Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)

7-8. szám - Értekezések - MAUCHA REZSŐ dr: A korszerű limnológia fejlődése és mai állása

A második okot a Nemzetközi Limiiológiai Egyesület megalakításában látjuk. Ezt az egyesületet Wereszcsagih, Naumann és Thienemann közösen hívták életre. Az egyesület egybegyüjtötte a világon szétszórtan működő limnológu sokat és bizonyos közös munkacélok és feladatok kijelölésével lehetővé tette fontosabb feladatok megoldását. Itt kell megemlíteni, hogy igen sok szovjet kutató működött közre az egyesület munkájában. Ezek közül kiváltak: A. Behning, akinek nevéhez fűződik a saratowi Hidrobiológiái Intézet létesítése a Volga mellett. Egyébként ő az, aki a világirodalomban az első összefüggő, egységes folyamkutatási szakmunkát összeállította. Munkáját, a Volgán folytatott kutatásainak eredményeként írta meg. Részletesen foglalkozott még a tok félék, különösképpen a kecsege tenyésztésével. II'. Rylov leningrádi professzor a zooplankton tanulmányozásának szenteli életét és kétkötetes munkája „Das Zooplankton" címen a szisztematikusóknak világszerte nélkülözhetetlen kézikönyve. IV. B. Schostakóvifsch a természetes vizek és tavak különböző iszapjainak tanulmányozásával foglalkozva, az iszaprétegződésekből messzemenő limiiológiai tanulságokat vont le. I. G. Wereszcsagin egyike a legkiválóbb általános limnológiával foglalkozó biológusainknak, aki a magyar Winkler Lajos-ra támaszkodva, nemzetközi vonatkozásban is használatos vízanalitikai módszerek ,szabványosítására tett javaslatot. Kiváló kutatók még: S. W. Brujewicz, N. K. Decksbach, S. A. Ozeroff, B. TV. Perfiliev. S. A. Seniov és £>. N. Skadoirsky. A Nemzetközi Limiiológiai Egyesület munkáját különösen megkönnyítik a kétháromévenként megtartott kongresszusok, amelyeken az elhangzott előadások és a kialakult viták, méginkább a különböző nemzetek szakembereinek közvetlen eszmecseréi során számos probléma tisztázódott. Az egyesület folyóirata, könyvsorozata, módot nyújt limnológiai tárgyú értekezések, illetőleg monográfiák kiadására. Mindezek az eszközök kétségkívül nagymértékben elősegítették tudományunk nagyarányú fejlődését. # A korszerű limnológia leglényegesebb tétele annak felismerésé volt, hogy minden természetes vízfelhalmozódás magasabbrendű biológiai egységet képvisel. Ezt a tételt ilyen határozott formában először Thienemann mondotta ki, noha burkoltan már a múlt század utolsó negyedében is találkoztunk ezzel, amikor ökológiai vizsgálatokat még csak szórványosan végeztek. így pl. S. A. Forbes 1887-ben megjelent értekezésében általában a tavat mikrokozmosnak, vagyis olyan kicsi világnak tekinti, amelyben a nagyvilágra jellemző erők közreműködése folytán az élet egész terjedelmében kifejlődik, de olyan térre korlátozóvá, hogy annak lényege részünkre is áttekinthetővé válik. Hoppe-Seyler 1895-ben a Bódén ('-tavon végzett vizsgálatai alapján arra a megállapításra jut, hogy a vízben lejátszódó életfolyamatok és a víz oldott oxigéntartalma között szoros kapcsolat áll fenn. A tavak oxigénrétegződéséből tehát következtetést vonhatunk a vízben végbemenő élettani folyamatok intenzitására. Thienemann fenti tételéhez ugyancsak a tavak oxigén rétegződésének tanulmányozása útján jutott el, midőn saját, továibbá Birge és Juday nagyszámú vizsgálati adatából minden kétséget kizáró egyértelműséggel megállapította, hogy a tavak nyári oxigénrétegződése és azok biocönózisának (a benépesítő élővilág összességének) mennyiségi viszonyai és minőségi összetétele között kauzális kapcsolat áll fenn. Kimutatta ugyanis, hogy nyári nyugalmi időszakban a tavak egyik csoportjának oxigénrétegződése, vagyis a víz oldott oxigéntartalmának telítési foka' a felszíntől a fenékig elhelyezkedő vízrétegekben csaknem változatlan, mert annak számértéke valamennyi rétegben közel áll a víz hőmérsékletének és a tó tengerszínfeletti magasságán uralkodó átlagos barométerállásnak megfelelő telítési fokhoz. E tavak biocönózisa mennyiségi tekintetben, vagyis az egyedek számát véve "figyelembe, felette szegény, fajokban viszont nagyon változatos. Ez a változatosság a víz oxigénnel való telítettségével függ össze, mert ez teszi lehetővé, hogy a nagy oxigénigényű fajok, amelyek általában gyakoribbak, -ott megélhessenek, ennélfogva az oxigéntartalom a különböző fajok megtelepedését, nem korlátozza. Az egyedekben szegény biocönózisból a természetes elhullás folytán és az ürülékkel csak kevés élettelen szerv esanyag jut a vízbe, amit a rothasztó baktériumok csakhamar elbontanak, még mielőtt azok e rendszerint nagy mélységű tavakban a tófenékre süllyedhetnek. A tó fenekén tdhát biogén iszap nem halmozódik fel, miért e tavak iszapja szervesanyagokban nagyon szegény, amelyben rothadási folyamat nem megy végbe, ennélfogva ott teljes oxigénhiány sem láp fel és az iszap szagtalan. Az ilyen tavak •iszapjában a Tanytarsus csoportba tartozó árvamún yogok nagy oxigénigényű lárváit találjuk, ami Thienemann szerint az idetartozó tavak egyik legfontosabb jellemvonása. E tavak, mint már említettük is, rendszerint igen mélyek és főleg a magas hegyvidékek környezetében, mészben szegény kőzetekbőr felépített medencékben foglalnak helyet. A víz, a főleg szilikátokat tartalmazó kőzetekből csak kevés elektrolitot képző iont képes kioldani, ezért sótartalma kicsiny, különösen kevés Ca" és HCOi -iont tartalmaz. Minthogy a HCOí-ióu a klorofill tartalmú növények asszimilációja körül játszik igen fontos szerepet, e kicsiny sótartalom okozati összefüggésben áll e tavak biocönózisának egyedekben való szegénységével, ami viszont nagy átlátszóságát okozza. Ezért a fény aránylag nagy- mélységbe hatolhat be, minek folytán a klorofill tartalmú növények asszimilációs tevékenysége a felszíntől aránylag távolabb eső vízrétegekben is lcpietővé válik. Ugyanezen oknál fogva a víz színét kéknek látjuk, amit, mint tudjuk, a különböző hullámhosszúságú fénynemek szelektív abszorbeiója okoz. E csoportba tartozó tavak termelőképessége, miként az a fent előadottakból is megítélhető, kicsiny, ennélfogva. haliMshozamuk is csekély. Minthogy ezt a rendelkezésre álló táplálékanyagok korlátozott mennyisége .197