Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Szabó János: A székesfőváros csatornaépítkezései, tekintettel az agresszív vizekre

312 Szabó János század végén a régi téglafalazatú csatornákról a technikusok örömmel tértek át a betoncsatornákra. Ma az a helyzet, hogy újra vissza kell térnünk a tégla, most már azonban különleges minőségű tégla alkalmazására. A bitumenhabarccsal falazott téglacsatorna a hézagoknak ugyancsak habarccsal való kitöltése és lesimítás után teljesen sima falazattal állítható elő, tehát a vízvezetés szempontjából nem hagy hátra kívánni valót. Vizzárósága is mindenben megfelelőnek bizonyult. Természetesen az említett újabb csatornaépítési irányelvek drágítólag hatottak. Elég e tekintetben jellemzésül csak azt megemlíteni, hogy 1 in

3 kisebb szulfátos töménység esetén alkalmazott bitumenhabarccsal rakott mész-szegény pillértégla-falazat mai ára 140 P; a nagy töménység esetén szóbajövö tiszta klinkertégla-falazat m

3-re pedig a 270 P-t is eléri. Szembeállítva ezeket az árakat 1 m

3 300 kg cementet tartalmazó jó minőségű beton 50 P/m

3 egységárával, a bitumenhabarcsos falazatok magas előállítási ára szembeszökő. Figyelembe kell azonban venni, hogy a főváros kereken 800 km hosszú csatornahálózata mintegy 60 millió pengő vagyonleltári értéket képvisel. Fontos közületi érdek tehát, hogy kellő gondossággal és mérnöki előrelátással ezt az ilyen nagy értéket képviselő csatornahálózatot kellő építési módszerek alkalmazásával megóvjuk az időelőtt való elpusztulástól. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a folyó évben érvénybe lépett új Építésügyi Szabályzat alkotásánál ugyancsak figyelemmel volt arra, hogy szulfátos talajvízbe kerülő építmények állékonysága megfelelő óvintézkedésekkel biztosíttassák A 415. §-ban foglaltak szerint „a talajjal, vagy talajvízzel érintkező beton és vasbeton alapokat, valamint a kő- és téglafalak habarcsanyagát a talaj- és a talajvíz káros vegyi hatása ellen tartósan és megbízhatóan meg kell védeni". E szakasz a talajvíz szulfáttartalmának töménysége szerint a védekezési módozatokat több fokozatban írja elő. Meg kell jegyezni, hogy ezek az előírások enyhébbek, mint a csatornaépítésnél betartandó szabályok. Ennek az az oka, hogy a kétféle építménynek a talajvízben való helyzete különböző. Építményalapozásnál ugyanis a talajvízbe tömör betontömeg kerül, ezzel szemben a csatorna vékonyabb vastagságú fala a külső talajvíz-teret elválasztja a csatorna belső űrszelvényétől. Ilyen helyzetben a talajvíz kisebb-nagyobb nyomással a betonfalon keresztül a csatorna belső űrszelvényébe igyekszik beszivárogni. Ha még oly kis mértékben is, a talajvíz a csatorna belső terébe utat talál, akkor a szivárgó talajvízzel mindig új és új káros anyagok érintkeznek a csatorna falával, tehát a kémiai tömeghatás ilyen folyamatnál megsokszorozódik. Figyelembe kell még venni azt is, hogy — amint azt már említettem — a szigetelés a csatornánál nehezebben hajtható végre és sokkal körülményesebb, de nem is olyan megbízható,