Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - JAKUCS LÁSZLÓ: A hévforrásos barlangkeletkezés földtani és fizikai tényezői

XXVIÍT. évi. J9',S. 1—',. szán. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 53 A hévforrásos barlangkeletkezés

1. Irta: Jakucs László. (Geological and Physical Factors ol Cave Formation by the action of 11»! Springs. By L. Jakucs. — English text p. 62.) I). C. 551442:553.78(439.11) Sátorkőpuszta. A barlangokkal foglalkozó szakirodalomban mindmáig' hiányzik a hévforrásbarlangok jellegeinek összefoglalása és ennek a jelenségnek az általános földtan kereteibe való pontos beillesztése. Ez nyilvánvalóan annak a következménye, hogy a forró víznek a hideg karsztvíztől eltérő módon nyilvánuló barlangképzö hatását a kutatók csak igen későn ismerték fel. A forró víznek üregképzésére vonatkozólag id. Lóczy L. utalt nálunk először, aki a Tihanyi-félsziget gejzirkúpjaiban, az üregek falán látható apró bemélyedéseket a szétfreccsenő forró víz oldásával magyarázza. Pávai Vajna F. már határozottan állást foglal a forró gőzök-gázok barlangképző hatása mellett (34). A tihanyi gejzírkürtöknél, a lillafüredi Szent István és Szeleta barlangokban, továbbá a Pálvölgyi-barlangban szerzett benyomásai alapján kimondja, hogy „vannak, különösen a tektonikusán erősen megbolygatott mészkő hegyeinkben olyan üregesedések, valóságos, nagy barlangképződések js, amelyek kivájása nem annyira a felülről leszivárgó, befolyó víznek a kioldására vezethető vissza, mint inkább a mélyből feltörő forró oldatok, sőt ezekkel együtt felszálló gőzök és gázok működésére". Az ilyen barlangok jellegzetességeiként a belül-felül zárt mélyedéseket és az ujjlenyomatokat jelöli meg. Bár a lillafüredi barlangok kétségtelenül nem hévforrásosak és a belül-felül zárt félgömbszerű üregek is majdnem minden karsztbarlangban megtalálhatók, mégis, ö volt az első, aki rámutatott nálunk a forró víz és gőz önálló barlangalakító képességére. J a s k ó S. a Szemlöhegyi-barlang hévforrásos voltát említi (24), majd Borbás I. ír a Szépvölgy barlangjainak ilyen értelmű keletkezéséről (8). Vigh C y. a Gerecséből (42), Koffer A. az Eperjes-Tokaji hegységből (20) ismer fel forró víz által kioldott üregeket. Ugyancsak Hotter nek köszönhető a Tihanyi-félsziget hidrotermális üregeinek pontos leírása is (21). Végül Kerekes J. közöl ismertető jellegű leírást a Budaihegyek hévforrásos barlangjairól (26). Ezeken kívül a külföldi szakirodalomban is csak néhány elszórt és kevésbbé jelentős utalás jelent meg (17, 28), úgyhogy indokoltnak látszik a kérdést összefoglalóan tárgyalni, annál is inkább, mert a Magyar Középhegység dunántúli részének jellegzetes hévforrásbarlangjai módot adnak a jelenségkutatásra és az általános érvényű következtetésekre. Legelőször is el kell különítenünk egymástól az oldásos úton keletkezett barlangok két típusát: a karsztbarlangokat és a hévforrásbarlangokat. A jól megkülönböztethető karsztbarlangok és Jiévforrásbarlangok között természetesen nagyon sok átmeneti forma is lehetséges, melyekben karsztvíz- és hévvízhatások tevékenységét lehet felismerni. Ezekben a barlang eredeti típusa bizonytalanná válik. Általánosságban azonban a két lehetőség közül mindig az a típus jut túlsúlyra a barlang alakzatain, amelynek tényezői hoszszabb ideig, vagy erősebben hatottak. A tiszta