Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - KASSAI FERENC: Paleogén szénbányászatunk, a karsztvíz és a védekezés módjai

XXVIII. évf. 1948. 1—4. szóm. mnnOLOCrlAl KÖZLÖNY 25 tisztázódni fognak a visszás esetek, mert Dorogról kiindulva megtörténik a szintezés Pilisszentivánra. A budapestvidéki és az esztergomi szénmedence karsztvizeinek összefüggésére Vígh Ferenc, tokodi bányaigazgató mutatott rá a tokodi regisztráló-mérőállomáson felvett karsztvízszint-diagramm alapján. (30'., 227.) A Budapest környéki adatok azt mutatják, hogy ott egy erösebb megcsapolással számolhatunk ugyanúgy, mint a Középhegységtől É-ra levő Duna szakasz mentén. Ez utóbbi vonalon, ha nem is közvetlen, de közvetett megcsapoló hatás érvényesül s a peremi lápkoszorú, folyók, patakok, stb. a Dunába szállítják a vizüket. Így közvetett módon a Duna az erózióbázis. A szintcsökkenést így a Duna közvetett megcsapoló hatásának kell tulajdonítanunk. Dunaalmásnál + 112 m, Naszály és Tóváros között + 118 m, Béla-pusztától DK-re + 120 m a tó szintje; Tatatóvárosnál a Nagy tó + 128 m, Cseke tónál + 140 m, a piarista rendház udvarán mélyített kútban + 144 m, a gimnázium közelében + 144 m, a Kossuthtéren +140 m, +138 m a 63. sz. házhely udvarán és a tejszövetkezet házában, Tatabányán +138 m, Vízaknán + 138 — +139.5 m a karsztviztükör t. sz. f. magassága. E területtől DNy-ra a víznívó rohamosan emelkedik; Szend + 158 m, Körgye + 150 m, Kecskéd + 168 m, Szár + 170 m, Császár + 182 m, Dad + 192 m, Bokod + 173 m, Oroszlány + 200 m, (mélymüveléssel feltárt részeken + 140 m) és Mór + 178 m-ben adja a karsztvíztükör magasságát. A karsztforrások, mint már említettük, leginkább a törésvonalak mentén jutnak a külszinre. A tatai területen két vetödési irány van, amelyek a Középhegység számos más helyén is kimutathatók. ÉÉK. - DDNy. és erre merőleges DDK.—ÉENy. irányú. A fötörésvonal Tata környékén azonban É-ról D-felé fut s ebbe az irányba esik bele az egykori szomódi források lerakódásából származó mésztufa és jelenleg a + 150 m t. sz. f. magasságú kis tő, de a dunaalmási langyos források is, amelyek szintje a + 112 m körül ingadozik. Így a szomódi vizek kettős fö-megcsapolási irányúak lehetnek. (É-i, illetve D-i). A szomódi forráscsoport jelentőségére és tanulmányozási lehetőségére Lenkei T. mutatott rá, s szerinte régebben magasabban fakadtak a források a forrásvizi mészkövek elhelyezkedéséből vont következtetés alapján. (3.,115.) A tatai v ö Így a Dunától kezdve Tatán át Tatabányáig húzódik s folytatását az Alsógallán és Száron áthúzódó mélyedés alkotja. Ez utóbbi szakaszon a Gerecse- és Vértes-hegység között éles határvonal nincs. Taeger szerint ezen a részen a tektonikai viszonyok rendkívül bonyolultak s a két hegység inkább geográfiai lag, mint geológiailag választható el. Tektonikai tekintetben Felsögallától és Szártól kezdve a hegység lényegében ugyanazzal a tektonikai jelleggel és kőzettársasággal folytatódik tovább ÉK-i irányban a bicske-tarjáni nagy hasadékig. (38.,26.) Ez a tatai völgy egy igen erős depressziót létesít, amint hidroizohipszás térképünkön látható. A Taeger szerinti rendkívül bonyolult tektonikai viszonyok csak erősítik azt a feltevésünket, hogy a bányászati mélymüveléssel feltárt tatabányai medence és a mélyfúrásokkal feltárt német egyházi medence karsztvize éppen az említett tektonikus völgyek megcsaooló hatása miatt állnak közösnek mondható nívón. Ugyanis a törésvonalakban ÉNy-felé az Általér, DK-en a Váli-, illetve a tarjáni-bicskei hasadékban a Szt. László-víz létesíti az erösebb megcsapolást, aminek hatása alatt (közvetlen erózióbázis) a közbenső területen alacsonyabb a vízszint. Ha a Dunának, mint erózióbázisnak, — a nagymarosi 1876—1932. évi közepes kisvíznek megfelelő — szintjeit nézzük, akkor feltűnik, hogy a szintingadozás a különböző mérceszelvényekben (Gönyü és Dunapentele között) nem nagyon tér el egymástól. 1—1.5 m sávon belül az évi közepes kisvizeknek megfelelő és a nagymarosi vízmércére redukált vízállás-görbék csekély ingadozást mutatnak. Gönyü és Dunapentele közötti szakasz eme jelensége a Magyar Középhegység egységes karsztvíztömegével való összefüggés lehetőségére is utalhat a feltűnően egyenletes lefolyási szint alapján. Feltételezhetjük, hogy a középhegységi hatalmas karsztvíztározó földalatti megcsapolásában éppen a hidosztatikai nyomásváltozások következtében, szinte önműködően kap vízmennyiséget az erózióbázis. Így nagyobb hidrosztatikai nyomásnál, amelyet az erózióbázis vize létesít, kisebb; ellenkező esetben pedig nagyobb vízmennyiségek csapolódnak az erózióbázisba. (46'.,44.) A karsztvíztározóval való összefüggést látszik igazolni az egyenletes megcsapolás miatt a Balaton is, amelynek fölös vizét eltávolítja a Sió és a szállított vízmennyiség 35 -40 m

:

l/'p között mozog 200—230 cm vízállás mellett. A Duna balpartjától távolodva a karsztvíztükör ismét emelkedik. A kósdi paleogén bányában 1907 májusában triászmészkőből betörő víz 24 óra alatt elöntötte a bányát s + 117.5 m, illetve + 120 m t. sz. f. magasságban állt nyugalmi helyzetében. Az 1931. évi nagy .vízbetörésnek is közvetlen oka az volt, hogy a szenet 10—20 m-rel a vízveszélyes nívó alatt kezdték termelni. (//0.,212—213.) A széntelep és a triászmészkö fekü között alig van izoláló meddő közbetelepülés és a vetőhasadékok mentén megvan a lehetősége a feküvíz (karsztvíz) újabb és újabb betörésének. Tovább távolodva ÉK-i irányban ismét magasabb t. sz. f. magasságra felemelkedő karsztvizet találunk, így gondolunk Diósgyőr környékére (Andókút + 330.5 m, Calyaforrás + 303.7 m, Királykúti forrás + 232 m), az Eger vidéki langyos forrásokra és a mélyfúrásokkal feltárt karsztvizekre, ahol a karsztvíztükör t. sz. f. magassága + 160 m fölött van. Rudabányán már + 249.5 m a karsztvíznívó magassága. Az Agteleki barlang vizeinek t. sz. f. magassága is nagyobb, mint a paleogén szénmedencéink karsztviztükre. (31.,lt7.,Jf9.,50.) Az itteni adatok nem a tényleges t. sz. f. magasságra, hanem a vízrajzi vizsgálatoknál sokszor használatos önkényesen felvett kisegítő magassági pontra vonatkoznak. Bár közvetlen összefüggések nem mutathatók ki, mégis feltehető, hogy a mátravidéki lignit-telepeken kb. + 107 m t. sz. f. magasságra felemelkedő artézi víz közelebbi összefüggésben lehet a karsztvízzel. A Nagy Alföld artézi kútjainak felszálló vize kb. + 110 m és a peremi részek felé magasabbra emelkedik. (51., 821.) A magasabb szintű karsztvizek erózióbázisa itt már csak másodlagosan a Duna, mig a kósdi bányában közvetlen erózióbázisnak tekinthető. A fentiekben összefoglaltuk a Dunántúl legjelentősebb erózióbázisait. Tekintsük át most röviden azokat a meteorológiai jelenségeket (csapadék, légnyomás), amelyek hatással vannak a megcsapolás alakulására. A csapadék Kriszt J. megfigyelése szerint két havi késéssel hat a megcsapolásra. Erre a jelenségre igen jó példa a tatai angol-park kis forrása. A tatai hidrogeológiai viszonyokat Horusitzky Henrik részleteiben is. mertette, és az angol-park nagy forrásának vízszintváltozásáról diagrammokat közöl 1901—1906. évekről. Tanulmányában a 60. oldalon az angol-pank kis forrásának diagrammján is látható, hogy július és augusztus hónapokban jelentkezik a nagyobb vízböség, majd fo-