Hidrológiai Közlöny 1947 (27. évfolyam)

1-4. szám - KÜLFÖLDI SZEMLE

XXVII. évf. 19!,7. l—h. szám. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 41 milyen hőmérsékleten és miiven légnedvességi viszonyok közt élvezhetünk legiobb közérzetet. A leginkább ajánlott hőmérséklet 17° és 24° C közé esik, úgy azonban, hogy alacsonyabb hőfok esetén a százalékos légnedvesség 40 és 80% közé essék, magasabb hőfok alkalmával ellenben csak 30 és 60% közé. Nyugodt, ülő foglalkozás esetén magasabb hőmérséklet és nagyobb légnedvességi érték választandó, erősebb fizikai munkateljesítmények esetében pedig kisebb hőfokok és kisebb légnedvességi értékek. Minthogy a mindennapi értelemben vett hőérzetünk nem csak a hőmérséklettől függ, hanem ezenfelül a légnedvességtől és a légmozgástól is: Gélszerűnek mutatkozott olyan mennyiséget keresni, amely ennek a három tényezőnek az együttes hatását egyetlen számértékkel fejezheti ki. A légmozgás befolyásától, zárt helyiségekben, legtöbbször mentesíteni tudjuk magunkat, azonban a légnedvesség olyan egyenrangú tényező a hőmérséklet mellett, amelyet figyelmen kívül hagyni sohasem lehet. Ezért alkották meg az ú. n. effektív hőmérséklet vagy hatásos hőmérséklet fogalmát, értve rajta azt a hőfokot, amelyen 100% vízgőztartalom esetén ugyanolyan hőérzetünk keletkeznék, mint a vizsgált esetben. Amerikában végzett nagyszámú kísérlet adataiból a szerző feltünteti azokat a hőmérséklet-vízgőztartalom értékpárokat, amelyek ugyanolyan hatásos hőmérsékletet szolgáltatnak. A dolgozat külön fejezetben foglalkozik azzal a hatással, amelyet a szobai falak hősugárzása fejt ki a benttartózkodók közérzetére. Leírja az ennek tanulmányozására szolgáló műszereket (Vernon-féle glóbushőmérő, Missenard-féle rezultánshőmérő, Dufton-féle eupatheoszkóp) és különös figyelmet fordít a külföldön ma már elterjedőben lévő mennyezetfűtésre. A mennyezetfűtés a szobák mennyezetét használja fel sugárzó felületül és ezáltal egy negyedik lényeges tényezőt hoz be a szobában tartózkodó egyének hőháztartásába. Az úgynevezett eredőhőmérséklet ezt a hatást is figyelembe veszi. A dolgozat közli a kiszámításához szükséges grafikonokat. A dolgozat rövid befeiező részében a szerző a helyiségek levegőiének tisztántartásával is foglalkozik és egy táblázatban közli a különféle rendeltetésű helyiségek szellőztetési szükségletének adatait. Nagyobb tömegek befogadására szolgáló helyiségekben általában 15—30 köbméter új levegő bevezetése szükséges óránként, különleges esetekben azonban (dohányzótermek, társalgók, klubhelyiségek, huzamos tartózkodásra berendezve) a szellőzési szükséglet feienként 50 m

3/óra is lehet. Más esetekben nem a benttartózkodó személyek számát, hanem a légszennyező folyamatokat és a helyiség nagyságát kell a számítás alapjául választani, pl. laboratóriumokban, konyhákban stb. a helyiség térfogatának 10—20-szorosával, sőt olykor 20—80-szorosával egvenlő levegőmennyiséget kell óránként biztosítani. Dr. AUJESZKY .LÁSZLÖ. KALINSKE A. A. és HSIA C. H.: Vízfolyások által szállított finom hordalékok mozgásának vizsgálata. iStudy of Transportation of Fine Sediments by Flowing Water. University of lowa, lowa City, lowa, 29. sz. kiadvány, 1945. — 30 o. D. C. 550.8241 Az utóbbi években a lebegtetett hordalék mozgásának vizsgálatánál a turbulens vízmozgás mechanizmusának segítségével jelentős előrehaladás történt. Az eddigi kísérleteket azonban túlnyomórészt viszonylag durva hordalékanyaggal végezték. Elsősorban a kínai folyókra való tekintettel — amelyek rendkívül finom szemcséjű anyagot szállítanak — folytatták le az alábbiakban ismertetett kísérleteket. A kísérleteket derékszögű keresztmetszetű, mintegy 0.70 m széles és kb. 25 m hosszú csatornában végezték. A felhasznált anyag mintegy 0.011 mm közepes átmérőiű 2.67 fajsúlyú silica volt. A lebegtetett hordalék töménységének meghatározásához a Schmidt-féle összefüggés szolgáltatta az alapot, vagyis a nehézségi erő hatására leülepedő hordaléksúly mértékét egyenlőnek vették a turbulens vízmozgás által átvihető hordaléksúly mértékével. A sebességeloszlást a Kármán-féle törvény szerint véve fel egy tetszőleges a vízmélységre vonatkozó C

