Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)

3-4. szám - Értekezések - WOYNAROVICH ELEK dr.: Pontyivadék tenyésztése rizsföldön

yig. 4. k6p. líizstábla. Pontyfcúrások. Rizitre. Taupiniéres des earpes. nált víz időnkénti lebocsátásával „mosni" szoktak. A rizsföldaken levő víz magassága ia tenyésztési idő alatt a pontj növekedésével egyidejűleg' emelkedik és az aratás előtt eléri a maximumot, ami mintegy 20—35 cm-es vízmélységet jelent. Természetesen, ha a vízellátásban rövid ideig zavarok állanak elő, az ivadékhal a földről visszahúzódhat a rizstábla mélyebbvizű árkaiba, hasonlóképpen ide mehet akkor is, ha túlságosan felmelegszik a sekély víz, vagy ha ellenségei, elsősorban a gázlómadarak üldözik. A rizstáblák elárasztási ideje — mintegy 120— 130 nap — május elejétől szeptember közepéig tart. Ez elég rövid idő, tehát a lehetőség szerint kezdettől jól ki kell használnunk., A korai ívatás és ivadékkihelyezés ennek következtében indokolt. Mindazok, akik a pontyivadék életigényeit tüzetesen ismerik, a fentiekből megállapíthatják a rizsföldeknek e célra való alkalmasságát. Valóban, a gyakorlat is bebizonyította, hogy aligha tudnánk a pontyivadékot első életnyarában alkalmasabb környezetben tartani, mint a rizsiföld táplálékdús, felmelegedő vizében. A rizsföldön való pontytenyésztés alkalmával több olyan jelentős kérdés merült fel, melyek megvilágítását szükségesnek látjuk. Ezek a kérdések a következők: 1. Az ivadék előállítása, illetvé beszerzése. 2. Az ivadék fiókonkénti elosztása és az e'lkóborlások megakadályozása. 3. Az ivadék megőrzése. 4. A lehalászás. 5. Az ivadéktározás eladásig. 0. A tenyészállatok tartása és teleltetése. 1. A népesítéshez szükséges ivadék biztosításának négy módja lehetséges: a) előállíthatjuk az ivadékot a rizsföldön épített ívató tavakban, b) népesíthetünk tógazdaságból származó zsenge ivadékkal, vagy c) a tógazdaságból nyert megtermékenyített pontyikrával, végül d) ívathatunk magán a rizsföldön is. Nagyobb területegységek benépesítésénél elsősorban az első mád ajánlható- Két ívató tóban, melyek egyenként nem nagyobbak 100—500 m

2-nél, a törzsek sorozatos leívatásával többszáz hold rizsföld ivadékszükségletét lehet előállítani. Az ívató jó működésének feltétele az állandó vízutántöltés lehetőségének biztosítása mellett a füves alj, továbbá a gyors és teljes vízteleníthetőség. A rizsföld megépítésekor az ívató megépítése alig jelent költségtöbbletet, viszont nagy könnyebbség a helyben nyert ivadék. Az ivadékszállítás hosszabb úton nem egyszerű feladat- 1947-lben 24 C° hőmérsékletű vízben szállítottunk 1 hónapos, mintegy 0-6 gr átlagsúlyú ivadékokat. 800 liter vízbe csupán 31.000 drb-ot tettünk, amelyéknek a súlya nem haladta meg a 20 kg-ot. Hatórás út után mégis A szállítmány egyharmada elpusztult, részben oxigénhiány következtében, nagyobb részben pedig a szállítóedény falához csapódva sérült meg anynyira, hogy ez a pusztulását okozta. Az idősebb hal szállítás közben a tartály alján húzódik meg, ezek pedig állandóan a víz felszínén hemzsegtek és így ki voltak téve a kocsi mozgása közben ideoda ütődő víz mecahnikai hatásának. A szállító víznek kb 18—15 C°-ra való óvatos lehűtésével a veszteséget csökkenteni lehet, de a sérüléses pusztulás így sem kerülhető el. Járhatónak Ígérkezik a harmadik mód. A pontyolkat — a süllőhöz hasonlóan — fészkekre ívatjuk le. Az azonnal elszállított ikrás fészkeket széjjelosztjuk és az egyes fiókokat megfelelő számú ikrával népesítjük. Ez a gyakorlatban még nincs kipróbálva, mihelyt erre mód adódik, ezt is kikísérletezzük. 2. A rizsföldek halasztásakor minden egyes fiókot külön kell népesítenünk. Igaz, hogy ha a vízutánpótlást közvetítő dudák nincsenek alkalmas ráccsal ellátva, a halacskák a területről a táplálócsatornába és onnan más táblákba szökhetnek, mégis ajánlatos a külön-külön való népesítós, mert így nem a véletlenre bízzuk az egyes táblák halsűrűségét, hanem azt mi kíséreljük meg szabályozni. Azt tapasztaltam, hogy a halak egyrésze azokról a táblákról, illetőleg fiókokból, ahol a lehetőség erre megvolt', ki is szökjött és elkalandozott a messzebb fekvő parcellákba is, sok pedig a tápláló csatornában maradt, ahol szűkös táplálékon tengődött. Az elkóborlás veszélye fenyeget ugyan, mely számításainkat keresztülhúzhatja, mégis meg kell gondolni azt, hogy érdemes-e a táplálócsatorna felőli dudákat ráccsal ellátni. A rács ugyanis, ha túlsűrű, igen akadályozza, sőt eltömődve hátráltatja a víz utánpótlását, ha pedig túlritka, a tenyésztési idő kezdetén nem felel meg feladatának. A dudákra alkalmazandó rács célnak megfelelő nyílásbősége még kikísérletezésre vár. Kérdéses az is, hogy érdemes-e egyáltalán a költséges rácsokat beszerezni és nem elégséges-e csupán a táplálócsatornák egyes szakaszait az elosztóknál rács alkalmazásával választani el egymástól. Az ivadék szétnövését körülményes volna megelőzni. (3, A halak megőrzésére okvetlenül gondolnunk kell. Ezért nyáron feltétlenül puskás csőszt kell alkalmaznunk, aki elriassza a kártékony gázlómadarakat, elsősorban a szürke- és a vörösgémeket. Augusztustól tolvajok megjelenésére is számítanunk lehet, akiket a könnyű zsákmányolás lehetősége vonz az ivadéktenyésztéses rizsiföldekre. Éberen kell őrködnünk a rizsföldek leesapolása után is, amikor a hal az árikokba húzódott vissza, ahonnan kézzel is kifogható. Az aratómunkások és a lecsapolásnál dolgozók állandó kísértésnek vannak kitéve, A számításba jöhető veszteség nagyobb, mint a tógazdaságban. Míg ott 50%-os veszteséggel számolunk, addig itt 60—70%-os veszteségre is fel lehetünk készülve. Ebből kb 5% az a veszteség, mely a lecsapolás során szárazra kerül a rizsfölI. . JU7