Hidrológiai Közlöny 1931 (11. évfolyam)

Horusitzky Henrik: Dr. nagysúri Böckh Hugó emlékezete

14 Horusitzky Henrik ő kezében futott össze és személyesen irányította az intézet általa átszervezett modern kutatásainak egész bonyolult apparátusát. A legnagyobb pontossággal és tudományos részletességgel kidolgoztatott jelentéseket éleslátó kritikával az utolsó betűig áttanulmányozta, személyesen vállalva az intézetből kikerülő minden munkáért a felelősséget. Az első volt ő, aki reggelenként elfoglalta helyét íróasztala mellett és utolsónak távozott onnan, gyakran a késő esti órákban. Keményen dolgoztatta embereit is, de mivel ő haladt mindenkor a munka élén, szívesen dolgoztak vele kartársai, akik Böckh Hugóban nemcsak szigorú főnököt, hanem jószívű barátot és kollégát is ismertek meg. Böckh Hugó utolsó napjai. Az 1931. év augusztus havának végén Böckh Hugó Prágába ment, hogy részt vegyen ott a Kárpáti országok geológusainak harmadik kon» gresszusán. Részt vett ő vele a kongresszuson és a kirándulásokon egy hónappal később, 35 éves korában, elhúnyt Rakusz Gyula magy. kir. geológus is. Hazaérkezése után még bejött az intézetbe és bár fáradtnak látszott, sokat mesélt a látottakról és benyomásairól. Ereje azonban naprólnapra gyengült s olyan lázak gyötörték, hogy műtétnek kellett magát alávetni. Bíztunk erős szervezetében és reméltük, hogy már akkor az orvosok által megállapított veszedelmes szeptikus lázakat is le fogja tudni gyűrni. A gyilkos kór azonban mind jobban gyöngítette Böckh Hugót. Jellemző rá, hogy a munkát még legnagyobb betegségében sem hagyta el. Majdnem minden nap referálni kellett neki az intézet dolgairól, amely feladatot Emszt Kálmán barátja látta el. Böckh Hugó még életének utolsó hetében is tervezett, gondolatokat cserélt, bár már annyira elhagyta ereje, hogy ceruzát sem tudott kezébe fogni. A gyilkos kór bacillusai mind jobban aláásták szervezetét és a trópusi lázzal nem tudott sokáig megbirkózni sem az ő erős természete, sem pedig az orvosi tudomány. Örökké elborult szívvel fogok emlékezni arra a pillanatra, amidőn egy héttel halála előtt, mikor már láttam, hogy menthetetlen és ereje már annyira fogytán volt, hogy minden szó után pihenni kellett, Isten kegyelmébe ajánlottam őt, amit meghatottan köszönt meg. 1931. év december hó 6-án éjjel 1 órakor távozott el lelke legyöngült, meggyötört testéből. Elvesztettük őt, Böckh Hugót, a haza és a tudomány számára pótolhatatlan erőt. A teste nyugszik, de a szelleme köztünk van és marad és mi Ígérjük, hogy folytatni fogjuk a munkáját az ő szellemében. Böckh Hugó! Irányítsd tovább onnan túlról az árván maradt magyar királyi földtani intézetet és a magyar geológusi kar fáradságos munkáját!