Hidrológiai Közlöny 1929 (9. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Weszelszky Gyula dr.: Suess és Gautier elméletének konzekvenciája

SUESS ÉS GAUTIER ELMÉLETÉNEK KONZEKVENCIÁJA 77 GAUTIER eredeti feltevése, amely szerint a vulkános működésnek oka gránitnak, vagy valamilyen más mélységbeli kőzetnek a folyékony magmába való beszakadása következtében hirtelen felszabaduló vizeknek és gázoknak nyomása volna, ma már nem tartható fenn, mert már régebben is a szilárd kőzeteket, a folyékony magmától egy plasztikus zónával elválasztottnak képzelték, most pedig a megolvasztott és szilárd kőzetek fajsúlyára, hőmérsékletükre és a nyomásra alapított számítás azt mutatja, hogy oly mélységekben, amelyekben a hőmérséklet a kőzetek olvadáspontját eléri, a nyomás akkora, hogy ott legfeljebb egy félig szilárd, félig folyékony plasztikus tömegre lehet számítani, amelyben azontúl a nyomás sokkal gyorsabban emelkedik, mint a hőmérséklet. Feltehető azonban, hogy a magasabban levő hidratizáltabb kőzetek süllyedés vagy gyűrődés következtében oly mélységekbe kerülnek, ahol a hőmérséklet az 1000—1500°-ot is eléri, s a kőzetek kötött vizének utolsó nyoma, a föld mélyében uralkodó nyomás alatt, csak ily magas hőmérsékleten szabadul fel; az ilyen víz, ha lassan szivárogva is, ha a föld egyes helyein elég ideig s elég mennyiségben jön fel, a föld rossz hővezetőképessége miatt, hőszállító képességével olyan átalakításokat kell hogy véghez vigyen, amellyel a plutonikus kőzetek képződésére, sőt a vulkános jelenségekre adhatnak alkalmat. Arra, hogy aránylag kis hőmennyiségek is hosszú idő alatt a Föld mélyebb rétegeiben milyen hőemelkedést tudnak előidézni, szemléltető példát találunk GERHARD KIRSCH „Geologie und Radioaktivität" című könyvének 67—68. lapján. Szerző ama számítási módnak szemlélhetővé tételére, melyet először lord KELVIN használt a Föld szilárd kérge korának kiszámítására és amelyet JOLY, H. SEFFREYS, HOLMES és mások némi módosítással, de egyforma végeredménnyel a földkéregben található rádióaktív anyagok hőhatásának kiszámítására használtak, a következő meggondolást közli: „Válaszszuk ki képzeletben egy 10 kilométer vastag gránitréteg urániumtartalmát és képzeljük azt például uránium szurokérc alakjában a föld felületén egyenletesen elterítve. Ez esetben 27 gramm uránium jutna a felület egy négyzetcentiméterére. Az urániumnak ez a mennyisége másodpercenkint 6"7 X 10-7 (0 00000067) grammkalóriányi meleget termel. Ez a melegmennyiség a nappal besugárzott és éjjel ismét kisugárzott több milliószor nagyobb melegmennyiség mellett oly elenyésző, hogy Földünk hőmérsékletében lényeges változást nem tud előidézni. Helyezzük azonban az urániumréteget 10 kilométer mélyen a Föld belsejébe, úgy a Föld mélyéből kifelé haladó melegáramlás, mindaddig, amíg az urániumréteget el nem éri, ugyanolyan lesz, mint azelőtt volt. Itt azonban az urániumréteg másodpercenkint és négyzetcentiméterenkint szolgáltatta 6'7 X 10-7 kalória melegmennyiséggel megnövekedve, fog a felület felé haladni, és az egyensúly bekövetkezte után az e mélységben uralkodó hőmérséklet 134°-kal lesz magasabb, mint amilyen az urániumréteg közbeiktatása nélkül lett volna. Ez adat tisztán matematikai számítás eredménye és lehetnek kételkedők, akik előtt hihetetlennek látszik, hogy olyan kicsiny hőmennyiség adott körül-