Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - ifj. Lóczy Lajos dr.: A tihanyi hidrológiai kutatások és azok geológiai tanulságai

134 ifj. Lóczy Lajos dr. jében települő, alsópontusi lerakódások a legkevésbbé sem oly egységes kifejlödésűek, mint a magasabb pontusi horizontok (a CONG. BALATONICA és a CONG. TRIANGULARIS szint) hanem lencsések és kiékelödök. Ugyanerre engednek következtetni a somogyi Balatonpart kútfúrásai is, melyek jóllehet csak hiányos adatokat szolgáltatnak a pannóniai pontusi rétegek alsó horizontjainak ismeretéhez, szintén amellett tanúskodnak, hogy azok petrográfiai szempontból kevésbbé egyneműek, mint a felső horizontok, mivelhogy viszonylagosan már kis távolságokon belől homok, agyag, kemény homokkő és márgapadok váltakoznak egymással. Figyelmet érdemel az is, hogy a legtöbb fúrásban 0.20—0.50 mes vastagságú kemény kőpadokra és homokos márgákra bukkantak. (Lásd: idb. Lóczy: loc. cit. 290—304 old.) A zamárdii 123 sz. őrház 76 m-es kútjában 34 m-ben és 56 m-ben, a balatonföldvári fúrásban 17 és 47 m mélyben, a szemesi fúrásban 56 m-ben, a máriatelepiben 22 és 24.5 m-ben ütöttek át ily kemény kőpadokat, melyek a mi Il-ik számú kútunkban 17.15 m és 26.24 m mélyben mutatkoztak, viszont az I-ső számú kútban már teljesen hiányzottak. A kőpadok váltakozó mélységeiből már idb. LÓCZY LAJOS is arra vél következtetni, hogy azok csak lepényszerű konkréciók és nem képeznek messzire kiterjedő rétegszinteket. A pannóniai pontusi rétegek fekiijét a balatonföldvári mélyfúrás 70 tn mélység körül érte el, miután az a túlnyomóan meszes szarmata képződményekbe hatolt. Ugylátszik a szántódi révben 1929-ben fúrt állítólag 102 m-es fúrás is elérte a pannóniai pontusi rétegek feküjét, mert a fúrómester állítása szerint 100 m mélységben a csigafúró sárgásszürke kemény mészkőbe ütközött, minek folytán a fúrást be kellett szüntetni. Mindenesetre helytelen, hogy e tudományos szempontból oly fontos fúrás mintáit a népjóléti minisztérium nem küldötte be a földtani intézetbe. Jellemző, hogy a szántódi balatonszoros, amely a Balaton legmélyebb pontjának felel meg, éppen egy pontusi agyaglencsébe vágódott be, amint arról az I-ső számú fúrás, valamint idb. LÓCZY által a tihanyi rév mély vizén mélyesztett fenékfúrás adatai tanúskodnak. (LÓCZY loc. cit. 546 old.) Ezzel szemben a balatonföldvári magas partokban, melyek úgy látszik inkább ellentállottak a denudációnak, a Balaton vízszínében homokos réteget konstatáltam. Míg Tihanyban a magas partok konzerválása elsősorban a kemény vulkáni tufákra és geiziritkalapokra vezethetők vissza, addig lehetséges, hogy a földvári magaspartok megmaradása inkább a homokos kifejlődésben leli magyarázatát. Ott, ahol vastag agyaglencseközbetelepülések szerepelnek a talajvíz nívójában, ott természetszerűleg víztartó nem lehet. Ellenben az alsó