Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

Buda hidrogeolóíriája 247 Az Erzsébet-sósfürdő vizét először Kitaibel Pál tanulmányozta. Ő fedezte fel a víz gyógyító hatását 1804-ben. Mint gyógyfürdő azonban csak 1853. év november hó 14-én nyílt meg, amikor a császári magyar Helytartótanács a fürdőintézet megnyitását engedélyezte. A fürdőtelep első tulajdonosa Schleisz György budai polgár volt, akinek veteményes kertje állott a fürdő mai területén. Schleisz már a következő évben társult Unger József budai városi gyógyszerésszel, aki a gyógyfürdőnek komoly propagandát csinált. Unger József röviddel később magához váltja a fürdőtelep kizárólagos tulajdonjogát és azt haláláig, 1865-ig meg is tartja. Ekkor 10 tagú konzorcium veszi át a fürdőt, a forrásokat pedig Mattoni Henrik császári tanácsos szerzi meg, s vizüket budai királyi keserűvíz néven hozza forgalomba. Mattoni 1881-ben az egész fürdőtelepet megvásárolja és évente erősödő lendülettel fejleszti, úgy magát a fürdőt, mint a gyógyvízexportot. Mattoni után báró Kozmitza Miklós veszi meg a fürdőt, aki 1915. évben válik meg a fürdőtől, amikor a Magyar Jelzálog Hitelbank érdekkörébe tartozó és újonnan alakuló részvénytársaságnak, a Városfejlesztő rt.-nak adja át. 1917-ben a Városfejlesztő rt., mint tulajdonos adja át a helyét a mai gazdának, az akkor alakult Erzsébet Sósfürdö- és Forrásvállalat Részvénytársaságnak. Az Erzsébet-sósfürdő fenti vázlatos történetét a fürdőigazgatóság ismertetése alapján közöltem. A fürdő forrásainak, illetve kútjainak védőterületét még Mattoni Henrik szerezte meg, amiről szóló okmányt Darányi Ignác földmívelésiigyi miniszter helyett Feilitzsch báró államtitkár 83.959/1904. szám alatt 1905. év február hó 17-én írta alá. Az Erzsébet királyné-sósfürdő védőterületét meglehetősen szűk határok közé szabták. A fürdő melletti kutak vizét sokáig ivókúrák céljaira is használták, még pedig a telepen levő Ilona kútvizet, a teleptől délre a Széchenyi István-, Heinrich-, István- és Deák Ferenc-kutak keserüvizét. Épúgy használatban volt e célra az elsoroltakhoz közel, az Etele-úttól délre terjedő Aesculap keserüvíztelep, melynek több kútja szolgáltatta a gyógyvizet, ivókúra használatára. Az Aesculap keserűvíz meglehetősen el is volt terjedve. Most már az Aesculap-telep teljesen megszűnt, s a többi keserű-sós kutak vizét itt ivókúrának már alig használják. Az ott levő jelenlegi 9 kút csupán fürdő célokra szolgáltat gyógyvizet. Az itteni keserűvizet ivókúrának nem igen használják, mert a fürdőtelep környéke már meglehetősen benépesedett, s az üres telkeken, melyeket erősen trágyáznak, kerti gazdaságot űznek. A kutak vize ezért nem lehet teljesen bacillusmentes, s természetes állapotukban, ivókúrának azokat nem is használhatják. Ennek tulajdonítom, hogy a fürdőtelep védőterületét szűkebbre is szabták.