Hidrológiai Közlöny 1937 (17. évfolyam)

Társulati ügyek

302 Társulati ügyek ernanációval van-e dolgunk. Kétségessé tette a dolgot az is, hogy a rádióaktív anyag vasoxid mellett van és ennek feloldása és újabb lecsapása után ugyanott maradt. A rádium ugyanis alkáliföldfém és így az akkori ismereteink szerint vasoxid feloldása és újbóli kicsapása után azt vártuk, hogy a rádium az oldatban marad vissza. Ezért e kérdés megoldását egyik kezdő tanársegédünk doktori feladatául adtam oda. ö kimutatta, hogy akárhányszor oldja fel és csapja ki újból a vashidroxidot, a rádióaktív anyag mindig vasoxid mellett marad, de ha a ferrivasat ferróvassá redukálja és ezt szulfát alakjában kikristályosítja,, úgy a rádióaktív anyag nincs már a vas mellett. Ezek és egyéb kísérleteiből következtetve lehetségesnek tartotta, hogy egy eddig ismeretlen, kémiailag a ferrivashoz hasonlóan viselkedő emanációt termelő új rádióaktív testtel van dolga, sőt annak ellenére, hogy óvatosságra intettem, az elektrometrikus mérések megbízhatatlan adataiból az emanáció rádióaktív állandóit is kiszámította. Körülbelül egy évvel ezután, amikor a budapesti hévvizek rádióaktivitását vizsgáltam, a közben szerzett tapasztalataim alapján magam terveztem egy ilyen mérések céljára szolgáló készüléket. E készülékkel megvizsgáltam a buziási vasoxidból keletkezett emanációt és ez adatokból kiderült, hogy a doktori értekezés következtetései hamisak, hogy az emanáció minden tekintetben úgy viselkedik mint a rádium emanációja, viszont mások vizsgálatából kiderült, hogy a vashidroxid, siliciumdioxid és más kolloidálisan kiváló csapadékok a rádiumot magukkal tudják rántani. E készülékkel már egészen megbízható adatot kaptam, de még az első ilyen készülékem is, amikor a Gellért-fürdő forrásának vizét vizsgáltam, rendetlenkedni kezdett. Akkor ugyanis a Gellért-fürdő még nem volt meg, a vizsgálatot a Gellért-hegy déli lejtőjén levő ivóvíztároló medence őrének lakása előszobájában végeztem. A délnek fekvő helyiségbe kerülő koratavaszi nap kellemessé és világossá tette a helyiséget. Vizsgálatom közben egyszer csak a lemez, a helyett, hogy lassan esne, meglehetős iramban emelkedni kezdett, majd ugyanolyan gyorsan eredeti helyére esett vissza. Ez közben megismétlődött és mikor a jelenséget jobban megfigyeltem, rájöttem, hogy az oldalt előttem álló segítőtársam mozgolódásával áll összefüggésben. Amikor az úgy állt, hogy az egész készülékre rásütött a nap, a lemez hirtelen emelkedni kezdett, majd amikor úgy fordult, hogy teste a készülék köpönyegét részben beárnyékolta, a lemez süllyedt. Ez aztán meg is adta a jelenség okát. Ugyanis az első készülék köpönyege hajtott rézlemezből forrasztott henger és ennek földelése gyenge volt. Amikor a Nap a készülék köpenyére sütött, az gyengén fölemelkedett, amit elősegített, hogy a köpenyeg fekete fényes festékkel volt bevonva. A melegedésre a forrasztás helyén termoáram keletkezett, amelyet a hiányos földelés nem vezetett elég gyorsan el és ez okozta a zavart. Mielőtt a rádióaktív jelenséget felfedezték, az volt a felfogás, hogy kis elektromos mennyiségek elvezetése nem okoz gondot. Én még emlékszem, amikor báró Eötvös Lóránt az elektroszkópot bemutatta, úgy magyarázta, hogy az egyenlő töltés következtében szétálló lemez, ha a szigetelés tökéletes volna, örökké így állna, de mivel egyrészt a többé-kevésbbé mindig nedves levegő, valamint a szigetelésre szolgáló ebonit szigetelőképessége nem teljes, azok a töltést lassan a védő köpönyegre és az a többé-kevésbbé nedves asztallapján át a földbe vezeti, a lemezek lassan össze-