Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

Buda hidrogeológiája 25' noniai időszakot általában alsó és felső pannonra szokták osztani. A nagy melanopsziszokkal (lyrceákkal), s a Congeria subglobosa nevű congériával jellemzett alsó pannon kisebb elterjedésü Budapest környékén, s a fővárost, illetve környékét, Csömörön, Cinkota, Mátyásföld környékén, a kőbányai téglagyárak területén s a tétényi fennsíktól délre körülölelő hatalmas pontusi terület legnagyobb részt a felső pannon üledékeit tárja fel. Az alsó pannonba tartozhatnak Budán azok a vörös limonitos konglomerátok, melyeket Vendl Aladár (327) egykori deltaszerű törmelékkúpok maradványainak tart, melyeken a Széchényi-hegy környéki említett tavi üledékek települnek. Ez utóbbiakban Lörenthey Imre (221) a felső pannon két szintjét: a mélyebb, Congeria trianguláris és a magasabb, Congeria romboidea jellemezte szintet határozta meg. A Disznófőnél a felső pannon üledékekből Lörenthey számos melanopsist és egyéb csigafajt gyűjtött, pontosan megállapítva így a képződmény korát. A földkéreg meggyülemlett erői a pontusi—pannóniai időszakban újra erősen forrongani kezdtek. A Dunántúl bazaltvulkánjai a legjobb tanúi ezeknek a forrongó alvilági erőknek, melyek, ha vulkáni kitörésekre nem is vezettek, otthagyták nyomukat fővárosunk területének, elsősorban a Budai hegységnek földrajzi képén is. A meghasadozott földkéregben itt tekintélyes kéregmozgások, emelkedések és süllyedések mentek végbe, s a hegység e hasadékok menti elmozdulásokkal, vetődésekkel mindinkább széttagolódott azokra a rögökre, melyek a hegység mai képét jellemzik. Az ördögárok hatalmas hasadékvonala, a később a pesti síkságot lesülylyesztő és a Budai hegységtől elválasztó hatalmas peremi törésrendszer keletkezését már a pliocén idősebb szakaszának, a pannon időszaknak a végén fel kell tételeznünk, mert ezek a hasadékrendszerek nyitották meg azokat a hévforrásokat, melyek a pliocén fiatalabb szakaszában, a levantei időszakban már működtek. A pannon-időszak vége tehát az az idő, mikor a természet megrajzolta fővárosunk mai képének első alapvonásait. A levantei időszakban a Széchényi hegy környéki zárt pontusi tó már teljesen kiédesedik, mocsárrá alakul át, melynek élővilágát és képződési körülményeit Szentiványi Ferenc (352) tanulmányozta részletesen. Ugy ebbe a mocsárba, mint a környék számos mélyedésébe bőven öntötték vizüket az előbb említett hasadékrendszereken feltörő langyos források is, s ezzel egyidőben képződtek e forrástavak vizéből a likacsos levantei mészkövek. Másutt már hatalmas folyók hömpölygették hullámaikat, kavicstorlaszokat hagyva ránk a levantei időszakból emlékül, mint a balparti Mastodon-kavicsok, melyekből a fiatal pliocén óriási ormányosainak, a mastodonoknak maradványai kerültek elő. A levantikumban már itt mosta a Budai hegység lábait az Ős-Duna, tehát a főváros területének földrajzi képe nagy vonásokban már kialakult. A levantikum végével lassankint kiszáradnak az édesvízi mészkövet