karsztbarlang, valamint a tiszta hévforrásbarlang típusának 1) A Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának 1948. évi február hó 25-i ülésén elhangzott előadás. és jelenségeinek ismeretével bármely barlang alakulása világbsan megkülönböztethető s fejlődéstörténetéről alkotott képünk is biztosabbá lesz. A szakirodalomban a karsztbarlangok jellegei kellőképpen ismertetve vannak (9, 10, 12, 28, 30), az alábbiakban tehát a tiszta hévforrásbarlang típusával foglalkozunk. A kérdés vizsgálatát az 1946-ban feltárt Sátorköpusztai-barlang megismerése tette lehetővé (23). Ez a barlang ugyanis a maga nagyszerűségében a hévforrásbarlangoknak olyan elméletileg is levezethető tiszta típusát képviseli, mely az összes hévforrásjellegeket egyszerre tárja elénk. Segítségével nemcsak az idáig szétszórt és kétes értékű adatokat tudjuk megfelelőképpen értékelni, de több, nem barlangi vonatkozású kérdés megoldásában, így a sokat vitatott dolomitporlódás, vagy bizonyos mértékig az öskarsztvízszint kérdésében is utat mutat. A Sátorköpusztai-barlang Dorogtól északra a Nagy Strázsahegy délkeleti végében,.északkelet-délnyugat és délkelet-északnyugat irányú vetődések kereszteződéseinél, felső-triász mészkőben alakult. Külszíni bejárata 255 méter a tenger színe felett. A barlangot 1946 őszén Venkovits Istvánnal felmértük és térképét elkészítettük. A barlangnak — főként függőleges kiterjedése miatt — vízszintes alapra vetített térképe nem volt áttekinthető (1. ábra). Az egységes áttekinthetőség kívánalmainak nem felelt meg a barlang különböző színtjeinek más-más lapon való ábrázolása sem. Ezért még 1946-ban elkészítettem a barlang gipszmodelljét, melyen azonnal feltűnnek az összes alaki jellegek. (2. ábra.) Mindenekelőtt szembeötlő a barlang jellemző függőleges tagoltsága. A járatok nem vízszintes föjáratból oldalirányban sugárszerűen szétágazók, mint a karsztbarlangok esetében, hanem egy legmélyebben fekvő pontból sugarasan és felfelé törekednek, egyre bonyolultabb szétágazódással a felszín felé. Ezek közül csak egy éri el a felszínt, ez a főjárat. A többi ág alulról felfelé nyúló vakkürtökben, vagy (ha az ágak magassága a szélességükkel nagyjából egyenlő,) többéIjevésbbé szabályos átmetszetü gömb-, illetve kettős gömbfülkében végződik. A barlangnak ilyen függőleges térbeli tagoltsága, mely leginkább valamely bokorhoz hasonlítható, magában véve szokatlan és különös a karsztbarlangokban. Az a tény pedig, hogy a függőleges kürtök legnagyobb része, anélkül, hogy egymással összeköttetésben állnának, elvékonyodás nélkül, hirtelenül, szinte kupolaszerűén végződnek, a víznyelőbarlang jelleget zárja ki. Arra kell következtetnünk tehát, hogy a barlang kialakítását nem a felszínről beszivárgott, vagy befolyt és esetleg földalatti patakká duzzadt csapadékvíz működésére, hanem a mélyről feltörő hévforrásvizek hatására lehet visszavezetni. Legfontosabb feladatunk a barlangi alakzatoknak ezzel a keletkezési móddal való összéfüggését kivizsgálni. A Budai-hegység barlangjaiban általánosan megfigyelt tapasztalat, hogy a barlangi járatok, kürtök a mélység felé haladva, bizonyos legmélyebben fekvő pontokban csoportosulnak, ahonnan mélyebbre jutni már rendszerint a legnagyobb erőfeszítésekkel sem lehet. Nagyobb barlangjainkban, mint a solymári ördöglyuk, a Szemlőhegyi barlang, több ilyen talppontot is meg lehet