Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Zaitz László: A városok csatornázása

292 Zaitz László tornát annak elkészülte után be is temették, a csatorna alatt mélyen húzódó kavicságy a talajvizet elvezeti. A fővárosban a rákosvölgyi és kelenföldi részeken a csatornaépítés befejezése után a kutakból általá­ban a víz kiapadt, a nedves pincék és alacsonyan fekvő nyirkos lakások pedig kiszáradtak. Ha figyelembe vesszük, hogy a nedves lakás mennyi izületi bajnak, a reumának, a csonttuberkulózisnak lehet okozója, akkor a csatornázásnak ezt a talajvízszintleszállító hatását a lakosság egész­ségének szempontjából külön kell értékelnünk. Az utóbbi években Németországban a kölcsönökből a lakásépítke­zések, valamint a végrehajtott szükségmunkákkal kapcsolatban különö­sen a vidéki városok csatornahálózatát fejlesztették nagymértékben. Tet­ték ezt éppen egészségügyi és nemzetgazdasági szempontból. Rájöttek ugyanis arra, hogy a lakosság ellenállóképessége a fertőzésekkel szem­ben a háború és az azt követő rossz gazdasági viszonyok miatt amúgy is meggyengült s a fertőző betegségekre hajlamosabb lett, mint a háború előtti években volt. A fertőző betegségekkel szemben való harcban pe­dig a lakosság városias együttélése mellett a csatornázás egyik leghaté­konyabb fegyver. Minden betegség, amit meg lehet akadályozni, nagy nemzetgazda­sági értékek megmentését jelenti, mert eltekintve attól, hogy az egész­séges nép jobbat és többet tud termelni, mint a beteg, de a kórházak és betegpcnztárak igénybevételének elmaradásával, valamint a munka­képtelenség csökkenésével a gazdasági életben tényleges megtakarítások is jelentkeznek. A mi vidéki városaink sajnos nem követték ezeket az elveket, mert amikor külföldi kölcsönöket beruházó célokra könnyen lehetett szerezni, a legtöbb helyen inkább szállodákat és strandfürdőket építettek. így állott elő azután olyan helyzet, hogy például a közel 50.000 lakosú Kiskúnfélegyházának van igen szép szállodája és fürdője, ellenben csa­tornázása nincs. A legutóbb fellépett tífuszepidémia miatt 58.000 oltást kellett adni a lakosságnak. Ennél az esetnél nemcsak a nagymennyi­ségű oltóanyag költségei jönnek figyelembe, de a munkaidőveszteség is, ami a tanyai lakosságnak az oltásokra való behívásával együtt járt, te­kintetbe véve azt is, hogy a lakosságot legtöbbször csendőrökkel s köz­igazgatási erőszakkal kellett az oltásokra kényszeríteni. Az itt előadottak alapján tehát, ha a háborúban s az azt követő idők rossz gazdasági viszonyai közepette amúgy is legyengült népünk egészségi viszonyait javítani akarjuk s ha a lakosságtól elsősorban a fertőző tömegmegbetegedéseket kívánjuk távoltartani, ezt a törekvésün­ket úgy tudjuk minél hatékonyabban elősegíteni, ha a városok csator­názásának ügyét minden rendelkezésre álló módon támogatjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents