Hidrológiai Közlöny 1933 (13. évfolyam)

Ébner József: A budapesti Hungária forrás vízhozama

A budapesti Hungária forrás vízhozama 59 távolságra eső Duna vízállásának napi ingadozásával semmiféle ösz­szefüggést nem mutat. Ha nagyon keressük, úgy némi bizonytalan összefüggés látszik a légnyomás napi ingadozásával, gyakori ugyanis, hogy a görbéken a légnyomás emelkedésének a vízhozam csökkenése felel meg és fordítva. Látjuk azonban ennek ellenkezőjét is, úgyhogy a légnyomás változásának csak másodrendű szerepe lehet e forrás életfolyama­tában; ami természetes is, hiszen e forrás vizében oldott gázok meny­nyisége aránylag kevés. Mindenesetre szerepet játszhatik e forrás vízhozamának változásában az is, hogy a közelében lévő források vízét a Hungária forrásétól függetlenül különbözőképen veszik igénybe. Azonban ez a körülmény is csak kisebb mértékben befolyá­solhatja a forrás vízhozam ingadozását, mert a Rudas fürdő forrá­sainak berendezése olyan, hogy azokban a víz színvonala legfeljebb két méterig változtatható és mint a török forrásnál láthatjuk, ott a két, egymástól alig öt méternyi távolságban fakadó forrás közül az egyik állandóan és egyforma bőséggel szolgáltatja vizét akkor, ami­kor a szomszéd és a Rudas fürdő többi forrásainak színvonala egy méterrel mélyebbre van süllyesztve. Fz tehát azt mutatja, hogy a Rudas fürdő forrásai vizének földalatti útjában olyan nagy ellenál­lással kell megküzdenie, amelyhez képest elenyésző az az ellenál­lás, amelyet az a kisebb színvonalkülönbözet előidéz, amely a víz­nek kisebb vagy nagyobb igénybevételekor előáll. Mindezek mellett szólnak, hogy a Hungária forrás vízhozamá­nak napi ingadozását több, közöttük még ismeretlen tényező együtt­működése idézi elő. Más képet kapunk a vízhozam és a fent felsorolt tényezők napi ingadozása helyett, ha a havi ingadozást vesszük tekintetbe. Felraj­zoltuk a diagrammba a II. táblázatban közölt 1931. évi havi közép­értékeket, azonkívül az 1932. évi adatokat is, amelyeket a helyszűke miatt, úgy mint a többi adatot táblázatban, nem közölhetem, azon­ban betekintésre nálam megkaphatok. A vastagabb vonallal húzott görbe mutatja a Hungária forrás­nak, a Duna vízállásának, a levegő nyomásának a napi megfigyelé­sekből számított havi középértékeit, valamint a jelzett hónapokban lehullott csapadékmennyiséget. Fz adatok alapján kapjuk a fenti rajzban vastag vonalakkal hú­zott A, B, C és I) görbéket, ahol /)-vel jelzett görbe a Budapesten havonta lehullott összes csapadékmennyiségek alapján szerkesztett görbe.

Next

/
Thumbnails
Contents