Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

II. FEJEZET: A karsztvíz - Vígh Gyula dr.: A karsztvízkutatás kérdése a budai hegységben

112 Dr. Vigh Gyula a 120 m körül remélt karsztvízszint alá lehet jutni és onnan a megfelelő hosszúságúra kihajtott tárókkal feltárni annyi járatot, amennyi a kívánt vízmennyiséget szállítani tudja. A második mélyen fekvő terület a Rókahegy K-i lejtője, ahol a nagy kőfejtőkben ugyancsak erős hegymozgások nyomait találjuk. Ez a terület még nincs részletesen kidolgozva. Ez nem látszik olyan biztatónak annak ellenére, hogy a közelében fakadnak az Árpád-fürdő természetes és fúrással feltárt forrásai. Figyelmet érdemel ugyanis az a körülmény, hogy az 1934. évben mélyített két fúrásban több, nagyobb átmérőjű, teljesen száraz hasadékot harántolt a fúrás s az egyik fúrás 80-ik méterében lévő hasadékából 1300 l/perc 23° C víz szökött a felszín fölé. További kutatásra alkalmas terület a solymári völgy laposa. Ennek alján a vörösvári bányák feltárásai alapján megvan a triász dolomit, amelyből 4.3 m

3/p. vízbetörésük is volt. A feltárás egyedül célszerű módja, ha költségesebb is, a lejtős aknával való lehatolás, melyből a karsztvízszint alatt a szükség szerint lehet feltáró vágatokat kihajtani. Egyes helyeken legföljebb kutató fúrások mélyítésére volna előbb szükség, hogy ahol nem dolomit, vagy mészkőben indulna az akna, a dolomit, vagy mészkő fekvéséről biztos adatokat szerezzünk. Ügy a Budaörs melletti 24 Ökrös-hegy, mint a csillaghegyi Rókahegy alkalmas arra, hogy az egész vízműtelep gépházával, irodájával a hegybe helyeztessék be, sőt még a kémény is sziklában fúrható ki úgy, mint azt hallomásom szerint a csehek tették uralmuk idején a tót földre költöztetett Skoda-művekkel. Ugyanez a megoldás alkalmazható, nagy valószínűség szerint, a Solymári völgyben is. Azt az elgondolást, amelyet Pávai Vajna F. a már hivatkozott újságközleményben vet föl (38. sz. irod.), hogy a Bécsi-út melletti nagy téglagyárak agyagfejtő gödrének mély pontjáról táróval közelítsék meg a cca. 400, illetve 750 m-re fekvő alaphegységet, nem tartom szerencsésnek. A cél az volna, hogy a dolomitnak támaszkodó budai márga és kiscelli agyag által felduzzasztott s 131 m magas szintűnek feltételezett karsztvizet a táró végéről kihajtott lejtős aknával tárják fel abban a reményben, hogy a vizet esetleg emelni sem kell. A téglagyárak ellenzése, a megcsúszott lejtörészen való áthatolás a táróval óriási nehézségeket okozna. S az esetleges átharántolt víztartalmú homokréteg vizének a lecsapolását is csak addig tudom elképzelni, amíg a törvényszerű leszívási tölcsér kialakul, azután a fölösleg megmaradna állandó túlfolyásnak és — bajnak. Olcsóbb, egyszerűbb a hegy lábánál indulni lejtős aknával, de ez is a Margitsziget külső védőterülete még. A karsztvízkutatás problémája nehéz és sok körültekintést, óvatossá-