Hidrológiai Közlöny 1944 (24. évfolyam)

Földvári Aladár dr.: A kőzetek vízvezetőképességének tényezői

8 Földvári Aladár dr. A magas tiszapartok rétegsorának vizsgálata során feltűnt, hogy a tipikus eolikus löszökben a függőleges irányban mórt vízelnyelőképesség 2—3 szorosa volt a vízszintes irányú vízvezetőképességnek, melyet könyökcső alkalmazásával mértem a magas partokon. Ilyen típuspélda volt a rakamazi magas part szelvénye, ahol a magas fekvés miatt sem a talajvíz, sem a Tisza áradása nem befolyásolta az eredményeket. A rétegszelvény itt a felszíntől számítva: 0,00—1,46 m sötétbarna agyag 1,46—3,84 m eolikus lösz 3,84— sárgaszínű homok A mérés az eolikus lösz felső 1 m-ében történt függőleges irányban a víznyelés értéke kétszer akkora volt, mint a könyökcsővel mért vízszintes irányban. A magyarázatot a tipikus eohkus lösz szerkezetében kell keresni. Ennél nincs vízszintes rétegzés, hanem az egykori növénygyökerek helyén végződött járatok függőleges nagy víz vezetőképességet adtak a löszben. Hasonló jelenséget észleltem a Bodrogközben a nagy agyagtartalmú (kb. 40% 0,002 mm-nél kisebb szemcsét tartalmazó) feketeszínű szívós réti agyagoknál, ahol a nagy agyagtartalom miatt tökéletes vízzáróképességet vártunk, azonban a mocsári növényzet, főleg nádszálak helyén keletkező függőleges irányú üregek magas vízvezetőképességet adtak a kőzetnek. Mivel a duzzasztott víz a magas Tiszapartokon a közel vízszintes rétegek fugáival érintkezik, ezekben a vízvezetőképesség nagyobb lesz, mint a szokásos módon a réteglapok felületén, a réteglapokra merőleges irányban mért vízvezetőképesség értéke. Az ilyen feladatoknál okvetlenül szükség van a vízvezetőképesség rétegzés irányában és arra merőlegesen való megmérésére. Ezt a helyszínen könyökcső alkalmazásával lehet legegyszerűbben megoldani. Laboratóriumi vizsgálatoknál pedig a rétegzésre merőlegesen és azzal párhuzamosan kiszúrt mintákon. Ezek a helyszínen végzett megfigyelések figyelmeztetnek a földtani, rétegzési viszonyok fontosságára a vízimérnöki gyakorlatban. Sajnos a háborús események miatt a mérések folytatása abbamaradt és a mérési adatok nagyrésze is elpusztult. Kétségtelen, hogy a duzzasztott víznívó nagyobb víznyomása miatt a rétegekben nagyobb lesz a vízvezetőképesség értéke, mint amit a helyszínen végzett kis víznyomású (10—20 cm vízoszlop magasság) kísérletekkel mért érték. Azonban laboratóriumi kísérletekkel megállapítható a nagyobb nyomású vízoszlop vízvezetőképességet növelő hatása. A helyszíni kísérleteket, de a laboratóriumi kísérleteket is célszerű ugyanazzal a vízzel végezni, amely a vízi létesítményben szerepelni fog. A vízben oldott sók hatása régen ismert a szemszerkezeti méréseknél (lásd Földvári: Agyagok iszapolása ammóniumhidroxid, nátriumoxalát és nátriummetaszüikát oldatokban. MTA. Matematikai és Természettudományi Értesítő 54 k. 1935. p. 221—277.) Posevitz az óbudai kisceüi agyagterületen állapította meg, hogy a szulfátos víz hatására a vízvezetőképesség erősen megnőtt. („A Rókushegy geológiája, különös tekintettel a suvadásokra" 1935.) Kétségtelen, hogy a folyóvizek kalciumhidrogénkarbonát tartalma, vagy a szikesvizek alkalinitása a kőzetréteg szemcseszerkezetét és ezzel vízáteresztőképességét is befolyásolja.