Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

Buda hidrogeológiája 25' A Szent-Gellérthegytől a Törökugratóig követni lehet azt a konglomerátot, melyet a priabonien tengerének hullámverése alakított ki a part törmelékéből. A partot itt alkotó szaruköves dolomitokból származik az a sok szarukő és tűzkődarab, melyet a konglomerátban találunk. A szakirodalomban ezt a kőzetet ezért tűzköves breccsia, vagy tüzköves konglomerát néven találjuk idézve. A partokat ostromló hullámverés, mely az egykori partot elpusztította, lenyeste, a felső eocén tenger utolsó offenzíváját vezeti be. E rövid visszahúzódás után a tenger újra előrenyomul, elborítja a rövid időre kiemelkedett szárazulatot s márgákat rak le a dolomitig letarolt felszínre, vagy a nummulinás mészkövekre. Ezekben a márgákban is vannak még nummulinák, de kisebb alakok, s kőzetalkotó tömegben lépnek fel itt is az orbitoidák, vagy ortophragminák, ezért nevezte el Hofmann e szintet „felső orbitoidás szint"-nek. A legjellemzőbb azonban e márgákra a mohaállatok maradványainak, a bryozoáknak a tömege, melyek hemzsegtek itt a priabonien sekély tengerében. E márgákat ezért általában „bryozoás márgák"-nak nevezik, melyek igen elterjedt kőzetei a Budai hegységnek. A bryozoás márgával a régi beosztás szerint voltaképpen lezáródott az eocén. A tenger visszahúzódását azonban itt nem tudjuk megfigyelni, s a bryozoás márgák fokozatosan látszanak átmenni felfelé egy már bryozoamentes márgába, melyet általában az alsó oligocénbe, tehát az óharmadkor fiatalabb szakaszának aljára helyeztek. Emiatt a folytonosság miatt, s mert a Budai hegység legnagyobb arányú földtörténeti eseményei a budai márga és az oligocénnek ezt követő üledékeinek képződési ideje közé ékelődnek, Ferenczi István (289) a budai márgát célszerűnek látja még az eocénhez csatolni és az eocént vele lezárni. A budai márga helye a földtörténeti kortáblában voltaképpen elméleti kérdés, s nekünk meg kell itt elégednünk azzal, hogy e szint hovatartozásának egyelőre vitás voltára rámutatunk. A budai márga üde állapotában kékesszürke, oxidált állapotban sárgás, többnyire jól rétegzett, s későbbi hévforrások által sokszor elkovásított, gyakran lemezes kőzet, melyből parányi egysejtű lényeknek, foraminiféráknak nagy tömege iszapolható ki, s már ebben a kőzetben fellép a következő szintnek már középső oligocén agyagos üledéknek, a kiscelli agyagnak jellemző foraminiférája a Clavulina Szabói, melynek alapján Hantken Miksa (113) a kiscelli agyagot és a budai márgát ,,Clavulina Szabói" rétegek néven egy csoportba foglalta össze. Már az elmondottakból kitűnik, hogy az eocén előtt számolni kell már a Budai hegység rögökre tagoltságával, amennyiben már az eocén folyamán depressziók, medencék és szigetként kiemelkedő rögök tarkították a terület ősföldrajzi képét. Ez a tagoltság elsősorban a kréta- és harmadkor határán lezajlott hegyképződési időszak, úgynevezett „orogén