Hidrológiai Közlöny 1947 (27. évfolyam)

5-8. szám - KÜLFÖLDI SZEMLE - A MISSISSIPPI lebegtetett hordalékának vizsgálata. Ismer-teti: TÖRY KÁLMÁN

112 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY XXVII. éií. 1947. 5—8. szám. Aránylag rövid és -a mérnök- olvasó előtt jólismert alapfogalmaikat tárgyal a hidrometriai rész. Annál jelentősebb a folyók vízjárását tárgyaló harmadik rész, amely a, kötet kétharmadát foglalja el és eredetisége mellett főként az adatok bőségével tűnik ki. Nincs a világnak ismertebb folyoja, amelyet ne ismerné és ismertetne a szerző, és mint geográfus gondosan kikeresi azonos jellemvonásaikat-, hogy, felállítsa a vízjárások rendszerét. (Egyszerű tíjjusok: jégáraktól, óceáni esőktől, trópusi esőktől és a hőtakarók tárolt vizéből táplált hegyvidékei, ill. Síksági folyók, és a felsorolt alapvető típusok összetett, ill. többszörösen összetett változatai.) Az osztályozás során a havi lefolyás indexet (a havi és évi közepes vízhozam viszonyát), továbbá a szélsőségek (a legnagyobb és legkisebb vízmennyiség) arányát veszi alapúi a szerző. Messzire vezetne, ha a részletek ismertetésébe mennénk^ csak felhívjuk a figyelmet erre az oknyömozó természetű fejezetre, amely a típusok bemutatása után sorra veszi' a legfontosabb vízrendszerek vízjárását a Mississippi-tői a Rajnán, a Rhöne-on, Dunán és Pón át a N}lus-ig és a Niger-ig. • Amíg a vízjárás elemzése elvont átlagértékek alapján történik, a kisvizek és árvizek vizsgálata során a folyók tényleges életmegnyilvánulásait ismerjük meg. Itt természetesen nem elégedhetünk meg az abszolút értékekkel; rendszerező törekvésünk a fajlagos vízszállításban talál támpontot, amely a vízgyűjtőterület egységéről lefolyó vízmennyiséget fejezi ki. De az abszolút é3 relatív vízmennyiségi adatok mellett foglalkozik a szerző a kisvizek és árvizek okaival, időpontjával, gyakoriságával, kialakulásával és tartamával is. A kisvízi hozam, 0—10 l/sec. km'

2 között változik (kivételesen eléri a 14—18 litert) és a világ legnagyobb folyóin (Amazonas, Kongó, Mississippi, La Plata-) abszolút értékben 45—50.000 m

3-t jelent, míg •a Duna kisvize Budapestnél 600—650 m

3/sec. Az árvízi hozam az egészen kis vízgyűjtőterületeken (100 km

2 alatt) elérheti a 25.000 l/sec. km

2-t, de a félmillió km

2-nél is nagyobb területre kiterjedő vízrendszereken 25—30 literre is lecsökken. Abszolút számként talán megint az Amazonast idézem 200.000 m

3/sec-os árvizi tömegével. (A Dunáé Budapestnél 8.500 m'»/sec). Az árvizek meteorológiai okait, tárgyalva a rendkívüli esőzéseket típusokba sorolja a szerző és rámutat arra, hogy a hótakaró, —«• a közhiedelemmel ellentétben — inkább mérsékli, mint súlyosbbítja az árvizeket. Az árvizeket okozó esők közt az Apenninek kisebb vízgyűjtőin 500 —800, sőt 950 mm-es 24 órái csapadékokat találunk, a trópusokon 1.000 mm feletti értékeket is, míg pl. a Duna Bécs feletti vízgyűjtőjén (kereken 100,000 km

2) 6 nap alatt hullott 170 mm-es eső okozta az emlékezetes 1899-i árvizet. Az áradás 2!, órás ütemét 7 8 m-es rekordok jellemzik, a vízjáték 25- 30 m-es, egyes szorulatokban 40—60 m is lehet. A vízhasználatok jelentőségének fokozódása a vízhozam hosszúidejű átlagának meghatározására terelte rá a hidrológusok figyelmét. A fajlagos közepes /ízszállításon kívül, amelyet l/sec.\km

