Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

'50 Horusitzky Henrik folyamán végül már végleg elhagyja a Budai hegységet, melyből a keleti nagyobb, a miocénben már összefüggően kifejlődő szárazulatból kiugró félsziget alakul. Ennek a félszigetnek déli partján találjuk meg a felső oligocén homokos, kavicsos, még agyag betelepüléseket is tartalmazó üledékeit, a Kelenföld déli részétől a tétényi plató felé, ahol különösen Budafokon találjuk meg a felső oligocén-tenger élővilágának maradványait, különösen az e rétegekre jellemző Pectnnculus obovatus nevű kagyló vastaghéjú teknöit bőven tartalmazó agyagos, homokos, kavicsos üledékeket. Pest területét ebben az időben még elborította a tenger, s itt a fúrások még feltárták a kiscelli agyag felett az elsekélyiilő felső oligocén-tenger üledékét. A felső oligocén lezárulásával valószínűleg újra szárazra kerül rövid időre ez a hegység félszigetét szegélyező lapos terület is, éppen a kiscelli agyag leülepedése óta tartó folytonos egyenletes (epirogenetikus) emelkedés következtében. A tenger a miocén beköszöntével foglalja majd csak el itt újra helyét, a Budai hegységet azonban már ez sem tudja elborítani. V. A miocén. Az óharmadkor utolsó szakaszát, az oligocén végét, melyet felsőoligocénnek, vagy kattiennek neveznek, a tenger lassú, fokozatos visszahúzódása, a terület fokozatos, egyenletes emelkedése jellemezte. Ez a kiemelkedés fővárosunk területét is a tenger szintje fölé emelte az oligocén végén. Az újra előnyomuló alsó miocén tenger már megtorpant a Budai hegység déli lábánál, a hegységet, a pesti oldalon hozzácsatlakozó félszigettel együtt, Fóton, Cinkota környékén, majd Csepelsziget északi végén nyomozható parti övvel ölelte körül. Az alsó miocénnek ezen ősföldrajzi képét Horusitzky Ferenc (293) rekonstruálta. A Budai hegység déli lábánál a Budafok környéki feltárások tárják fel az alsó miocén kavicsos-homokos üledékeit, melyek a budafoki Dunamederből is előkerültek a kotrási munkák folyamán. Az alsó miocén üledékeit e helyeken a kövületek igen nagy bősége jellemzi. Különösen a legyezőalakú, úgynevezett fésűs kagylók — Pectenek — jellemzők ezekre az üledékekre, melyek valósággal a mai Földközi tenger kagylóhéjakban bővelkedő partjaira emlékeztetik a budafoki feltárásokat tanulmányozó kirándulót. Valóban az ősi Földközi tenger idáig követhető parti zónájának üledékei ezek, s ezért nyerték a mélyebb miocén rétegek a „mediterrán üledékek" nevét. Az alsó miocént (aquitánien és burdigálien) a régebbi irodalom még általában mint alsó mediterrán emeletet idézi. Nem teljesen tisztázott még az a kérdés, hogy az alsó miocén végén megszakította-e egy újabb általánosabb szárazföldi epizód az üledékképződési.