Hidrológiai Közlöny 1944 (24. évfolyam)

Földvári Aladár dr.: A kőzetek vízvezetőképességének tényezői

A kőzetek vízvezető képességének tényezői írta: Földvári Aladár dr* A vízimérnöki létesítményeknél a kőzeteknek és a talajnak a vízvezetőképességét általában a kőzetmintákon, laboratóriumban végzett mérések alapján számított „k" tényezővel jellemzik. Ez az eljárás feltételezi, hogy a mérések céljára kivett reprezentatív minta egyértelműen képviseli a létesítmény területén levő kőzetrétegeket. Az alábbiakban két gyakorlati példával kívánom a figyelmet felhívni a helyszíni vízáteresztőképesség mérések szükségességére, valamint arra, hogy a „k" tényező értéke azonos kőzetrétegben és az ebből vett minták is a földtani tényezők pl. rétegzés, rétegdűlési viszonyok hatására nagyságrendekkel változik. Az egyik példát a Kassa (Kosice) melletti Csermely (Crmel) völgyben 1938-ban tervezett völgyzárógát 1940 évben végzett földtani elővizsgálatánál tapasztaltam. A völgyzárógát részére kijelölt helyek közül az egyik teljesen fillit területen, a másik agyagpala és fillit területen feküdt. Mindkét kőzet agyag származék lévén a vízzárás szempontjából megfelelőnek látszott: mégis a helyszíni vízvezetőképességi mérések jelezték, hogy az agyagpala rétegei, ill. a fillit palásságával párhuzamos hézagok, a rétegfugák elég tekintélyes vízvezetőképességet kölcsönöztek a kőzetnek. Mivel a felületegységre eső fugák mennyisége a rétegdőléstől függ, a rétegek térbeli helyzete (dőlés, csapás) erősen módosítja a ,,k" értékeket. Adott esetben a fillit a palásság síkjára merőleges irányban gyakorlatilag O vízvezetőképességet mutatott. A tervezett gát helyén észlelt 40°—50° palásság miatt azonban középértékben mintegy 1,5 l/p m

2-enkénti vízvezetőképességet adott. A karbonkori agyagpala vízvezetőképessége 40°—50° dűlésű rétegzés mellett m

2-enként 2,5 l/perc. Összehasonlításként közlöm, hogy ugyanekkor a patak-hordalék víz vezetőképessége 50—120 l/perc/m

2 volt. Megjegyzem, hogy a helyszíni méréseknél a vízvezetőképesség a kezdeti magas értékről asszimptotikusan csökken egy végleges határérték felé, ezért a kísérleteket kellő hosszúsági ideig kell mérni, hogy ez a végleges érték megadható legyen. Az e példára vonatkozó adatoknak a háborús viszonyok után megmaradt részét közöltem a MAFI Évi Jelentése 1943. évi befejező részében 76—78 oldal -f- 1 tábla melléklet 1953-ban kiadott kötetében. A másik figyelemreméltó példát lazakőzetekből álló alföldi területen tapasztaltam. 1938-ban Sümeghy József osztálygeológussal a Tiszalucnál tervezett duzzasztógát hatására a Bodrogköz vidékén várható vízveszteségek megállapítására végeztem méréseket. (Lásd MAFI Évi Jelentése 1936—38. évekre I. köt. 119. old., Lóczy Lajos igazgató jelentése az 1938. évről). * Előadta a Hidrológiai Szakosztály 1944. február hó 23-iki szakülósón.