Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)
7-8. szám - Értekezések - ERŐS PÁL: A pontyos tógazdaságok takarmányozásának törvényszerűségei és tervgazdálkodásunk új irányelvei
A takarmány együttható tehát az a kg-okban megadott szám, amely kifejezi, hogy az illető takarmányféleséghői hány kg eredményez feletetéskor 1 kg halhúst (nemes pontyhúst)- Az irodalmi adatok átlagértékei szerint: Takarmány együttható Taknrmftnyféleség ' j '— I értéke kg/kg-ban jele Csilla gf ürt. .... Árpa Szemes tengeri Ocsú Vadgeszten j e Burgonya A fenti takarmányok a különböző megfigyelések szerint kisebb-nagyobb változást mutatnak mégis azonban a szakirodalom tanúsága alapján bizonyos határok között változhatatlanoknak (állandóknak) tekinthetjük azokat. Az érvényességi határokra vonatkozóan megállapítja Maucha, hogy a halhúshozam csak bizonyos mértékig növelhető a takarmányegyütthatónak megfelelően, mert a mesterséges takarmány értékesítését a természetes haltáplálék mennyisége szabja meg. Ennek az az oka, hogy a pontynak a mesterséges tápanyag megemésztéséhez feltétlenül szüksége van természetes táplálékra, mert csak ennek útján kerülnek a szervezetébe a mesterséges tápanyagok feldolgozását lehetővé tevő különböző enzimek vitaminok, stb. A mesterséges pontytenyésztéssel foglalkozó kutatók százalékosan is megállapították a maximális összeshozam (Jmax) eléréséhez szükséges t e r m é s z e t e s-h o z a m-ot (./'-ot). Répássy 25—30%, Hankó 20—25%, W altér 50—75%, Schaperclaus 50%-ban jelölte meg maximális hozam esetében a természetes táplálék mennyiségét. Mi Répássy és Hankó adatainak átlagát fogadjuk el, mert gyakorlati megfigyeléseink azt igazolják hogy a maximális hozam eléréséhez 2.5% természetes hozam szükséges. (A hazai és külföldi kutatók megállapítása közötti különbség az egyes országok között levő klimatológiai különbségekben leli magyarázatát. Eltérő időjárási viszonyok következtében más és más a ponty étvágya, táplálékhasznosító képessége. A természetes-hozam helyes népesítés mellett viszonylag állandó értéknek tehető fel. A természetes-hozam ténylegesen nem állandó, hanem a sok — azt befolyásoló — tényező következtében kisebb-nagyobb mértékben változik, azonban helyes népesítés és a tavak állandó karbantartása ezt a változást csökkentik és az viszonylag állandónak vehető. A népesítés mérve az egyik befolyásoló tényező. Ritka népesítés mellett a természetes-hozam nem juthat teljes egészében kifejezéshez, mert hiszen a tóba helyezett kevésszámú hal nem képes a tó természetes tápIá lékmennyi ségáit kedvezően felhasználni, amiért ennek nagyrésze felhasználatlanul marad a tóban. Az igen sűrű népesítésnél pedig az egyes halegyedek között nagy a táplálékszerzési verseny és a sok halegyed nem képes saját testsúlyának fenntartásához szükséges tápanyagot megszerezni és testének növekedéséhez nem jut már tápanyag. Ha a fenntartó táplálékszükséglet sem fedezhető a tóból, akkor a halak lefogynak, a tó természetes hozama csökken, sőt negatív értékű is lehet. A két határeset között — Demoll szerint (17) — a haltáplálék hozzáférhetősége játszik jelentős szerepet. A természetes hozamot még a fenntart ótáplálék is befolyásolja, mint láttuk. A fenntartó táplálék mennyisége Zuntz, Knauthe, Chronheim és Lindtedt vizsgálatai szerint elsősorban a hőmérséklettől liigg. A halakra is érvényes a Rubner-törvény mely megállapítja, hogy az energiafogyasztás nem az állatok súlyával, hanem azok testfelületével arányos. A fenntartótáplálók megállapítására Grimalski (16) végzett beható vizsgálatokat. Kimutatta, hogy a kisebb halaknak aránylag nagyobb a fenntartótáplálék-szükségletük, mint a nagyobb halaké mert testfelületük aránylag nagyobb. 100 db 1 dkg-os ivadék azonban sokkal könnyebben szerzi meg a részére szükséges aránylag nagyobb fenntartótáplálékot, mint 1 db 100 dkg-os hal, mert az előbbiek 100 szájjal fogyasztják a táplálékot, szemben az utóbbi 1 szájjal- Ez az oka annak, hogy a nagy hal nehezebben szerzi meg az aránylag kisebb fenntartótáplálékot és így arányosan lassabban nő. Természetes ha a tóban csak egy db 100 dkg-os ponty volna, az igen sok természetes tápanyagot hagyna vissza, ami közvetlenül, kárbavesző táplálékká válna. Minél több a halegyed valamely területegységen, a közvetlenül kárbavesző táplálék annál kisebb. Közvetve kárbavesző táplálékról akkor beszélünk, amikor nincs a pontynak súlygyarapodása. Ekkor az elvesztett fenntartótáplálók, va 1 amint az elfogyasztott állatkáknak elmaradt szaporodása közvetve kárbavesző táplálékot jelent. Ha kevés a kihelyezett darabszám, akkor nagy a közvetlenül kárbavesző táplálék, ha a népesítésünk túl sűrű. akkor a közvetve kárbavesző táplálék n'agv. Van egy határérték ahol a közvetlenül kárbavesző táplálék egyenlő a közvetve kárba vesző táplálékkal, itt éri el a természetes hozom a maximumot. A népesítésnél a gyakorlati tógazdának ezt a határértéket kell megközelítenie1 Schaperclaus (12) Wielenbachban folytatott leható kísérleteket a takarmányozás hatásának kivizsgálására. Ezek a vizsgálatok megállapították, hogy a tó minőségi fokához képest változik az etetés gazdaságossága. Ha a természetes táplálékkészlet csekély, azt nem lehet túlzott takarmányozással pótolni- A darabsúlygyarapodásnak és a területhozamnak van tehát egy optimuma, amelyet a természetes táplálék, vagyis a természetes hozam és a feletetett takarmánymennyiség helyesen megválasztott aránya szabályoz. A tóban elérhető hozamok annál nagyobbak lehetnék minél nagyobb a, tó természetes hozama, mert hiszen 1 A közvetlenül és közvetve kárbavesző táplálékmennyiség közötti összefüggést az ú. n. Walter-téle diagram szemléleti (7). Legújabban Maucha foglalkozott ezzel a kérdéssel (4). Szerinte a „közvetlenül kárbavesző táp'álék a népesítési sűrűséggé', fordí'va aránvos. tehát a halak számának növekedésével csökken, a közvetve kárbavesző pedig arányosan növekedik, amiárt a két veszteség egy meghatározott népesítésnél egyenlővé válik." 4,5 \ egyéb j 4,5 f takar- 5,0 / 'In mány ; 8,0 1 30,0 / .247
