Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

I. FEJEZET: A mélységbeli vizek - Sarló Károly dr.: Rövid tájékoztató a budapesti meleg források újabb vizsgálatáról

98 Dr. Sarló Károly napján megméri a levegő hőmérsékletét és nyomását, a forrásvíz hőfokát és vízhozamát, feljegyzi a csapadék mennyiségét, a szél irányát és erős­ségét, a Duna vízállását és még más, a kívánt cél elérése szempontjából nem kevésbbé fontos adatot. Az ebben a két osztályban összegyülemlő, ugyanazokra a napokra és forrásokra vonatkozó — tehát forrásonkint és évenkint 104 vizsgá­latra támaszkodó — gazdag adathalmazból bizonyára fényt lehet majd deríteni azokra az összefüggésekre, amelyek e forrásvizek chemiai ösz­szetétele és az előbb említett külső tényezők között fennállanak. Mindezek a kutatások azonban most még csak kezdeti állapotban vannak; ha azonban olyan adattömeg birtokában leszünk, amelyből inár joggal lehet valamit kiolvasni vagy ma még sok nyitva maradt kérdésre kielégítő feleletet kapni: úgy meggyőződésem, hogy sem a Gyógyhelyi Bizottság, sem pedig az ennek keretében működő Fiirdökutató Intézet vezetősége nem fog elzárkózni attól, hogy ezeknek a vizsgálatoknak adatai és az azokból levonható következtetések Közlönyünk hasábjain megjelenhessenek. Kurzer Bericht über die neueren Untersuchungen der Budapester Thermen. Von Dr. Karl Sarló­Die systematische Untersuchung der Budapester Thermalquellen begann im Sommer 1938, als das Forschungsinstitut für Rheumatismus und Bäderkunde gegründet wurde. Die sowohl vom theoretischen wie auch vom praktischen Gesichtspunkte aus wichtige Tätigkeit dieses Instituts wird jetzt bereits in vier Abteilungen ausgeübt: I. Theoretisch-medizinische Abteilung II. Praktisch-klinische „ III. Chemische „ IV. Abteilung für Quellenforschung. Die ersten zwei Abteilungen befassen sich mit den Thermen aus­schliesslich vom medizinischen und heilkundlichen Gesichtspunkte aus und begannen ihre Tätigkeit im Sommer des Jahres 1938. Die III., sog. chemische Abteilung des Forschungsinstitutes im Ver­bände des Hauptstädtischen Chemischen Institutes richtete ihr Labora­torium — vorübergehend und ausschliesslich aus der Opferbereitschaft der Hauptstadt — in einem Raum des Rudas-Bades ein. Infolge der durch:

Next

/
Thumbnails
Contents