Hidrológiai Közlöny 1936 (16. évfolyam)

Weszelszky Gyula dr.: A budapesti hévvizek rádiumemanációtartalmának eredetéről

8 Weszelszky Gyula erősen mállott törmelékkőzetből nyeri rádiumemanáció-tartalmát. E feltevésüket azzal bizonyítják, hogy két üvegedény közül az egyikbe egy tömör, teljesen ép olyan gránitdarabot helyeznek el, amelyiknek rádiumtartalma grammonként 7.5X10-1

2 gramm, míg a másikba egy a firnhó alól kikerült olyan mállott felületű darabot, amely grammonként 3.7X10~

1

2 g rádiumot tartalmaz. Mind a kettőt vízzel leöntve több napig lezárva tartották, majd megvizsgálták a víznek rádiumemanáció-tartalmát és azt találták, hogy a mállott kőzet felett állott víz, a két kőzet egyenlő felületére számítva

4 400—500-szor annyi emanációt vett fel, mint az ép kőzet felett levő víz. A gasteini hévforrásokról már régebbi idő óta ismeretes,

5 hogy azokban egy rendkívül laza, főként mangán, szilícium és vasoxidokból álló üledék (reissacherit) rakódik le. Szerzők az üledéket megvizsgálva, azokban tekintélyes mennyiségű rádiumot és tóriumot találtak. így az Erzsébet-aknában (Elisabethstollen) fakadó forrásból gyűjtött üledék grammjában 2920X10*"

1

2 rádiumot és 307X10~

r' gramm toriumot, a Rudolf-akna forrásából kikerültben pedig 447300X10~

1

2 gramm rádiumot és 4988X105 gramm toriumot találtak. Szerintük a víz innen nyeri rádiumemanációtartalmát, legalábbis annak főtömegét, mert az a rádiumemanáció, melyet az alagútban fakadó forrásokhoz hasonlóan firnmezők mállott kőzeteiből hoznak magukkal, rendkívül hosszú földalatti útjok közben elbomlik. A rudasfürdői Árpád-, Mátyás király- és Török-forrás újrafoglalása alkalmából tapasztaltam, hogy a dolomitból fakadó hévforrások nem tátongó repedéseken, nem barlangszerű üregeken át jönnek a felszínre, hanem a hévíz a repedések falát megtámadja, lisztszerű finom porrá mállasztja és az eredeti repedést, valamint annak szomszédságát ez a finom dolomitliszt vagy homok tölti ki. De nemcsak a repedés közvetlen közelében tudja a hévíz a dolomitot megtámadni, hanem több méternyi távolságra benyomul abba a homok mögött, először apróbbszemű, később durvás kásás tömeggé mállasztja és még olyan távolságban is, ahol már csak csákánynyal lehet a dolomitot fejteni, az még jó darabig szivacsszerűen 4 Megjegyzem, hogy szerzőknek az az állítása, hogy a két kőzet egyenlő felületét veszik alapul, félreértésre adhat okot, mert csak azt jelenti, hogy két olyan darabot tekintenek egyenlő felületűnek, amelyek egyenlő mennyiségű vizet szorítanak ki a helyéből; de tekintve, hogy a mállott kőzet felülete milliónyi hajszálrepedéssel megbontott, a mállott kőzet tényleges felülete többszáz, sőt ezerszerese lehet a vele egyenlő nagyságú tömör frisstörésű kőzet felületének. 5 Jahrb. d. k. k. Geolog. R. A. Z. (1856).