Hidrológiai Közlöny 1945 (25. évfolyam)

12 Scherf Emil dr. mindenben megfeleltek! ? Lényegileg a geológiai-petrográfiai alapon való térképezés a Földtani Intézet „agrogeológiai osztályán" még akkor is megmaradt, amikor Inkey Béla 1896 után az erdélyi Kárpátok átnézetes földtani térképezését a Nemzetközi Földtani Térkép számára elvállalta és kikapcsolódott az agrogeológiai osztály munkáiból. Ezeket előbb Böckh János maga, később id. Lóczy Lajos vezette tovább a régi mederben. Mindössze annyi változás történt, hogy immár nem a térképlapok topográfikus beosztása, hanem megyék szerint történt a Dunántúli térképezés. Ellenben lényeges változást hoztak a budapesti, 1909. IV. 14- 24. közt megtartott Első Nemzetközi Agrogeológiai értekezlet határozmányai, amelyek tulajdonképpen egy klimazonális alapon talajdinamikai térképezést írtak elő a jövőre nézve. Ezen irányzat előharcosai Treitz Péter és Timkó Imre voltak, akik egy előzetes oroszországi tanulmányúton megismerkedtek az orosz talajok zónális elhelyezkedésével éghajlati övezetek mentén. Különösen Treitz volt annak az extrém nézetnek a híve, hogy egy és ugyanazon éghajlat alatt bármely talajszubsztrátumon ugyanaz a talajtípus keletkezik. Miután pedig a talajtípusok jellemző sajátságai, hordozói a termékenység faktorainak, e nézet szerint a talajdinamikus térképek a gyakorlatban is közvetlenül felhasználhatók lennének, jobban mint az addig készített térképek. Pedig éppen Glinka K. N., a magyar kutatók kalauzolója a mérhetetlen orosz síkságokon, távol állt ilyen szélsőséges nézetektől. Ő már felismerte, hogy vannak „endodinamomorf" talajtípusok, amelyeknél a talajszubsztrátum tulajdonságai döntőbbek a külső klímánál. Csak éppen odáig nem mert még elmenni, hogy feltételezte volna, hogy a talajszubsztrátum endodinamomorf hatása maga is csak viszonylagos tulajdonság és átmeneti klímákban különbözőképpen érvényesülhet. Az orosz síkságokon nagy övekben azonos talajszubsztrátum előtérbe tolja a klímahatást, mint úgyszólván egyedüli differenciáló talajalakító tényezőt. Egészen más volt azonban a helyzet Horusitzky munkaterületein, a Vágvölgyben és a Dunántúl határszéli dombos területein, ahol a változatos anyakőzet már erősen érezteti hatását a talajalakulásra a külső éghajlattal szemben. Érthető, hogy amilyen becsületes meggyőződéssel tört lándzsát Treitz a klimazonális talajgenetika és annak gyakorlati haszna mellett, éppen olyan határozottsággal harcolt Horusitzky Henrik az ellen, hogy tudományos meggyőződésével ellenkező munkára kényszerítsék. 1929-ben írt, Treitz Péterrel polemizáló cikkében a magyar agrogeológia múltjáról és jövendő feladatairól úgy nyilatkozik, hogy 1919-ben „megmenekedett" az akkor felállított önálló Talajtani Kutató Intézethez való áthelyezéstől. — Ilyen erősen dolgozott tudósunkban az ellenkezés tudományos béklyók elviselése ellen! Hiba volna feltenni, hogy Horusitzky csak merő maradiságból és az új kutatási irányok hiányos ismerete miatt ellenezte 1919-ben a Talajtani Kutató Intézet felállítását. Ő teljesen tisztában volt azzal, hogy milyen fontos lenne többtermelési szempontból egy talaj képződéssel és talajtulajdonságokkal a gyakorlati növénytermelés szempontjából foglalkozó, végeredményben a „termékenység" szövevényes problémáit kutató új intézet megszervezése. Csak azt tagadta határozottan, hogy az ilyen intézménynek a Földtani Intézet agrogeológiai osztályának a keretében volna a helye. Igen reálisan gondolkodó ember volt. Tudta, hogy