Hidrológiai Közlöny 1949 (29. évfolyam)

3-4. szám - Külföldi szemle - Limnológiai érdekességek. Ismerteti: ENTZ BÉLA dr.

dek ároklabirintusában, illetőleg' amelyet nem lehet onnan kifogni, másik 5% a lopásokból származó, 50—60% pedig a halkártevők és a természetes pusztulás okozta veszteség. 4 A pontyivadék lehalászása sokkal körülményesebb és aprólékosabb munka, mintha az tógazdaságban történnék, mert elsősorban a lehalászáskor az idő még meleg, másodsorban legjobb esetben is osak az egyes táblák ivadéka gyűlik össze egy helyre. Általános azonban, hogy még az egyes fiókokba népesített ivadékot is 2—3 helyről kell összeszednünk. Mivel a lecsapolás lassú ütemű, a táblán a rizs közt nem marad ivadék. Az elszökés megakadályozására a lecsapoló zsilipeket ráccsal kell ellátnunk. Az ivadékok összefogása az árkok szélességének megfelelő ú. n. zsákos árokhálóval történik. Ez ólmozott alinnal ellátott egyszerű, szűkszemű háló, mely két szélén rúdra van felerősítve. A hálót két ember az árok fenekéhez szorítja, két ember pedig- a rúd légaljára kötött zsineg segítségével húzza- Ezzel a húzós módszerrel silkerült a még igen fürge és a hálókikerülésben rendkívül ügyes pontyivadék kifogását meggyorsítanunk. Hót ember alkot egy lehalászó csoportot. A csoport tagjainak munkaköre a következőképpen oszlik meg: A halászmester irányítja a halászokat, kikeresi azokat a helyeket, ahol az ivadék összeverődött (a zavaros víz mindig elárulja azt, hogy az árok melyik részén tartózkodik az ivadék). A helyettese az egyes helyek lehalászását vezeti, az árok végén ő emeli fel az alint, kirakja a fogott halakat, stb. Négy hálókezelő ember és egy halhordó, aki vederben hordja a halakat a táplálócsatornába vagy más, mélyebb vízben elhelyezett halgyüjtő kosárhoz, működiik még közre. A lehalászó csoportot kiegészítik a válogatással megbízott emberek, akik a kosárba összegyűjtött halakat szétválogatják súlycsoportok szerint, majd számolás és mérés után azokat a tározó helyre viszik. Egy hét főből álló lehalászó csoport napi teljesítménye 2—3 q, legjobb esetben 5 q körül lehet. A lehalászást vezetőnek ismernie kell azokat a táblákat, amelyeknek árkaiból hamarabb fut le Az Azovi-tenger planktontermelése. A. V. Okul a phytoplanlkton mennyiségi maximumát márciuslbmn (820flimgj/1m

3), 111,'talimumát pedig április— május hónapokban (170 mg/m

3) figyelte meg. Az összetételben lóként Diatomaeeák (55%), Dinoflagellaták (41%) és Cyanophyoeák (4%) szerepelnek. A főtömeget alkotó kovamoszatoiknál két maximális érték tűnik ki. Az egyik márciusban (7300 mg/m

3), a másik novemberben (2000 mg/m

3). A zooplankton minimuma februárban (40 mg/m'), maximuma pedig júliusban (1300mg/m

