Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

'58 Horusitzky Henrik lerakó mocsarak, a Duna is mélyebben fűrészeli be magát a hegység lábához, megcsapolva és leszállítva a magasan kiömlő levantei hévforrások vizét. Ezzel el is hagytuk a harmadkort, hogy a negyedkor idősebb szakaszába, a pleisztocénba lépjünk át. VII. A pleisztocén (diluvium). A fiatal harmadkor lezajlása után, amikor a Ievantikumban az édesvízi mészkő leülepedése is befejeződött, a pleisztocénban fővárosunk területének kialakításában elsősorban a vízi erők fejtettek ki legnagyobb működést. A folyóvizek völgyeket véstek be, vagy a meglévőket szélesbítették, s a> magaslatokat letompították, evvel egyidőben azonban másutt a lapályokat és mélyedményeket fel is töltötték. Uj terraszok alakultak, s így Budapest mindig jobban és jobban magára öltötte mai geológiai képét. A pleisztocén folyamán a klima is erős változáson ment keresztül. A hőfok fokozatosan alább szállott annyira, hogy beállott a pleisztocénkori első jégkorszak. Az első jégkorszak idejében azonban nálunk nem szabad gleccserek működésére gondolnunk, hanem csupán nagyobb vízárakra, morénaszerii üledékeket is hátrahagyó jégzajlásokra, amelyeknek nyomait a Budai hegységben, a Duna-menti magasabb dombokon megtalálhatjuk, még pedig körülbelül 150 méter körüli magasságban, az Adriai tenger színe felett. A jelzett magasságig a jégzajlásokkor a jégtáblákon befagyva, odaszállított agyagos-, homokos-, murvás-, kavicsos-, sőt görgeteges-kevert kőzeteket találunk, bizonyítékául annak, hogy ezen képződmény tisztán fluviatilis hordalék semmiesetre sem lehet, amint ez eddig az irodalomban ismeretes volt. A Duna régi folyami kavicsa is megvan Budapesten, de csak a Duna folyam balpartján, ahol mint terraszkavics, 1 10 méter körüli magasságban fekszik. A Duna jobb oldalán ilyen folyami kavics a pleisztocén-korszakból ismeretlen. Amint a folyóvizek szűkebb területekre szorultak, vízszintjük is fokozatosan alábbszállott, s avval egyidőben alábbszálltak a forrásvizek is, úgy a szivárgó rétegbeli vizek, mint a mélységbeli hévvizek is. Amint az előbbeni fejezetben olvastuk, a levantei édesvízi mészkő 350—500 méter magasságban rakódott le, amely magasságban a levantikum hévforrásai feltörtek. Ugyanezen thermális vizek nívója lassan alább szállott és az első jégkorszak idejében már jóval alacsonyabban, még pedig 150 méter körüli magasságokban fejtették ki iiledékképző működésűket. Ezen édesvízi mészkő, mésztufa, travertino vagy limnokalcit néven ismert forrásmészkö lerakodása állandóan folytatódott tovább az első jégkorszak után is, mialatt az idő lassan szárazabbá, mérsékeltebbé változott. Abban az időben Budapest dombjain már sivatagi szél miikö-