére DNy-on az Ajnácskő környéki bazalthegységek utólag összetört bazaltmezái települnek. Viszont ÉNy felé a Felsővály—Rimaszombat közötti andezithegység e tönkfelület kialakulásakor már meg volt s a hullámos tönktérszín, mint egyensúlyi felület, az andezittérszín rovására is terjeszkedett (Felsővály feletti kvarckavicselőfordulás az andezittufa tetején). Északon, mint a Szepes—Gömöri érceshegység alsó tönkfelszíne, 5—600 m magas. Viszonylagos magassága azonban 170—250 m. III. 400—900 m t. sz. f. m. között helyezkednek el a mészkőtönkfelszínek maradványai. Ezek . sok esetben már nem is igazi tönkfelszínek, mivel feldarabolódást, elmozdulást, .torlódást szenvedhettek. Épen és helyben maradt részeik az alacsonyabb, nem mészköves tönkökre tört lejtővel hanyatlanak alá míg É felé, a Szepes—Gömöri érceshegység középső, 8—900 m-es tönkfelszínére elvékonyodó, szakadozott és kopott takaróval fekszenek rá. Felszínük kb. a felsőmiocénig alakult ki. Viszonylagos magasságuk 350—450 m.. IV. A legmagasabb a Szepes—Gömöri Ércesliegység 1200 m-re emelkedő felső tönkfelszíne, mely a harmadkor közepéig formálódott ki. Viszonyagos magassága 800—900 m. •QSQQDBSEISÍIIÍÜI A Mezőgazdasági Tudományos Központ Agrokémiai Szakosztályának munkájából: Kötött talajok öntözésének talajtani kérdései. (Páter Károly előadásának vázlata.) U. D. C. 626.810 : 631.4. Az Alföld öntözésre/ alkalmas területének nagy része a rétli agyagok és a degradált mezőségi talajok területére esik. Ezen a területen öntözésnél különösen fontos figyelembe venni a talajok tulajdonságait. Ezek a talajok keletkezésüket ás kialakulásukat a régi áradásoknak köszönhetik. Származásuknál la következő folyamatuk működtek közre: degradáció, beiszapolódás, anaerob folyamatok és szikesedés. Ezek a folyamatok külöböző mértékiben működnek közre a talaj kialakulásánál a réti agyagok és a degradált mezőgazdasági talajok különféle árnyalatait hozzák létre, amelyek helyenként a szikes talajok felé, máshelyen a szurokföldeken keresztül a lápi talajok felé haladó átmenetet mutatnak. Egy ilyen talaj vízforgalmának jelenségeit — ogy régebbi vizsgálatsorozat alapján — az alábbiakban ismertetjük 1. A talaj melyebb rétegei rendkívül nehezen nedvesednek át- Ha a talaj felső rétegei vízzel telítődnek, a duzzadás eí.zárja a talaj pórusait. 2. A 'talaj rossz vízivezetőképessége ellenére is 60—70 cm mélyen öntözéssel jól átnedvesíthető. Minél jobban kiszárad a talaj, a repedések és a hézagok mentén, annál jobban vazeti a vizet. 3. A talaj víztartalma aránylag nehezen párolog el, mindaddig, amíg a talaj össze nem repedezett. 4. A talaj különösen vízzel telítve, rendkívül gyorsan levegőtlenné válik. A duzzadás a levegőt jóformán teljesen kiszoríthatja. (Túlöntözés.) 5. A felszínen megálló víz a ta'aj szerkezetét rendkívül könnyen lerontja, tömötté, repedezővé teszi. Az öntözés helyes technikájának kialakításánál a következőkre kell tekintettel lenni: a) Törekednünk kell minél jobb szerkezet kialakítására és annak megőrzésére. b) Olyan öntözési teohnikát kell alkalmaznunk, amely minél jobban kíméli a talaj szerkezetét. A talaj szérlcezetének javítására ma a következő eszközök állnak rendelkezésünkre: 1. a telítettlen 'talajok meszezése, 2. a helyes talajművelés, 3. a helyes szervesanyag-gazdálkodás, 4. a helyes vetésforgó alkalmazása. Ezen a téren azonban további kutatásokkal is elő kell segítenünk a kérdés megoldását. Szükség van kolloidlkai tanulmányokra annak kivizsgálására, hogy milyen eszközökkel tartható fenn a talajok szerves és szervezetlen kolloid„ainak legkedvezőbb koaguláltsági állapota. Rög szer kezet-vizsgálalokkal tanulmányoznunk kell a talajok szerkezetének változásait. Humusz-vizsgálatokkal kutatnunk kell. hogy megfelelő szerves trágyázással növelhetjük-e azokat az ellenálló humuszanyagokat, amelyek a talajszerkezet ál'andóságát jobban biztosítják. .289