Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: A Keszthelyi-hegység és a Hévíz hidrológiájáról

A Keszthelyi-hegység és a Hévíz hidrológiájáról 17 pedig a fúrás helye maga is alacsonyabb szinten fekszik mint 120 m, úgy pozitív felszökő vizet kapunk, mint pl. a keszthelyi ligeti, balatonparti, edericsi szénkéneggyári és tapolcai állomási ártézi kulák esetében. Ahol maga a fődolomit is felszínre kerül 120 m-nél alacsonyabb szinten, ott rendkívül bővizű karsztforrások fakadnak belőle. Ilyen helyek a hegység DNy-i, Hévíz és Egregy közti, valamint DDK-i, Gyenesdiás— Vashegy—Györök-vidéki peremei. Az egregy-hévizi részen innen fakadnak a dobogói források s tovább északra csaknem a gyöngyösi csárdáig több, láthatatlan, tudomásul sem vett forrás, amelyek a Gyöngyös-patak eme szakaszának feltűnő kiszélesedését és vízbőségét s a Lóczy-ié\e térképen is látható tőzeges „berektalaj" kifejlődését eredményezik. A berektalaj északi határa ennek megfelelően egybeesik a 120 m-es rétegvonallal. Itt jegyezzük meg, hogy az említett dobogói forrásokat már Dornyay Béla karsztforrásoknak minősítette az 1934. évben megjelent kitűnő és sok értékes új földtani és hidrológiai adatot is tartalmazó balatoni útikalauzában. Ezzel tudomásom szerint ő utalt először a Keszthelyi-hegység karsztvíztükrére, a karsztvízszintet 115—116 m magasságban állapítva meg. A hegység gyenesdiás-balatongyöröki peremének vízbőségét már id. Lóczy is kiemelte. Itt fakad a gyenesdiási Szentjános-forráscsoport kb. 116 m magasságban, a diási hg. Festetics-féle vízvezetéki forrás, a vashegyi Örzsekút és a györöki Malom-források a Csereze-hegy DNy-i lábánál levő 12

h csapású törésvonal mentén 112—115 ni magasságban, továbbá a Szentmihály-kápolnadomb peremének forrása 105.4 m magasságban, végül a györöki kápolnadombi ,,Kilátói-forrás" kb. 118 m magasságban s a tőle ÉÉK-re 0.6 km-re kb. 117 m magasságban levő forrás. Ezek a karsztvíz megcsapolásának pontjai ott, ahol nagyrészt törésvonalak mentén a fődolomit elmetsződik a felszínnel a karsztvízszint alatti magasságokban. E forrásokról Dornyai (3) ismerte fel először, hogy nem mindig a „pannóniai-pontusi homok alól", hanem a dolomit törésvonalai mentén törnek elő. Nem látszik valószínűnek, hogy ezek tekintélyes mélységből, törésvonalak mentén felszálló források lennének, hiszen ebben az esetben hőmérsékletük nem egyezne meg a körülbelüli évi középhőmérséklettel (lásd a II. táblázatot), hanem annál jóval magasabb lenne. Inkább a kb. 120 m magasságig a dolomit hasadékait többé-kevésbbé egyenletesen kitöltő karsztvíz természetes kibuggyanásának helyei ezek, ahol a karsztvíztartó dolomit a törésvonalak mentén a 120 m-es szint alatt elmetsződik a felszínnel. Stiny ,,

Kerbquelle" csoportjába sorolhatók. Vannak e források közt azonban olyanok is, amelyek nem közvetlenül a dolomitból jönnek a felszínre, hanem a dolomitot fedő átnemeresztő pontusi agyagon települő áteresztő, pl. murvarótegen folynak ki. Végeredményben azonban ezek vize is a közeli törésvonal mentén megcsapolt 2