Hidrológiai Közlöny 1929 (9. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Vendl Aladár dr.: A talajvíz az óbudai suvadásos területen
A TALAJVÍZ AZ ÓBUDAI SUVADÁSOS TERÜLETEN 67 forrás kifolyó vize azonban még a Szent Antal szobra előtt elvész a löszben. A déli árokág egész hosszában löszforrásos és vízdús. A régi Moussong-féle téglagyár leghátulsó agyagfalának felső részén, a lösz alatt szintén van szivárgás tavasszal. Ugyancsak lappangó s csak tavasszal erősebb szivárgás fordul elő az Aranyhegy déli lejtőjén levő Brill-féle agyaggödör felső részében. A kisebb források és szivárgások vízbősége erősen ingadozó; a legkisebbek a száraz évszakokban teljesen kiszáradnak. Néha az aránylag csak kis mennyiségű talajvizet csupán csak a növényzet árulja el (súrlók). A lösz alján, a kiscelli agyag felszínén mozgó talajvíz folytán az agyag felső rétegei többé-kevésbé átnedvesednek s meglágyulnak. Fúrások alapján kitűnt, hogy egyes helyeken 5—6 m mélységig, sőt kivételesen 8 m mélységig is vesz fel vizet az agyag a talajvízből. A mélyebben fekvő agyag főként csak akkor tartalmaz több vizet, ha benne homokrétegek fordulnak elő. Ekkor természetesen az agyagnak a homokkal határos része igen erősen átnedvesedhetik. Az agyag átnedvesedésének mélysége egyébként nemcsak a talajvíz menynyiségétől s az agyag mechanikai összetételétől, hanem az agyag felső részének szerkezetétől is függ. Nevezetesen a lösz képződése előtt ez a terület szárazföld volt. E hosszú szárazföldi időszak alatt még a lösz lerakodása előtt az agyag felszínét s felső rétegeit a különböző mállási folyamatok fellazították és többékevésbbé morzsalékossá tették. A lazább morzsalékos szerkezet folytán az agyag legfelső részének pórustérfogata megnagyobbodott. Az agyagra rárakodott lösz súlya nem elég ahhoz, hogy a felső fellazult agyagrétegeket annyira tömörítse, mint aminők a mélyebben levő agyagrétegek: A lösz legfeljebb 6—7 m vastag, a lösz nyomása az agyag felszínére tehát legfeljebb 1 kg/cm 2, mivel e lösz átlagos pórustérfogata 052.* Hol a lösz sok lejtőtörmeléket tartalmaz, ott a nyomás valamivel nagyobb, de a felső határ alig lehet több 15 kg/cm 2-nél. Ez a fellazult, morzsalékos agyag könnyebben magába veszi a vizet, mint a tömött eredeti telepedésben levő agyagrétegek, meglágyul, sőt egészen telítődik vízzel. E területen a legelső csúszások bizonyosan már akkor megkezdődtek, mikor a Duna ó holocén terrasza kialakult. A pleisztocén első szakában a Duna a már említett magasságban folyt a kiscelli agyag fölött. Ekkor e terület lejtője enyhe volt, átlag legfeljebb 1 : 10, amint a ki nem mozdult kiscelli agyagterületek felszínén ma is megállapítható. Később azonban a pleisztocén vége felé a Duna hatalmas erodáló munkát fejtett ki.** Eközben a Duna medre az ópleisztocén térszínről, — a budai hegység mai keleti tövének tájáról, — kelet felé mélyebb nívóra siklott le. * HORUSITZKY: I. c. ** SCHAFAR/IK F.: A budapesti Duna paleohidrografiája. Földtani Közlöny, XLIII. 1918. p 184 — 200. SCIIAFARZIK F.—VENDL A.: 1. c. p. 82—92. 5*