2-ben, vagy vízoszlop-magasságban (mm-ben) fejeznek ki, az évi le folyási hányad és a lefolyási -veszteség (a csapadék és a mmben kifejezett lefolyás különbsége) szerepelnek a gyakorlatban. A szerző nagy szolgálatot tesz a műszaki gyakorlatnak, mikor ezeknek a jellemző számértékeknek az alakulását elemzi és, regionális megoszlásukat ismerteti,' mert támpontokat ad a vízrajzilag kellőén nem tanulmányozott vidékek közepes vízhozamának becslésszerü megállapítására. Tárgyalja a közeRes vízhozam hosszabb idejű periódikus ingadozásait is. Az utolsó fejezet a hidrológiának legkevésbbé kimunkált területére, a hordalékkutatáshoz vezet. Az összefoglalás a hidrológiai kutatás jelentőségét méltatja. Amit ezzel kapcsolatban -— az adatgyűjtés és feldolgozás mostoha pénzügyi támogatását illetően hazájának felpanaszol, pontosan ráillik az itthoni viszonyokra is. Pedig a svájci, az olasz, á kanadai, a cseh, vagy a svéd vízrajzi kutatás régen bebizonyította, hogy az évekre kiterjedő, gondos és, alapos adatgyűjtés a vizimunkálatok végrehajtása során mindig kifizetődik. / A terjedelméhez képest bámulatosan tartalmas zsebkönyvet az irodalmi utalások jegyzéke egészíti ki. Dr LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR. \ A MISSISSIPPI lebegtetett hordalékának vizsgálata. (Study of Materials in Suspension. Mississippi Kiver. Technical Memorandum-No. 122—1..— U. S. Waterway Experiment Station. Vicksburg, Mississippi. — 1939. II. 1. — 27 o., 11 t., 83 á. — D. C. 627.157(282.272.7) :550.S24) Az Északamerikai Egyesült Államok viziutainak vicksburgi kísérleti állomása 1937. január és 1938. május között több alkalommal mérést végzett Meyersvillenél, a Mississippi torkolatától mintegy 860 km távolságban, hogy megállapítsa a folyam lebegtetett hordalékának mennyiségét a vízállások függvényében. Mindenekelőtt megállapították a keresztszelvény méreteit, a vízszín viszonylagos esését, mérték a sebességeket, számították a vízhozamokat, a meder érdességét, stb. Azután a szelvény kijelölt függélyeiben, annak különböző mélységeiből mintavevőkkel vízmintákat vettek ki. Végülj az egyes minták szilárd anyagát laboratóriumbán mérték és elemezték. A vízmintákat külön erre a célra készített és a szükséges szerszámokkal és eszközökkel felszerelt tanyahajóról vették. Ennek hossza 13 m, szélessége középen 4 m volt. A vízminták vételéhez három féle mintavevőt használtak. Az ú. n. függőleges mintavevőt a fenék felett 1.2 m mélységtől a vízszínig használták, a fenék közelében a vízszintes mintavevővel, míg magáról a fenékről a fenék-mintavevöve! vették a mintákat. A vízszinről egyszerű vödörrel merítettek vizet. A függőleges mintavevő mintegy 30 cm hosszú és 30 mm átmérőjű fémcső, mindkét végén egy-egy záró szeleppel ellátva. Nyitott szelepekkel eresztik le a kívánt mélységbe, ahol a hirtelen megállás következtében a szelepek zárulnak. A fogva tartott vízzel azután felszínre húzzák. Vele a mintavétel gyorsan ment, de a fenék közelében nem lehetett használni. Itt jobban bevált a vízszintes mintavevő. Ez is fémcső; 60 cm hosszú, átmérője mintegy 2.5 cm, két végén csúszó szelepekkel, alján pedig ütköző lábbal van ellátva. Ezt lassan eresztik le s szelepei csak akkor zárulnak, ha az ütköző a fenekébe ütődik. Az ütközőt hosszabbra vagy rövidebbre lehet állítani, hogy vele a fenék közelében különböző mélységekről lehessen mintát venni. A fenékmintavevő egyik végén zárt cso, a másik végén csapó fedéllel ellátott. Leeresztés közben zárva van. A fenékre érve felnyílik, akkor pár méternyire a víz folyásival szembe húzzák s így fogják be a kívánt anyagot. A víz sebességét a függélyek egyes pontjain a mintavételekkel egyidejűleg mérték. A szárnyfordulatokat 1 percig számlálták. Mérték még a víz hőmérsékletét is. A maximum-minimum-hőméröt a mintavevő timonjára szerelték s így az is egy percig állt a mérés helyén, A Mississippi szélessége Meyersvillenél közel 2000 m; a mérés függélyeit" egymástól 120—180 m távolságban a mérések egész tartamára előre kijelölték. \