1) észlelhető. Az Azovi-tenger Copepoda termelését évii G g/m

3-re, vagyis összesen 1,400.000 tonnára Ibeesüli. Halak höérzékenysége. A. G. Kuntsman vizsgálatai szerint kifejlett lazacok és pisztrángok 29.5 Co-on elvesztik fényérzékenységüket — vagyis fény és árnyék váltakozására mozdulatlanok maradnak —, 30.5 Co-on pedig elpusztulnak. Kisebb példányok ilyen hőmérsékleten még teljesen normálisan viselkednek. Az egynyaras példányok esak 32.9—33.8 O közötti hőmérsékleten pusztulnak el. Más hailfagoikon hasonló jelenségek mutatkoznak. A halpikkely évgyűrűi. Az annulusok — állapítja meg W. C. Beckmann — a Miohigan-tavi halajkon alakulnak ki, mikor a víz hőa víz. Ezeket állandóan figyelnie kell, nehogy a halak szárazra^kerülve, elpusztuljanak. A legnagyobb körültekintés mellett is kb 5% a lehalászáskor a veszteség. Nagymértékben megkönnyíti a lehalászást, ha a halakat keskeny árkok ásásával összeereszthetjük a mélyebb vizekbe. Könnyebbé teszi a halak kifogását az is, ha a rizsföld árkai nem a sarkokban a legmélyebbek. A sarkokból ugyanis a fürge ivadék kifogása igen nehéz. 5. és 6. Az ivddék távozása is gondot okozhat, hiszen nemcsak pár napról van szó, hanem több hét eltelhet addig, míg az ivadék továbbszállításra kerül. A szeptembervégi meleg időben az ivadékszállítás, ha az nem víziúton történik, nem olyan egyszerű, még egyórás útra is ajánlatos az oxigénes berendezés- alkalmazása. A kisebb mennyiségek tarozására felhasználhatjuk a rizsföld táplálócsatornájának egyik lezárható és friss vízzel ellátható szakaszát. Egy ilyen csatornaszakaszban, ha osak napjában egyszer pótoljuk az elszivárgó vizet, akkor köbméterenként nem helyezhetünk ki 5—10 kg-nál több halat. Ahol nagyobb mennyiségű ivadéktermésre számíthatunk, ott gondoskodnunk kell akár az állandó utánfolyású csatornaszakasz lezárásával, akár állandó jellegű raktártó, vagy teleltető tó építésével a lehalászott ivadék tározásáról. A tározó, vagy teleltető tónak megvan az az előnye is, hogy az anyahalakat a nyár folyamán is ott tarthatjuk. A tenyészállatokat a nyári idény alatt olyan alkalmas helyen kell tartanunk, ahol a víz legalább % m mély és ahol a szükséges táplálékot az anyaállatok megtalálják. * A rizsföldön való pontyivadéktenyésztés, mint megállapítható, nem tartozik a könnyű feladatok közé, sok fáradságot, körültekintést és elsősorban szaktudást igényel. Ez azonban minden más termelő foglalkozásra is vonatkozik. Ne reméljünk könnyű sikert, de kellő anyagi és tudásbeli felkészültséggel eredményre számíthatunk. mérséklete tavasszal eléri a 11—15 O-ot. Így a gyűrűképződés időpontja osak az időjárás függ-vénye, az ívási időtől teljesen független, és délről ésaalk felé haladva, későbben jelentkezik. A vízi növények színe. Az a régi felfogás, ihogy a phytoplankton és a nnagasabbrendű vízinövények színe a felszíntől a mélység felé a földtől a vörös felé tolódik el alkalmazkodás következtében, általánosságban meni állja meg a helyét — állapítják meg édesvízi vizsgálataikban H. J. Dutton és Ch. Juday. Szerintük a klorofilltartalom a mélység felé — különösen 3—4 m mélységiben — fokozatosan növekszik, míg a carotinoidolk mennyisége változatlan. i Élőbevonatok kialakulása. B. T. Scheer és D. L. Fox vizsgáilatai szerint víz alatt azonos nagyságú, felületű és helyzetű lapokat különböző időtartam alatt lepik el a reájuk tapadó és bevonatot alkotó szervezetek (algák, mohaáUatok, férgek, stb.). Üveg, iám és műanyag („plastic" anyagok) felülete gyorsabban népesed ik be, miint ha ugyanezeket a felületeket ásványolajból nyerhető kenőanyagokkal (,,petrolatum"-mal), vagy ezeknek vízzel keveredő anyaggal alkotott elegyével vonjuk be. Entz Béla dr. 118