Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Morvay Endre dr.: Az 1940. és 1941. évi árvizek

Az 1940. és 1941. évi árvizek 281 határáig még szabályozásra vár. A külső részeken mezőgazdasági mívelésre használt területeken folyik, de később, különösen a XIV. kerületben, kis családi házakkal beépült helyeket szel át. A Rákospatak kiöntései hirtelen beálló olvadásnak és nagyon csapadékos időjárásnak voltak a következményei, s a beépített vidéket erősen fenyegették. Figyelembe kell még venni az altalaj élő vizeit is. Az árvizek, a magas vízállások idejében az altalaj vízzel telítődik, a talajvizek magasabbra felnyomódnak s a felszínen, mint belvizek jelentkeznek, elvezetésük rendszerint igen gondos és nehéz munkát kíván. Mivel mélyebb területeken jutnak felszínre, a belvizek nem vezethetők be szabadon a magas vizeket levezető árkokba, patakokba. Ezeket a belvizeket alkalmas helyeken ugyancsak szivattyúzással kell átemelni az árkok, patakok medrébe, a csatornahálózatba. A Római-fürdő területét, Buda és Pest mélyebben fekvő részeit és pincéit számos helyen kellett szivattyúzással vízteleníteni. A régi adatokból, feljegyzésekből megállapíthatjuk, hogy városunkat igen gyakran pusztította az árvíz. A XVII. századnál régibb idők nem szolgáltatnak biztosabb nyomokat. Tudjuk, hogy a Duna kanyargós, elfajult medrében sok sziget volt, valószínű, hogy sok volt a jeges árvíz. A XVIII. századbeli feljegyzések már az árvizek magasságairól is beszámolnak, de pontos adatokat szolgáltatnak a Duna meder javítására, szabályozására vonatkozó javaslatokról és intézkedésekről is. A Duna kanyarjait átvágták, a pusztító árvizek ellen védtöltéseket, gátakat emeltek. Pestnek és Budának mélyebben fekvő területei azonban árvizek idején komoly veszedelemben voltak. Az 1838. évi nagy árvizet a Csepel-sziget északi csúcsánál, úgyszólván a fenékig befagyott jégtorlasz okozta. A Duna jeges áradata a fővárost a budai hegyektől Pest külvárosáig, északtól délre a Lipótvárost, a Terézvárost, a Belvárost, még a külső Józsefvárost és a Ferencvárost is teljesen elborította. A várost mintegy 2 km szélességben és egész hosszában elöntötte, áttörte a város védőgátjait. Ez a 9.29 m-es árvíz a legnagyobb az eddig ismert árvizek között. Ez a pusztulás adta meg a lökést a város újjáépítésére, belső területének mintegy 1.5—2 méteres feltöltésére, a Duna folyam szabályozására, a parton védőművek megépítésére. A cselekvés, a végrehajtás azonban a pénzügyi nehézségek, a szakviták, valamint a szabadságharc és az azt követő nehéz politikai viszonyok miatt igen elhúzódott, csak 30 év után valósult meg. A Fővárosi Közmunkák Tanácsát életrehívó 1870 : X. t.-c. alapján indultak meg a legfontosabb és legszükségesebb munkálatok. 1871-től 1875-ig így épültek meg a belső rakpartok, annakidején még csak 7.58 m magasságban; a fővárosi szakaszon szabályozták a Duna medrét, amely a Gellérthegy alatt nagyon elszélesedett, sekély, zátonyos volt, szabá-