a és bármely y vízmélységben keresett C töménység arányát végeredményben az alábbi összefüggéssel feiezték ki: C r h/y —

1 1 co/0.4 K/í C

a L h/a —1 J Az összefüggésben h a teljes vízmélységet, <•> a hordalék állóvízben mérhető ülepedési sebességét, r

0 a fenéken fellépő

1 nyíróerőt, vagyis a hordalékmozgatóerőt és ? a víz sűrűségét ielöli. A szerzők szerint természetben végzett mérések és laboratóriumi kísérletek, egyensúlyi állapot mellett, kielégítik a fenti összefüggést. Hasonlóképpen a mérések útján nyert vízsebességek eloszlása is megfelelt a Kármán-féle törvénynek. A kísérletek során — tekintettel a vizsgált hordalék finomságára —• a lebegtetett hordalék eloszlását az egész keresztszelvényben egyenletesnek találták. A kísérletek során kitűnt, hogy a fenékanyag Ci és a lebegtetett hordalék fenékmenti töménységének Ci arányára Lane és Kalinske által már régebben meghatározott összefüggés ilyen finom szemnagyságoknál már nem tekinthető általános érvényűnek. Ezért azt Ci módosították és a — viszonyt most már két nevezetCf len paraméterrel, görbesereggel ábrázolták. A görbesereg használata azonos Lane és Kalinske eredeti összefüggésének használatával, vagyis így is megállapítható, hogy a mért hordaléktöménység esetén feliszapolódás, vagy a meder kimélyűlése várható-e. Az általánosításhoz azonban, —• mint a szerzők is megjegyzik, — további mérések és vizsgálatok szükségesek még. A kísérletek során még a további jelentősebb következtetéseket szűrték le: 1. A lebegtetett hordalék töménysége 11 súlyszázalékig, mint felső határig, semmi határozott befolyást nem gyakorolt a vízfolyás hidraulikus elemeire. 2. Az észlelések szerint fenékhordalékmozgás nem fordult elő mérhető mennyiségben. Dr. BOGÁRD1 JÁNOS. J. PIETRKOWSKI: Elválasztó rendszerű szennyvízcsatornák méretezése. (The Calculation of separate sewers. Civil Engineering. 1947/4. sz., 167. o. — 3 0., 2 á., 5 t. — D. C. 628.22) Csupán szennyvizet elvezető, elválasztó-rendszerű csatorna méreteinek megállapításánál nem az a fontos, hogy mekkora az az átmérő és esés, amely a mértékadó vízmennyiséget kellő biztonsággal elvezeti, hanem, hogy melyik az a legkisebb esés és legmegfelelőbb átmérő, amelynél a csatornacső öntisztítását biztosító vízmélységgel és sebességgel történik a lefolyás. Az így világosan megfogalmazott feladat számszerű megoldása előtt a szerző tisztázni igyekszik, hogy mekkora (a) a mértékadó vízmennyiség, (b) a szükséges legkisebb vízmélység és (c) a sebesség. A két utóbbira elfogadhatjuk a 2 cm, ill. 0.50 m/mp értékeket, nagy kérdés azonban, hogy mekkora lefolvó vízmennyiségnél kívánjuk ezeket biztosítani. Ez az a pont, amelyen az